2 Responses

1. Sajnos ezen az arányon nem lepődök meg.Sztem ez egy sokkal összetettebb probléma. Ha én pl anno 22/ 32 évesen férjhez mentem volna, azóta már régen elváltam volna. Nagyon kevesen vannak abban a szerencsés helyzetben, hogy ilyen fiatalon megtalálják életük párját. Igazából ezekben a korokban még magukat sem ismerik az emberek. Ki is vagyok, mit is akarok, mi a világnézetem, a vágyaim, a terveim, stb. Szerelmesek lesznek és a birtoklási vágytól hajtva, a szülői elvárásoknak megfelelve, -2 év után pl, a nők nagy részben félve attól, hogy egyedül maradnak és a biológiai órájuk is ketyeg belemennek a házasságba. Hiszen milyen nagy dolog, hogy vki megkéri a kezemet. Jobb esetben legalább azonos nézeteket vallanak de ez sem biztos.A legtöbb pár még nem is élte ki magát igazán, még nem alakult ki biztosan a munkahelye sem, sokan azt sem tudják mivel is akarnak foglalkozni valójában. A világ felgyorsult, rengeteg új inger van és kaland és lehetőség ami csábító. Minden még mozgásban van. Több év együttélés után azért kiderül működik-e a dolog de ez sem biztos. Rengeteg példa van erre is személyes körömből. Tudnék mesélni. És igen a mai fiatalok elfelejtettek udvarolni. Pedig az a legjobb rész. De ez nagy részben a nők hibája. A jegyesoktatásról annyit, hogy a párok néha maguknak is hazudnak. Személyes ismeretségi körömből : Szerelmesek lettek, összeházasodtak, voltak oktatáson, a lány örült, hogy végre egy normális fiú aki imádja őt és feleségül akarja venni, igazából addig csak kallódott egy rossz kapcsolat után. Munkahelye sem volt igazán és családi háttér is nos igazán nem megfelelő. Lett 2 gyönyörű gyerekük. Azonban kiderült, hogy teljesen ellentétes nézeteket vallanak és a lány ezt soha nem fogja elmondani a párjának. Titkolja. Amúgy pedig miután a férj a családfenntartó, szava sem sok lehet de nincs is. Szinte semmiben. Már minden úgy jó ahogyan a párja mondja. Nem nagyon van ellenvetés semmiben. Feladta saját magát. A biztonságért, a megélhetésért és kapcsolat.ért, meg persze mostmár a gyerekekért. Hogy meddig ? Talán örökre. De ez valahol mélyen legbelül azért emészti az ember lelkét. A barátai , engem kivéve eltüntek. Talán én vok az egyetlen akivel még beszélhet a régi szép időkről, a titkokról . De ez az élet elöbb-utóbb megoldásért kiállt. kérdés ki hogyan oldja meg ezt. Ugyanakkor az emberek folyamatosan változnak, minden téren. Ez pedig egy korán megkötött házasságnál váláshoz vezethet. Vagy ha nem akkor megalkuvásból, érdekek mentén egy rossz házassághoz. Vajon melyik a jobb választás ?? Nem feltétlenül találja meg a párját az ember elsőre v akár másodszorra ? Vagy lehet sohasem 🙁

2. Amit “röviden” hozzáfűznék.
   1. egy házasságnak az esetek jelentős részében az egyik célja a gyermekvállalás. Ennek pedig biológiailag optimális életkora az anya kb. 18-30 év közötti kora. Mivel a petesejtek készlete adott, és együtt öregszenek az anyával, ebben az időszakban a legkisebb a gyermek veleszületett rendellenességeinek a gyakorisága. Valamint ebben az életkorban a legkisebbek a szülési komplikációk az anyára nézve is.
   Ezenkívül egy gyermeknek nemcsak szülőre, hanem nagyszülőre is szüksége van (sőt, dédszülők, őket sem szabad elfelejteni a képletből!). Szóval a késői házasság a biológia ellen dolgozik.
   2. a statisztika szintén ellene mond a késői házasságnak. Nagyszüleink korában jóval korábban házasodtak, és jóval kevesebben váltak. Erre lehet azt válaszolni, hogy hát persze, mert akkoriban a társadalom még elítélte a válást, meg a nő nem dolgozott, így kénytelen volt férjénél maradni. Ezek mind igazak, de ekkora arányban azért nem volt hatásuk. Ami teljes más volt, az az emberek hozzáállása:
   3. ma az emberek többsége várja a Nagy Ő-t, akihez nem kell alkalmazkodni, nincsenek lemondások, viszont elhozza a tökéletes boldogságot. Azért régen nem éltek ilyen álomvilágban az emberek. Kerestek valakit, akivel egyezett a világnézetük, hitük, vonzódtak egymáshoz fizikailag is, és ennyi. Pontosan tudták, és elfogadták, hogy napról napra lemondásokat és áldozatokat kell hozniuk a kapcsolatukért. Előre elfogadták, hogy lesznek bő esztendők, és lesznek szűk esztendők a kapcsolatukban, de nem hátrálnak meg, hanem mentek tovább együtt. Na ez ami hiányzik mai korból: elfelejtik, hogy a szeretet az nem csak jóleső lusta érzés, hanem kőkemény munka magunkkal, egymásért.
   Ismert “mondóka”: egy idős bácsi áll a pályaudvaron a peronon, virággal a kezében. Megérkezik a vonat, leszáll róla egy idős nénike, egymáshoz szaladnak, és átölelik egymást. Mindezt végignézi egy fiú, odamegy hozzájuk, és ezt mondja:
   – remélem, egyszer majd nekem is ilyen házasságom lesz
   mire a bácsi mondja:
   – fiam, ezt nem remélni kell, hanem elhatározni.