Az 1970-es évek elején az Egyesült Államok és a nyugati világ nagy részét stagflációs gazdasági válságba juttatták. Nixon 1971-ben a Federal Reserve segítségével (vagy talán a Fed irányításával) teljesen eltávolította a dollárt az aranystandardtól, ami végül eszkalálta az inflációs nyomást. Európa háború utáni fellendülése hirtelen véget ért, miközben 1981-1982-ig az árucikkek (és az olaj/benzin) ára az Egyesült Államokban az egekbe szökött, amikor a Federal Reserve 20% körülire emelte a kamatrátákat, és szándékos recessziós összeomlást okozott.

Érdekes módon az IMF 1969-ben, közvetlenül az aranystandard értékcsökkentése előtt hozta létre az SDR-rendszert (ugyanazt az SDR-t, amelynek egy globális digitálisvaluta-mechanizmus talapzataként való alkalmazására az IMF készen állt). 1971-ben pedig létrehozták a Világgazdasági Fórumot.

Ezt az időszakot a filmekben gyakran a diszkó, a drogok, a hippik és a rock n’ roll élvezd-az-életet korszakaként ábrázolják, de a valóság az, hogy az 1970-es évek eleje a Nyugat számára a vég kezdete volt – ez volt az a pillanat, amikor gazdasági alapjainkat szándékosan lerombolták, és a középosztály jólétét lassan, de biztosan ellopta az infláció.

E gazdasági “gyengélkedés” közepette, amelyet Jimmy Carter később “bizalmi válságnak” nevezett, az ENSZ és a hozzá kapcsolódó globalista kerekasztal-csoportok keményen dolgoztak egy olyan rendszer kifejlesztésén, amely meggyőzi a lakosságot arról, hogy fogadja el a hatalom globális központosítását. Céljaik meglehetősen közvetlenek voltak. Amit akartak:

Logikai alap az emberi populáció számának kormányzati szabályozásához.

Hatalom az ipar korlátok közé szorítására.

Hatalom az energiatermelés ellenőrzéséhez és az energiaforrások feletti rendelkezéshez.

Hatalom az élelmiszertermelés és a mezőgazdaság ellenőrzéséhez vagy korlátozásához.

Képesség az egyének életének mikromenedzselésére egy később meghatározandó “még jobb” érdekében.

Egy szocializált társadalom, amelyben az egyéni tulajdonhoz való jogról lemondanak.

Egy egységes világgazdasági rendszer, amelyet ők irányítanának.

Egy világvaluta-rendszer.

Egy egységes világkormány, amely egy maroknyi különálló régiót irányít.

A terv egyik legárulkodóbb idézete Strobe Talbot-tól, a Clinton-adminisztráció helyettes államtitkárától származik, aki  a Time magazinban kijelentette, hogy:

“A következő évszázadban a nemzetek, ahogyan mi ismerjük, idejétmúltak lesznek; az összes állam egyetlen globális hatóságot ismer majd el… A nemzeti szuverenitás végül is nem volt olyan jó ötlet.”

Hogy megértsük, hogyan működik a rendszer, ide hozok egy idézetet Richard Gardnertől, a Külkapcsolatok Tanácsának globalista tagjától a Foreign Affairs Magazine 1974-es cikkéből, melynek címe “A világrendhez vezető rögös út”:

Összefoglalva, a “világrend házát” alulról felfelé kell felépíteni, nem pedig felülről lefelé. Nagy “dübörgő, zümmögő zűrzavarnak” fog tűnni, hogy William James híres valóságleírását használjuk, de a nemzeti szuverenitás lebontásával, lépésről lépésre történő szétmállasztásával, sokkal többet lehet majd elérni, mint a régimódi frontális támadással.

Más szóval, a globalisták tudták, hogy a fokozatosság lenne az egyetlen mód, hogy egy olyan egységes világhatalmi struktúra létrejőjjön, amely NYÍLTAN kormányoz, ahelyett, hogy az elitisták uralmát titkos szervezetek és bábpolitikusok mögé rejtené. Olyan globális birodalmat akarnak, amelyben ők lesznek a Platón Köztársaság-ában leírt felkent “filozófuskirályok”. Nárcisztikus egójuk nem tehet mást, mint hogy vágyakozik a titokban gyűlölt tömegek imádatára.

De még a fokozatosság ellenére is tudják, hogy a közvélemény végül rá fog jönni a tervre, és amikor szabadságunk erodálódik, megpróbál majd ellenállni. Egy dolog egy birodalmat létrehozni, de megtartani már más. Hogyan tudnának a globalisták kibújni tekintélyelvű szférájukból, megszüntetni az egyéni szabadságjogokat és kormányozni a világot az olyan lázadás nélkül, amely végülis elpusztítja őket?

Az egyetlen módja annak, hogy egy ilyen terv működjön, az, ha ebben a birodalomban az emberek, a parasztok, ELFOGADNÁK saját rabszolgaságukat. A közvéleményt rá kellene venni, hogy a rabszolgaságot komoly kötelességnek és túlélésnek tekintse nem csak saját maga, hanem az egész faj számára. Ily módon, ha valaki lázad, őt a tömeg torzszülöttnek tekinti. Az egész kollektívát veszélybe sodornák azzal, ha szembeszállnak a hatalmi struktúrával.

Így tehát a globalisták győznek. Nem csak ma, hanem örökre győznek, mert nem lenne többé senki, aki szembeszállna velük.

Nagy ízelítőt kaptunk a pandémiás rémület alatt az effajta pszichológiai hadviselésből, amelyben mindannyiunknak azt mondták, hogy egy alacsony, 0,23% -os halálozási rátával rendelkező vírusfertőzés elegendő ahhoz, hogy emberi jogaink többségét eltörölje. Szerencsére elég nagy csoport állt ki és védekezett a megbízások ellen és az igazolványokkal szemben. Ellenben van egy sokkal nagyobb “több haszonnal járó” program az asztalon, amelyet a globalisták ki akarnak használni, nevezetesen az úgynevezett “éghajlati válság”.

Hogy világos legyen, SEMMI bizonyíték nincs az ember által okozott szén-dioxid-kibocsátás vagy az “üvegház hatású gáz-kibocsátás” által okozott éghajlati válságra. A Föld történelmi éghajlati idővonalát tekintve nincsenek rendkívüli időjárási események. Nincs bizonyíték, amely alátámasztaná a hőmérsékletre vonatkozó “fordulópont”- elméleteket. A Föld hőmérséklete pedig 100 év alatt kevesebb mint 1°C-kal emelkedett. A hőmérséklet hivatalos regisztrálása csak az 1880-as évekre nyúlik vissza, és ez a szűk idővonal az, amit az ENSZ és a kormány által finanszírozott klímatudósok referenciapontként használnak a követeléseknél.

“A gáztűzhely miatti rémület a klímaváltozást hirdető tekintélyelvű személyiségek által keltett átverés” c. cikkemben elmagyarázom, miért csalárd tudomány ez. A lényeg az, hogy az ENSZ egy hamis világvége éghajlati forgatókönyv miatt hisztériát szít, ahogyan a WEF és a WHO is erősítette a hisztériát és a félelmet egy olyan fenyegetés nélkül, mint a covid. És mindez az 1970-es évek elején kezdődött az ENSZ-hez kötődő csoporttal, a Római Klubbal.

A globalisták legalább 1972 óta, amikor a Római Klub kiadta “A növekedés határai” című tanulmányát, azon mesterkednek, hogy a környezetvédelmet ürügyként használják a központosításra. A MIT-tel közös projekten belül megfinanszírozott, az iparra és az erőforrásokra korlátozott tanulmányból úgy tűnt, hogy az eredményeket már jóval előre megírták – Közel a bolygó vége, hacsak a nemzetek és az egyének nem áldozzák fel szuverenitásukat. Milyen kényelmes a globalisták számára, akik a tanulmányt finanszírozzák…

Húsz évvel később kiadtak egy könyvet “Az első globális forradalom” címmel. Ebben a dokumentumban különösen a globális felmelegedés eszközként való felhasználását fejtegetik a nemzetek feletti kormányzás kialakításához:

