Az a nap, amelyen a nyugati világ elbúcsúzik az óévtől, I. Szent Szilveszter pápáról kapta a nevét, akit 314-ben választottak a keresztény egyház vezetőjének és 335-ben, éppen december 31-én hunyt el Rómában.

Az ünnep a nyugati kultúrkörben sokáig ide-oda tolódott. Volt idő, mikor december 24-én ünnepelték, de előfordult, hogy előrecsúszott vízkereszt, illetve a Háromkirályok napjára, január 6-ára, és csak néhány évszázada, 1691-ben XII. Ince pápai döntésével rögzült január elsejére.

I. Szilveszter majdnem huszonkét évig volt pápa, története illetve legendái a Santo Quattro Coronati templom Szilveszter kápolnájának freskóin elevenednek meg.

A freskósorozat 1248-ban készült, amelyen Szilveszter pápa megtéríti Konstantin császárt. Konstantinnak, a római anyák döbbenetére, azt jósolták, hogy csak akkor gyógyul ki pestiséből (leprájából), ha gyermekvérben fürdik. A tanácstalan Konstantinnak álmában megjelent Szent Péter és Szent Pál. Azt ajánlották, keresse fel Szilvesztert, aki majd meggyógyítja és megkereszteli.

Konstantin gyalog vezeti a lovát a Lateránhoz, és térden állva adja át a főpapnak a pápai jelvényeket, jelezvén, hogy a pápaság elsőbbséget élvez a világi hatalom fölött.

Szent Szilveszter pápa a naptárban és az egyháztörténelemben egyaránt különleges helyet foglal el. A naptárban, mint a polgári év utolsó napjának védőszentje, az ó és új esztendő határmezsgyéjén áll s mintegy magasabb harmóniába fogja össze a múlt kudarcain kelt búsongásunkat és a jövőbe vetett reménységünket. Nagyjából ugyanilyen helyet foglal el az egyháztörténelemben is. Ő a kereszténység történetének boldog Józsuéja, kinek az üldözések véres századai után megadatott nemcsak meglátni, hanem birtokba is venni a szebb és biztatóbb jövő ígéretföldjét. Míg ugyanis ifjúsága az üldözések legvéresebb éveivel esett össze, addig alkotó férfikora a keresztény szabadság tavaszodásának időszakában jutott kifejeződésre. 

Talán éppen ez a korszaknyitó jelentősége okozta, hogy a legenda korán körülszőtte alakját és idővel olyan sűrű hálót font köréje, hogy ma már nem könnyű kihámozni belőle az igazságot. 

Így már az 5. században neki tulajdonították Nagy Konstantin császár megkeresztelését és a bélpoklosságtól való megtisztítását. Azután azt állították róla, hogy Traján császár fürdőjében 275 püspök részvételével nagy zsinatot tartott és hogy egy rettentő sárkányt, melyet azelőtt a Vestaszűzek búzalisztáldozatokkal tartottak, a fórum egyik barlangjába rekesztett. Azt is beszélték, hogy mikor a császár anyja, Szent Ilona császárné hosszú keleti tartózkodása eredményeként a zsidó vallás felé kezdett hajolni, Szilveszter a császár jelenlétében 141 tudós rabbival vitába ereszkedett és a napnál világosabban kimutatta a keresztény igazságot. A legenda szerint a vita legdöntőbb bizonyítéka egy különös csoda volt: a pápa pusztán szavának erejével életre keltett egy hatalmas bikát, melyet előbb az egyik rabbi ugyancsak szavának erejével halálra sújtott.

Történetileg bizonyos, hogy Szilveszter mint római püspök nagy tevékenységet fejtett ki a keresztény eszmék érdekében. 

Törzsökös római családból származott. Szülei, Rufínus és Juszta mindketten jámbor és istenfélő keresztények voltak s ezért gyermeküket is Krisztus igaz harcosává igyekeztek nevelni. 

