2026.április 7.
Herman, János

Elfoghatták a magyar határon a terrortámadás gyanúsítottját

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

Alexander Vucsics szerb elnök bejelentését követően, miszerint Adorján település mellett két, plasztikbombával megpakolt hátizsákot találtak a vezeték mentén, a HírTV tudósítója a helyszínről jelentkezett. 

A gyanúsítottat azután vették őrizetbe, hogy a szerb–magyar határ közelében, a Török Áramlat vezetéke mellett két táskát találtak, bennük összesen mintegy négy kilogramm robbanóanyaggal.

Bár a hivatalos megerősítés még várat magára, a helyszínen a HírTV riportere úgy értesült, hogy a szerb biztonsági erőknek sikerült azonosítaniuk és őrizetbe venniük a feltételezett elkövetőket.

A szerb katonai elhárítás vezetője szerint már korábban is volt információjuk arról, hogy egy ilyen háttérrel rendelkező személy szabotázsakcióra készül.

Tudtuk, hogy egy katonai kiképzésű személy megpróbálhat szabotázst végrehajtani a gázvezeték ellen.

A gyanúsított kilétéről egyelőre kevés részletet hoztak nyilvánosságra, de azt megerősítették: nem szerb állampolgár, és nem kizárt, hogy szervezettebb háttér állhat mögötte.

Mi a reakciód?
👍tetszik
2
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
1
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához