Rómában, a múlt héten eltemették XVI. Benedeket. A tiszta egyszerűség jegyében, fény, pompa és harsányság nélkül, ahogyan az emeritus pápa kérte még földi életében. 2022 szilveszterének napján értesültünk haláláról, az Új év első napjaiban megszámlálhatatlan írás jelent meg ennek apropóján. Sok szép cikket olvastam magam is a magyar írott és elektronikus médiában és rájöttem, hogy milyen felületes a tudásom róla. Ratzinger bíborost 2005-ben pontifikálták és emelték Szent Péter székébe, de már 2013-ban, testi erejének meggyöngülésére hivatkozva, nem szokványosan lemondott hivataláról. Azóta mi civilek kicsit elfeledtük, de hatalmas szellemi örökséget hagyott ránk és abból bőven meríthetünk segítséget ahhoz, hogy a megrendült világrend, abban a mi bomló Európánk dolgaiban, sorsában eligazodjunk.

A keresztény világ részeként Magyarországon, a budapesti Szent István Bazilikában is mutattak be szentmisét a pápa lelki üdvéért. Erdő Péter bíboros megható megemlékezésében így méltatta az egyházfőt: „Benedek pápa jelmondatában is kifejezte, hogy az igazság munkatársa-cooperator veritatis-akart lenni. Életműve Krisztus igazságának kifejtése volt, de nem elvont spekuláció formájában, hanem a szeretet szavaival, korunk embere számára.” Minket, magyarokat is szeretett, bajor emberként, papként figyelemmel kísérte sorsunkat, ismerte történelmünket. Szerintem különösen aktuális az, ahogyan már pápaként 2010-ben felhívta a figyelmet kis hazánk európai szerepére: „Magyarország sajátos módon közvetítésre hivatott Kelet és Nyugat között. Már István király öröksége, a Szent Korona is-melyben a kereszt alatt összekapcsolódik a corona graeca és a corona latina, s mindkettőn szerepel Krisztus arcmása- azt mutatja, hogy Kelet és Nyugat arra volna hivatott, hogy egymást kölcsönösen támogassa és gazdagítsa, lelki és kulturális örökségéből, valamint élő hitének megvallásából kiindulva. Ezt tekinthetjük Magyarország vezérmotívumának is”. Joseph Ratzinger már a múlt század utolsó harmadában felismerte és nevén nevezte a relativizmus veszélyét. 1992-ben Bassanoban vette át a Scuola e Cultura Cattolica Díjat. Az átadón elmondott beszédében igazán nyíltan fogalmazott: „Nem Isten említése az, ami sérti a többi vallásokhoz tartozókat, hanem inkább az a kísérlet, hogy az emberi közösséget teljesen Isten nélkül akarják fölépíteni.” És még egy rendkívül fontos mondat ugyanonnan: „A végletekig vitt kísérlet, hogy az emberi dolgokat teljesen Isten nélkül alakítsuk, egyre inkább a szakadék szélére visz bennünket, az ember teljes pusztulása felé”. Vajon Európa akkori és mostani kormányosainak volt, van e szeme látásra, füle hallásra? Meg szíve, amivel érez valami szolidaritást a vén kontinens őslakosai iránt? Ahol most tartunk, onnan vissza lehet-e még fordítani a szekér rúdját? Ki tudja?

A reményteli 2023 első napjaiban -képileg persze-újra jártam a Milánói Scalaban. Alig múlt el a Karácsony, hát itt is bemutatták a Diótörőt. Istentelen élmény volt, szó szerint. Klasszikus balettet ugyan nehezebb „érzékenyíteni”, mint operát, de képzelje el bárki Csajkovszkij remekművét karácsonyfa nélkül! Csenevész gúlába állított gyertyahalmok jelképezték az ünnepet a sötét színpadon, nem volt se fény, se varázslat, se röpülés a képzelet szárnyán, csak profi táncosok, csodálatos muzsika és óriási igyekezet arra, hogy keresztény jelképeket töröljenek a közös európai tudatból.

Kaptam egy videót is az ünnepek után, az ajándék a budapesti Salkaházi Sára Iskola egyik tanárától érkezett. Különleges Betlehemes előadást rögzítettek rajta, melyre az idén hét éve alakult egyházi intézmény templomában került sor. Ez már az eredmény, elmesélem azt is, ami megelőzte. 2021-ben fakultatív hittan szakkör alakult a készségfejlesztő iskolában, ami azt jelentette, hogy különböző korú, egészséges, és sajátos nevelési igényű diák is jelentkezhetett rá. Közösség kovácsolódott, kiderült, hogy az autista, az ép intellektusú, vagy a Down szindrómás gyerekek egyaránt áhítatos figyelemmel vesznek részt az órákon. Fogékonyak a bibliai történetek misztériumára, a foglakozások során előbújnak különleges képességeik. Így megszületett a gondolat, hogy decemberben már egy közös, a régi magyar hagyományokon alapuló Betlehemes játékot hozzanak tető alá, a főleg szülőkből álló közönség örömére. Volt regölés, népének, angyalok és pásztorok tánca, volt, ki hosszú szöveget mondott, volt ki csak tartotta a csillagot, vagy Szent József jelmezében mosolygott. Ez bizony istenes előadás volt, a megszentülés, a hierofania maga. Tökéletesen megvalósult a szándék: a nehéz sorsú gyerekek gondozásába néha belefáradt szülőknek megmutatni a ragyogni is képes gyermeküket. A diákokkal két hónapig próbáló, dolgozó ötletgazda tanárnő mottója is szép: „Adok magamból, amit tudok, hogy a gyermek fejlődését jobban előmozdítsam.” Az angyalok seregének irányítója megérdemli, hogy megnevezzük: Gréczi Cecíliának hívják.

Eltöprengtem, hogy az iskola névadó apácájának, Salkaházi Sárának a boldoggá avatási dekrétumát éppen XVI. Benedek írta alá 2006-ban és még abban az évben, szeptember 17-én hirdették ki a budapesti Szent István Bazilika előtt. Meg azon is, hogy hazám, Európa talán még választhat, talán nem rontja el, ránk is hallgat és visszatér a becsületes, örök hiten alapuló gyökerekhez.

Kiss Gyöngyi