A torinói lepel a római katolikus egyház egyik legközismertebb és messze legtitokzatosabb ereklyéje. A Keresztelő Szent János bazilikában őrzött és Krisztus halotti leplének tartott torinói lepel textilanyagán egy olyan férfialak kontúrjai rajzolódnak ki, akinek testén a bibliai szenvedéstörténetben leírt kínzások nyomai azonosíthatók. A torinói lepel eredetével kapcsolatos és nem egyszer parázs tudományos viták sorában most egy olyan új kutatási eredmény látott napvilágot, ami azt az álláspontot erősíti, hogy a Krisztus halotti gyolcsának tartott lepel eredeti.
Torinói lepel: „a kép, amelyet nem emberkéz készített” hányattatott vándorlása
A torinói lepelként ismert halotti gyolcsról elsőként az újszövetségi evangélisták emlékeztek meg. Márk evangéliuma szerint: „Az pedig gyolcsot vásárolt, majd levette Jézust a keresztről, begöngyölte a gyolcsba és sziklába vájt sírboltba helyezte, s a sír bejárata elé követ hengerített.” (Márk,15,46). Krisztus halotti leplét Máté evangéliuma is megemlíti:„József levette a testet, tiszta gyolcsba göngyölte.”(Máté, 15,46). A lepelről a legfiatalabb tanítvány, János beszél a legrészletesebben: »A másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és elsőként ért a sírhoz. Lehajolt, és látta lerakva a gyolcsokat, de nem ment be. Azután odaért Simon Péter is, aki követte őt, és bement a sírboltba… Látta letéve a gyolcsokat és a kendőt, amely a fején volt, nem a gyolcsok mellé helyezve, hanem külön egy helyen, összehajtva. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először érkezett a sírhoz; látta és hitt.« (János, 20, 4-8) A lepelről szóló kanonizált szent iratokon kívüli első forrás a 4. századból származik, Szent Cirilltől, aki Kr. u. 340 körül arról írt, hogy Jézus halotti leplét, mint »a feltámadás egyik tanúját« Jeruzsálemben őrzik.
A lepel vándorlásának következő állomása a kis-ázsiai Edessza, ahová a 6. század elején került a szent ereklye. Csaknem három évszázaddal később, 944-ben Konstantinápolyba vitték »a képet, amelyet nem emberkéz készített«, ahol VII. Konstantin bizánci császár rendeletére a blakhernai Mária templomban helyezték el.
1204 áprilisában, amikor Velence felbujtására a keresztes hadak megostromolták és kifosztották Konstantinápolyt, a relikviának is nyoma veszett.
Ezt egy fennmaradt egykorú forrásból, I. Theodórosz bizánci császár III. Ince pápához címzett leveléből tudjuk, aki a követezőket írta Róma püspökének: „A velenceiek szétosztották egymás közt a kincseket… ugyanezt tették a franciák az ereklyékkel és a szent lepellel, amelyben Urunk a feltámadás előtt feküdt.” Azt, hogy az ezt követő száz évben hol lehetett a torinói lepel, csak sejteni lehet. Egy 1287-ből származó feljegyzés arra utal, hogy a lepel a középkor legtitokzatosabb és legnagyobb hatalmú lovagrendje, a templomosok birtokában lehetett, ugyanis Arnaut Sabbatier templomos lovag azt írja, hogy az avatásakor a szent lepelre kellett letennie a lovagi esküt.
Ezt a tényt a rend bukásának körülményei is megerősítik, hiszen 1307. október 13-án pénteken, amikor a templomosok vagyonának megszerzésére törő IV. (Szép) Fülöp francia király lefogatta a lovagokat, az ellenük indított koholt eljárás indoka a »bálványimádás«, vagyis a lepelre tett eskü vádja volt. 1354-ben Geoffry de Charny lovag Lirey város temploma esperesének adta át Krisztus halotti leplét, amit 1453-ban a lovag unokája két várkastély fejében a Savoya családnak adományozott. A lepel egészen 1983-ig a Savolya-ház tulajdonában állt, amikor is II. Umberto végakaratát teljesítve a család a Vatikánnak adományozta a szent relikviát.
Kormeghatározás kétséges eredménnyel
A 20.századra a torinói lepel feledésbe merült, és csak az 1970-es években, a lepel első átfogó, a legkorszerűbb természettudományos módszerekkel elvégzett vizsgálata után került ismét az érdeklődés fókuszába. Azt, hogy valami egészen különleges tárgyról lehet szó, először Secondo Pia olasz ügyvéd és amatőr fotográfus fedte fel, aki 1898-ban az olasz királyi család engedélyével elsőként készített fényképfelvételeket a torinói lepelről.
