Egy orosz tankerhajót ukrán drónok támadhattak meg a Földközi-tengeren még március 4-én – erről számolt be az Associated Press a Radio France Internationale (RFI) értesüléseire hivatkozva.
A jelentés szerint a támadást Líbiából indíthatták. Két líbiai tisztviselő azt állítja, hogy ukrán drónkezelők állomásoznak az országban, többek között Miszrátában, Tripoliban és Zavijában. A jelenlétük egy feltételezett megállapodás eredménye lehet, amelyet a tripoli kormány Abdul Hamid Dbeibeh vezetésével kötött, és amelyet nyugati országok is támogathattak – közölte a Strana ukrán hírportál.
A beszámolók szerint
a drónokat egy tripoli katonai bázisról indították az Arctic Metagaz nevű orosz tanker ellen, amely Málta közelében haladt. A hajó súlyosan megrongálódott, majd Líbia partjai felé sodródott.
A 30 fős legénységet sikerült kimenteni, a vontatási kísérletek azonban a rossz időjárás miatt meghiúsultak.
Egy elemző, Jalel Harchaoui szerint
nem kizárt az ukrán katonai jelenlét Líbiában, és ezt a NATO azon törekvéseihez köti, hogy Líbia nyugati részét távol tartsa az orosz befolyástól.
Líbia 2011 óta megosztott ország, ahol a hatalom a tripoli kormány és a keleti erők között oszlik meg.
Korábban egy görög tanker is támadás alá került a Fekete-tengeren, miközben egy orosz kikötő felé tartott. Emellett a hírek szerint ukrán drónok egy orosz hadihajót is célba vettek Novorosszijszk közelében.
Ukrán dróncsapás érhette az orosz tankert Málta közelében
Ahogy korábban a hirado.hu közölte, márciusban egy orosz LNG-t szállító tanker, az Arctic Metagaz kigyulladt és később elsüllyedt a a Földközi-tenger Máltához közel eső részén. Több forrás szerint a támadást valószínűleg ukrán tengeri drónok hajtották végre.
A hajó legénységét kimentették, a támadás helyszíne nagyjából 250–300 km-re volt Málta partjaitól, a líbiai kutató-mentő zónában.
Az orosz álláspont szerint a drónok Líbia felől érkeztek, és terrorcselekménynek minősítették az esetet. Ez azért jelentős, mert ha igaz, akkor az ukrán erők jóval távolabb is képesek lehetnek csapást mérni, mint korábban.




