Három évtizeddel a véres délszláv háború lezárása után Európa egyik legsötétebb titka került az igazságszolgáltatás célkeresztjébe. Olyan vádak láttak napvilágot, amelyek még a sokat látott jogászokat is megdöbbentik: a milánói ügyészség gyanúja szerint a kilencvenes években gazdag nyugati „turisták” fizettek azért, hogy a szerb egységek oldalán, afféle hétvégi kikapcsolódásként, ártatlan civilekre vadásszanak Szarajevó ostromlott utcáin.

A történet leginkább egy horrorfilm forgatókönyvére emlékeztet. A vádak szerint 1993 és 1995 között egy jól szervezett hálózat működött, amely Triesztből indított „vadásztúrákat” a Balkánra. A fedősztori szerint vadállatokra mentek lőni, a valóságban azonban az elejtendő „vad” az ostromlott bosnyák főváros, Szarajevó lakossága volt – számol be róla az Exxpress osztrák hírportál.

A milánói ügyészség nyomozása Ezio Gavazzeni író feljelentése nyomán indult el, aki éveken át gyűjtötte a bizonyítékokat, dokumentumokat és tanúvallomásokat erről a gyomorforgató jelenségről.

Gavazzeni, aki március 17-én jelenteti meg „Hétvégi mesterlövészek” (Cecchini del Weekend) című könyvét, az APA hírügynökségnek Rómában adott interjújában nem kertelt. Állítása szerint a „szafarikon” nem csupán olaszok, de osztrák és német állampolgárok is részt vettek.

Minden országnak, így Ausztriának is vizsgálatot kellene indítania, ahogyan mi tettük Olaszországban. Mindenkinek el kell végeznie a házi feladatát

– fogalmazott a 66 éves író, rámutatva, hogy a felelősségre vonás elől senki sem bújhat az állampolgársága mögé.

A milánói nyomozás jelenleg gőzerővel zajlik, és Gavazzeni biztos abban, hogy a mostani eset, amelyben egy jelenleg 80 éves férfit gyanúsítanak gyilkossággal, csak a jéghegy csúcsa. Az írót már kétszer is kihallgatták az ügyészek, és az általa átadott bizonyítékanyag rendkívül kiterjedt.

Úgy véli, a nyomozás hamarosan kiszélesedik, és további vádemelések várhatók.

A botrány kirobbanásában kulcsszerepet játszott Miran Zupanic szlovén rendező 2022-es, „Sarajevo Safari” című dokumentumfilmje is. A film, amely anonim hírszerzési forrásokra támaszkodik, először mutatta be szélesebb körben azt a gyomorforgató gyakorlatot, hogy tehetős külföldiek fizettek a gyilkolás jogáért.

Gavazzeni éles kritikát fogalmazott meg a nyugati médiával szemben is: míg a dokumentumfilmet a Balkánon és számos afrikai országban bemutatták, a nyugati televíziós csatornák elzárkóztak a vetítéstől.

Felmerül a kérdés: vajon miért nem akar a Nyugat tudomást venni arról, hogy saját polgárai miként vettek részt a délszláv pokol legsötétebb fejezeteiben?

A szerző kutatásai szerint a rendszer négy éven át működött zavartalanul, mintegy 200 hétvégét ölelve fel. A „turisták” a szerb csapatokhoz csatlakozva, a Szarajevót körülvevő dombokról tüzeltek a városban rekedt civilekre. A háttérben egy profi szervezet állhatott, az üzlet pedig virágzott: a részvételi díjak csillagászatiak voltak. Gavazzeni információi szerint egyes esetekben akár a 300 ezer eurót is elérhette az összeg, amit egyetlen hétvégéért fizettek ezek a „vadászok”.

A legmegdöbbentőbb talán az indíték hiánya. Nem politikai meggyőződés, nem vallási fanatizmus, és nem is etnikai gyűlölet vezérelte ezeket az embereket.

Gazdag emberek voltak, akik szórakozni mentek oda

– mondta Gavazzeni.

Olyan személyekről van szó, akik rajongtak a fegyverekért, talán afrikai szafarikra is jártak, de az állatok leölése már nem nyújtott elég izgalmat számukra. Számukra az emberélet kioltása nem volt több egy valósághű videojátéknál. Teljesen mindegy volt, kit találnak el: nőt, gyereket vagy idős embert.

Csak a pénz nyelvét ismerik

– tette hozzá az író, rávilágítva a nyugati társadalom egy vékony rétegének teljes morális nihiljére.