Amikor a felvételeket előhívta, megdöbbenve észlelte, hogy a negatívon egy három dimenziós szakállas férfifej rajzolódik ki,
jóllehet, az akkori fotográfiai technikával még nem lehetett 3D képeket készíteni így a jelenségre sem találtak magyarázatot.
A lepel tudományos igényű kutatásában 1931 a következő mérföldkő. Ebben az évben – már sokkal jobb technikával – Giuseppe Enri készített újabb felvételeket a torinói lepelről, ezek pedig mindaddig nem ismert újabb döbbenetes részleteket tártak fel. A lenvászon szövetbe ivódott testkontúron korbácsütések nyomát, a csuklóknál és a bokákon szög ütötte sérüléseket, a szív tájéknál dárda ütötte sebet, a homlokon, illetve a hajas fejbőrön pedig tövisszúrások okozta hámsérüléseket azonosítottak. Az 1970-es évek végén több tudományág képviselőinek bevonásával végezték el a torinói lepel első átfogó természettudományos vizsgálatát a Savoya-ház képviseletében eljáró II. Umbertó, valamint a Vatikán hozzájárulásával. A vizsgálatra adott engedély a lepel anyagából való mintavételre is kierjedt, így először nyílt alkalom korszerű módszerekkel megvizsgálni a lenvászon lepel anyagösszetételét.
A svájci Gent Egyetem kutatója és antik textilszakértője, Gilberto Raes professzor állapította meg elsőként, hogy a lepel halszálkás szövésmintája és anyagtani sajátosságai alapján az 1. században készülhetett Palesztina, vagyis a mai Izrael területén. Ezt a megállapítást azonban az 1988-ban három egymástól független sugárlaboratóriumban elvégzett radiokarbonos kormeghatározás eredményei kétségbe vonták. Az oxfordi, a zürichi és az arizonai egyetemek sugárlaboratóriumaiban elvégzett C14 izotópos kormeghatározás szerint ugyanis a lepel anyagát 1200 és 1304 között készíthették. Később, 2004-ben, illetve 2008-ban a Los Alamos Nemzeti Laboratórium (Amerikai Egyesült Államok) kutatói számos ellentmondásra, illetve mérési hibát eredményező körülményre hívták fel a figyelmet. Egyrészt, a mintavétel a lepel azon részének a közelében történt, amely az 1532-es tűzeset alkalmával megperzselődött.
Másrészt, az előzetesen felállított mintavételi protokoll szerint a teszteket hét laboratóriumnak kellett volna elvégezni, méghozzá az úgynevezett a vakpróba elvén és legalább kétféle radiokarbonos kormeghatározási technikával akként, hogy a levett minták a lepel különböző részeit reprezentálják. Ezt a protokollt azonban még a vizsgálatok elvégzése előtt megváltoztatták, a vakpróba elvét elvetették, a mintavételi helyek számát egyre, a résztvevő laboratóriumok számát pedig háromra csökkentették. Harmadrészt, a lepel mintavételi helyszíne az említett égésnyomok mellett a halotti gyolcson a középkorban elvégzett utólagos betoldásokhoz közeli és a múltbeli fogdosásoknak kitett területét érintették. Emiatt a kormeghatározási eredmény is megkérdőjelezhető a szakértők szerint.
Bizonyossá vált, hogy a torinói lepel Krisztus korából származik
William Meachm archeológus a 2024 áprilisában publikált vizsgálatait a Krisztus korából való, a korabeli Júdea, valamint Egyiptom területéről származó és korukat tekintve kétség kivü 1. századi textilmintákra alapozta. Az összehasonlított minták közül a torinói lepel lenszálai tökéletes egyezést mutattak a júdeai 1. századi mintaanyaggal.
A szakértő erre figyelemmel kizártnak tartja a lepel középkori eredetét,
megerősítve Gilberto Raes professzor jóval korábbi, és hasonló eredményre jutó vizsgálatának helyességét. Még ennél is érdekesebb azonban az a 2022-ben a Heritage szakfolyóiratban megjelent kutatás, ami csak most kapott publicitást. Liberto de Caro és tudóscsoportja 2019-ben a Bari Kristálytani Intézetben (Olaszország) kezdték meg a kutatásaikat.