Mivel azonban Rufínus korán elhalt, Juszta később egy Cyrinus (Quirinus) nevű tudós és szentéletű papra bízta fiának szellemi és lelki gondozását, A tehetséges és tanulni vágyó gyermek a hozzáértő mester keze alatt meglepően gyors haladást tett a tudományokban és a jámborságban egyaránt. Tanulmányai bevégeztével az egyházi pályára lépett s miután Szent Marcellin pápa (296-304) kezéből felvette az egyházi-rend szentségét, nagy buzgalommal vetette magát a papi hivatásából következő feladatok végzésére. Különösen nagy szolgálatot teljesített a szomorú emlékű diokléciáni üldözés idején (303-305), mely legnagyobb erővel Keleten dühöngött ugyan, de Rómában is tömérdek áldozatot kívánt.

 Talán ekkor történt, hogy hosszabb-rövidebb időre a Soracte-hegy egyik rejtett barlangjában vonta meg magát. 

Az üldözés idején tanúsított hősies magatartása olyan nagy becsületet szerzett Szilveszternek, hogy amikor 314-ben, Szent Miltiadész pápa halála után utódjának megválasztására került a sor, az egész római nép és papság figyelme ő feléje fordult. Trónra lépésekor az egyház, legalább a birodalom nyugati felében, már meglehetős szabadságnak örvendett. Akkor már több mint egy esztendeje múlt, hogy Nagy Konstantin a pogány Maxencius seregén aratott fényes diadala emlékéül szabad vallásgyakorlatot engedélyezett keresztény alattvalóinak és azóta is lázas buzgalommal dolgozott Róma külsejének kereszténnyé formálásán. Pazar bőkezűségéből éppen akkoriban indult meg a vatikáni Szent Péter-  és a lateráni Megváltó-bazilikák építése. De ugyancsak az ő bőkezűségét hirdeti a szent kereszt befogadására szánt Basilica Sessoriana vagy későbbi ismertebb nevén Santa Croce in Gerusalemme, úgyszintén a Szent Péter és Marcellinbazilika és talán a falakon kívüli Szent Ágnes-templom építése.

Szilveszter természetesen minden tőle telhető módon iparkodott kezére járni a császári mecénásnak, sőt versenyre kelt vele az építkezésben. Pl.  a Priscilla-katakomba fölötti bazilikát, mely később hamvait is magába fogadta, ő építtette. De valószínileg az ő érdeme a fórumon levő Maria antica építése is, melyet csak az újabb ásatások tártak napvilágra. E nagyszabású építkezések felavatásával kapcsolatban szabályozta a templomszentelés liturgiáját is és kimondotta, hogy ezentúl a szentmise bemutatásánál csak kőből készült oltárt szabad használni. E tekintetben csak a lateráni bazilikával a „város és a földkerekség összes templomainak anyjával és fejével” tett kivételt. Itt ugyanis továbbra is meghagyta azt a ládaformájú, kivájt faoltárt, melyet Szent Péter apostol és utódai használtak, de kimondotta, hogy ezentúl a római pápán kívül senki sem misézhet rajta.

A császárnak a donatizmus és arianizmus kérdésében tanúsított magatartása világosan megmutatta, hogy a császársággal való szövetkezés nem mindenben előnyös az egyházra. Nagy Konstantin ugyanis elsősorban a saját hatalmi érdekeit tekintette s ezért nem egyszer olyan intézkedésekre ragadtatta magát, melyek az egyház szempontjából határozottan ártalmasak voltak. 

Nagy megkönnyebbedést jelentett tehát, hogy 330-ban végleg elhagyta Rómát és Bizáncba, a mai Konstantinápolyba tette át székhelyét, mert így Krisztus földi helytartója megszabadult a világi hatalom kényelmetlen és kicsinyes beavatkozásaitól. Szilveszter még öt évig élvezhette az Egyháznak ezt a nagyobb szabadságát. Meghalt 335 Január 30-án. Tetemeit egyelőre a Priscillakatakombában helyezték el; I. Pál papa azonban 761-ben a szent elődje tiszteletére alapított San Silvestro in capite nevű kolostorba vitette át őket.

Forrás:orokvaros