Dmitrij Medvegyev, Oroszország biztonsági tanácsának elnökhelyettese február 24-én – Oroszország ukrajnai inváziójának negyedik évfordulóján – kijelentette: Moszkva taktikai atomfegyvert vetne be Ukrajna, Franciaország és az Egyesült Királyság ellen, amennyiben az utóbbi két ország nukleáris fegyvertechnológiát juttatna Kijevnek.
(A hírt közlő Index kiemelte: a britek cáfolták az értesülést, eszükben sincs atomfegyvert küldeni Ukrajnának. Magam inkább a tagadás kifejezést használnám, biztos, ami biztos. – a szerk.)
– Oroszországnak ilyen körülmények között minden rendelkezésre álló eszközt alkalmaznia kellene, beleértve a nem stratégiai nukleáris fegyvereket is, az Ukrajnában lévő, hazánkra veszélyt jelentő célpontok ellen – írta Medvegyev Telegram-csatornáján. „És ha szükséges, a szállító országok ellen is, amelyek egy Oroszország elleni nukleáris konfliktus bűnrészeseivé válnának”.
Mint az Index írta, a fenyegetés hátterében az orosz külső hírszerzés azon állítása áll, miszerint Párizs és London nukleáris fegyvereket készül Ukrajna rendelkezésére bocsátani a tárgyalásokon „kedvezőbb feltételek elérése érdekében”. Az orosz fél azonban semmilyen bizonyítékot nem mutatott fel az állítások alátámasztására.
– Ukrajna külügyminisztériuma cáfolta a vádakat: Heorhij Tihij szóvivő „abszurdnak” minősítette azokat. Egy brit védelmi tisztviselő a Kyiv Independentnek úgy fogalmazott: Semmi igazság nincs ebben. Egy olyan háború negyedik évében, amelyet egy hét alatt akart megnyerni, ez Putyin kétségbeesett kísérlete arra, hogy elterelje a figyelmet kudarcairól – írta az Index.
A francia kormány ironikusan reagált: emlékeztetett rá, hogy az eredetileg háromnaposra tervezett orosz hadművelet már az ötödik évébe lépett, és Moszkva most mégis inkább a nyugati nukleáris fegyverekre terelné a figyelmet.
Magam pedig azt mondom, az orosz-ukrán háború négy éve alatt annyi mindent cáfoltak már, ami később megvalósult, hogy sajnos nagyon sok mindent el tudok képzelni. Azt is, hogy a fenyegetés reális, mint ahogy azt is, hogy Moszkva komolyan gondolja a lehetséges válaszlépéseket. Azt pedig nem sejtem, hanem tudom, hogy ha a pokol egyszer elszabadulna, abba az egész térség, a fél világ belepusztulhatna. Ezt mindenképpen el kell kerülni! Béke kell, de gyorsan!