A torinói lepel egyik lenmintáját olyan speciális röntgeneljárással vizsgálták, amilyennel az ásványok kristályszerkezetét tanulmányozzák. Ellenőrző mintaként egy eredeti ókori, az 1. századból és Júdea területéről származó textilmintát használtak fel, amelyről a kétséget kizáró bizonyosság szintjén ismert, hogy Masszada erődjének római ostroma idejéből származik. Az olasz kutatócsoport azt is megállapította – egyezően a Los Alamos Nemzeti Laboratórium szakvéleményével –, hogy az 1988-as radiokarbon-kormeghatározáshoz felhasznált minta nem lett megtisztítva a teszteléshez, ezért az akkori kormeghatározási eredmény is hamis.
A kutatók akik csak és kizárólag a szövet anyagstruktúráját analizálták, és így a vizsgálataik nem terjedtek ki sem a szövés mintájára, sem pedig a technikájára, szintén arra az eredményre jutottak, hogy kizárható a torinói lepel középkori eredete. Állításuk szerint vizsgálati eredményeik azt mutatják, hogy a lepel legalább 1300 évig lehetett folyamatosan egyetlen olyan helyszínen, ahol a hőmérséklet stabilan +20-22,5 Celsius fok, a páratartalom pedig 55-75 százalék között ingadozhatott.
A torinói lepel megfejtetlen titkai
Amire még mindig nincsen elfogadható magyarázat, az a testkontúr keletkezési mechanizmusa. Azt a ma már gyenge érvet, miszerint az alak festett lenne (ez számos hamisítási teória fontos sarokpontja), több objektív körülmény is a leghatározottabban megcáfolja. Már az 1978-as vizsgálatok kimutatták, hogy a halvány testkontúrt a lenszövetnek egy olyan ismeretlen fizikai behatástól összenyomódott és megégett rostjai rajzolják ki, amit a legerősebb oldószerekkel sem lehet eltávolítani. A szerológiai vizsgálatok pedig felfedték, hogy a sebeknél különösen jól kivehető halvány vöröses foltok emberi vértől származnak, méghozzá abból az AB-vércsoportból, ami különösen a közel-keleti népeknél gyakori. A Torinói Egyetem kutatója, dr. Giovanni Tamburelli az emberi vér valamennyi paraméterét számtógépbe táplálta, hogy kimutassa a leplen fellehető összes vérnyomot.
Digitális képfeljavítási technika segítségével az arclenyomaton szabad szemmel nem látható hajszálerek repedéséből származó vérnyomokat azonosított, mindezek alapján határozottan kizárta, hogy a kontúr emberi kéz alkotása, festett hamisítvány lenne. Az olaszországi Krisztallógráfiai Intézet kutatói pedig olyan nanorészecskéket mutattak ki a torinói lepel testkontúrral érintkező rostjain, amelyek arra utalnak, hogy egy megkínzott, traumatizált ember holttestét takarták be a lepellel.
A kontúr keletkezésének hatásmechanizmusát vizsgáló fizikusok is határozottan elvetették a mesterséges, festett eredetet.
Semmi olyan anyagot vagy festéket nem találtak ugyanis, ami képes lenne a leplen látható módon reprodukálni a test kontúrját, amit egységes álláspontjuk szerint egy ismeretlen eredetű, nagy energiájú sugárzás égetett bele a lenvászon rostjaiba. Ian Wilson brit magfizikus összehasonlította a termonukleáris robbanáskor keletkező nyomokat a torinói leplen látható kontúrral és arra a következtetésre jutott, hogy azt egy rendkívül erős, azonosítatlan eredetű, a neutronkisülésekre emlékeztető sugárzás égette bele a vászonba. (A korábban bevallottan ateista tudós a lepel vizsgálata után megtért és hívő lett.)
Robert Hedges, az oxfordi sugáraboratórium kutatója ugyancsak azt állítja, hogy a leplet ért sugárzás leginkább az erős neutronkisülésekre emlékeztet. Beljakov orosz atomfizikus pedig egyenesen azt állítja, hogy ilyen típusú fizikai sugárzás nem ismert a Földön. Mark Antonacci és Arthur Lind fizikus a lepelről írt tudományos értekezésükben arra a következtetésre jutottak, hogy a leplen keletkező lenyomatot egy olyan erős sugárzás okozta, ami a lepellel letakart testből áradt ki. Az olasz sugárfizikai laboratórium (ENEA) kutatóinak vizsgálata szerint a textilt csak egy rövid ideig tartó vákuum UV-sugárzás tudná hasonlóképpen elszínezni, feltéve, ha az 34 millió kilowattos erejű volna, ilyen eszköz azonban nem létezik, és természetesen még kevésbé létezhetett a középkorban. A lepel mesterséges eredetét a szaktudósok többsége kizárja, a most nyilvánosságot kapott új kutatás pedig újabb bizonyíték amellett, hogy a kézzel szőtt torinói lepel valódi, Krisztus korából származó textília.