“Miközben egy közös ellenséget kerestünk, aki ellen egyesülhetünk, arra az ötletre jutottunk, hogy a szennyezés, a globális felmelegedés veszélye, a vízhiány, az éhínség és hasonlók megfelelnek a célnak. Ezek a jelenségek összességükben és kölcsönhatásukban olyan közös fenyegetést jelentenek, amellyel mindenkinek közösen kell szembenéznie. De amikor ezeket a veszélyeket ellenségnek nevezzük, abba a csapdába esünk, amelyre már figyelmeztettük az olvasókat, nevezetesen, hogy összetévesztjük a tüneteket az okokkal. Mindezeket a veszélyeket az okozza, hogy az emberek beavatkoznak a természeti folyamatokba, és csak a szemlélet és a viselkedés megváltoztatásával lehet leküzdeni őket. Az igazi ellenség tehát maga az emberiség.”

Azzal, hogy az emberiség puszta létét tették a legnagyobb fenyegetéssé, a globalisták arra törekedtek, hogy a közösséget egységesen gondolkodjon arról, hogy korlátok között kell éljenek. Ez azt jelenti, hogy a közösségnek fel kellene áldoznia szabadságát, és ellenőrzésnek alávetnie magát abban a hitben, hogy az emberi faj túl veszélyes ahhoz, hogy szabadságot kapjon.

Az Ausztrál Közszolgálati Műsorszolgáltató következő híradását 1973-ban sugározták, nem sokkal a Római Klub megalapítása után. Ez meglepően őszinte a szervezet céljaival kapcsolatban:

Mit vonhatunk le ebből az adásból és annak üzenetéből? A globalisták legfőképpen két konkrét eredményt akarnak: a nemzeti szuverenitás végét és a magántulajdon végét a társadalmilag ösztönzött minimalizmus révén. Pontosan ugyanazok a célok, amelyeket a Római Klub az 1970-es években felvázolt, ma az ENSZ és a Világgazdasági Fórum politikájának mozgatórugói. A “közösségi gazdaság” koncepciót, amelyet Klaus Schwab és a WEF gyakran büszkén hirdet, nem ők találták ki, hanem a Római Klub 50 évvel ezelőtt.

Ez egy önbeteljesítő prófécia: fél évszázadot töltenek azzal, hogy kitaláljanak egy válságot, bevessék a nyilvános terrort, majd felajánlják ugyanazokat a megoldásokat, amelyeket évtizedekkel ezelőtt érvényesíteni akartak.

Végső soron a klíma-tervnek sincs semmi köze a környezetvédelemhez, csak a gazdasághoz. A terv egy nagyon is valóságos stagflációs válság közepette kezdődött, egy olyan pillanatban, amikor a középosztálybeliek a legnagyobb félelemben voltak a jövőjük miatt, az árak pedig gyorsan emelkedtek. Ezt a válságot nem az erőforrások szűkössége okozta, hanem a pénzügyi rendszer rossz kezelése. Nem véletlen, hogy a globális felmelegedési program csúcspontja éppen ma következik be, amikor egy újabb stagflációs katasztrófa van a nyakunkon.

A Római Klub mára egykori dicsőségének árnyékává vált, tele ostoba hippikkel, valószínűleg azért, mert az ENSZ és más globalista agytrösztök vették át azt a szerepet, amelyet a csoport szokott játszani. Az eredeti klub árnyéka azonban mindig jelen van, és klímafélelem-keltő stratégiáját most éppen arra használják fel, hogy igazolják az energiaiparra és a mezőgazdaságra gyakorolt, növekvő kormányzati elnyomást.

Ha a közvélemény nem állítja meg őket, a diktatórikus szén-dioxid-mandátumok normává válnak. A következő generációt, amely majd mesterséges szegénységben él, kora gyermekkorától kezdve arra fogják tanítani, hogy a globalisták “megmentették a világot” egy olyan csapástól, amely valójában soha nem létezett. Azt fogják nekik mondani, hogy az emberiség rabszolgasorba taszítása olyasvalami, amire büszkének kell lenni, egy ajándék, ami a fajt életben tartja, és bárki, aki megkérdőjelezi ezt a rabszolgaságot, egy önző gazember, aki a bolygó pusztulását akarja.

Forrás:alt-market.us