Biztos mindenki emlékszik az Újszövetségből arra a jelenetre, amikor Jézus két étintésből gyógyít meg egy vakot. Itt idézem Márk evangéliumából a történetet, mert ezt tartom Jézus megtisztító csodái közül a legbeszédesebbnek. „Egy vakot hoztak eléje és kérték, hogy érintse meg. ²³Megfogta a vak kezét, s kivezette a faluból. Itt nyállal megkente a szemét, rátette a kezét, s megkérdezte tőle: „Látsz valamit?” ²⁴Az felnézett, s így szólt: „Embereket látok, olyan, mintha a fák járkálnának.” ²⁵Ezután ismét a szemére tette a kezét, erre tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent.” (Mk8, 22-28)

Kivel történik csoda?

Ha meg akarunk tisztulni, akkor először a látásunkat kell megtisztítani. Ez nem könnyű feladat. Sok esetben csak több lépésben valósítható meg. Néha nem is mi kezdeményezünk, hanem a barátaink és az események. És csak akkor van esélyünk a gyógyulásra, ha ráhagyatkozunk Jézusra és engedjük, hogy kivezessen bennünket a falunkból, a biztonságos életterünkből, mai fogalommal a buborékunkból. Ha elhagytuk az ismerős terepet vakon követve a Mestert, akkor megjavíthatja a látásunkat, de lehet, hogy ekkor is csak annyit látunk az emberekből, mintha „fák járkálnának”. De ha ekkor megvárjuk Isten második érintését, akkor tisztán kezdhetünk látni.

Ebből a történetből sok más igazság is kifejthető, de az egyik az, hogy a helyes látás kialakulásához engedelmesség kell és ráhagyatkozás kell. Jézus engedelmes volt. Belehalt. Harmadnapra feltámadt. De miért éppen a szemről beszélek?

Most csak homályosan

Pál apostol, többek között, ezt írja a Korintusiakhoz: „Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek, ahogy én magam is ismert vagyok.” (1Kor13, 12) Vagyis még azt sem tudjuk, hogy mi „hogy nézünk ki”. Ezt az az ember mondja, aki egyszer megvakult, majd hitt, majd újra látott. Ha valakinek, neki volt fogalma arról, hogy mit jelent megtérni, azaz a valóságot az emberileg lehetséges legreálisabban érzékelni és a szerint élni. De ez a látásmód is homályos ahhoz képest, amit majd az üdvösség után a másik parton láthatunk.

Mi gondod vele?

János evangéliumának a végéről is ismerős a jelenet. Péter azt szeretné megtudni, hogy mi lesz a szeretett tanítvány sorsa. Erre a Feltámadott így válaszolt: „Ha azt akarom, hogy maradjon, míg el nem jövök, mi gondod vele? Te kövess engem!” (Jn21, 22) Ezzel az ismert idézettel azt a meglátásomat szeretném alátámasztani, hogy nem érdemes azt figyelni, hogy ki, hogy tisztul meg. Azt sem érdemes figyelni, hogy ki szomorodik el a változások miatt annyira, hogy elhagyja szellemi harcostársait. Különösen érdektelen a számomra, ha azért teszi, mert nagy vagyona van. (Vö. Mk10, 17-22)

Kimondom tehát az írásom végén, amit eddig is mindenki értett: a megtisztulás belső folyamat és lényege, hogy a lélek egyre szeretőbb legyen. Még azt sem mondom, hogy szerethetőbbé kell válni.

Egy egyszerű tapasztalat

Biztos mindenkinek van élménye arról, hogy egy napi kerti munka vagy egy napi takarítás után, mikor eláraszt a jó munka utáni egészséges fáradtság, milyen jó egy hűvös zuhanyt venni. Nem azt nézni ilyenekor az ember, hogy milyen kulturálatlan a szomszédja, hogy piszkos kézzel ül asztalhoz, hanem egyszerűen élvezi a felüdülést…  Aztán másnap újra műveljük a kertet, amibe Isten helyezett bennünket.

Írta:
Rákóczi Piroska