Eperjes Károly (Szamóca) sokszor mondja el, hogy ő néhány évig liberális katolikus volt. Majd hozzáteszi: „Na, most! Olyan nincs.” Ezt az egész felnőtt megtérése utáni életével és munkásságával bizonyítja be. De ki a liberális keresztény?

A történelem során

Az 1830-as években indult el Franciaországból (vezéralakjai például Lamennais, Montalembert és Lacordaire voltak) az első magát liberális katolikusoknak nevező mozgalom, és célja a katolikus hit és a modern polgári szabadságjogok összeegyeztetése volt. Fő gondolatuk volt az egyház és állam szétválasztása. Valljuk be, sikeresek voltak. A hivatalos egyház kezdetben élesen elutasította őket. XVI. Gergely pápa az 1832-es Mirari vos enciklikájában elítélte nézeteiket, mivel abban a korban a liberalizmust az egyház ellenségének tekintették. Sokan úgy gondolják, hogy a II. Vatikáni Zsinat (1962-65) minden olyan kérdést tisztázott, amit a 19. századi liberális katolikusok fölvetettek akár a lelkiismereti szabadsággal, akár a szociális kérdésekkel legyenek azok kapcsolatosak. Ez azonban van, akinek nem elég.

Mai liberális keresztények

Több olyan keresztény és keresztyén van, aki magát liberálisnak tartja. Az egyházi köznyelvben is szokták emlegetni őket, például úgy, hogy egy kezdeményezést „elleneztek a liberális testvérek”. Ez azonban egy lebegő definíció. Szeretnék adni egy pontosabb leírást a liberális testvérekről. Mi lenne az?

Prioritások

A liberális testvéreknél főszabályként azt kell megvizsgálni, hogy kit tesznek az életük közepére, és hogy az emberi és isteni értékeket milyen rangsorba állítják. Az első kérdésre az a válasz, hogy Istent teszik életük központi helyére és ezt vallják a Credo elmondáskor. A második kérdésre pedig megfigyeléseink által kapunk választ.

A szabadelvű keresztény testvéreink, ha arról szólnak, hogy melyek a társadalmuk és egyházuk nagy ügyei, akkor a társadalmi igazságosságról, a kirekesztésről és az egyenlőségről beszélnek. A vallásszabadság teljes elérése is ágendájuk részét képezi.

Ha valamiért mozdulni kell az szerintük nem a klasszikus keresztény értékek valamelyike, hanem a világ szegénysége (de azért nem lépnek be Kalkuttai Teréz Anya rendjébe), ami nagyjából megfoghatatlan. Ha katolikusok, akkor nem az Oltáriszentség tisztelete élvez kiemelt prioritást életükben, hiába követik Assisi Szent Ferencet. A szabadság és egyenlőség az első és legfontosabb értékek, de mindenekelőtt az egyenlőség. S miközben az igazságosság a fő célkitűzésük, kommunikációs prioritásaik elején szerepel, egyre kevesebbet gondolnak az Igazságra. De miért jó hír ez?

Vitaalap

Mint ismert, én nem vagyok liberális katolikus és sokszor keveredem liberális keresztényekkel vitába. Megtanultam, hogy hiába mondom erre vagy arra a médiában megjelent blaszfémiára, hogy az káros, nem használ a mondásom. De ha rákérdezek, hogy mi a nagyobb örömhír, hogy megváltott téged Jézus vagy hogy a homoszexuálisok párok is áldásban részesülhetnek, akkor megdöbbentem őket. Ilyenkor beindul a mellébeszélés, de tudom, hogy liberális testvéremnek meg kell érvelnie saját értékrendjét.

Ha őszintén liberális…

Biztos vagyok benne, hogy a párizsi olimpia megnyitó ünnepségének örvendők, azt a befogadásról szóló jó eseménynek tartók „nem tudják, hogy mit cselekszenek”. Isten ennek szellemében cselekszik velük, de megbocsát-e a többi kereszténynek és keresztyénnek, ha nem pótolja ezeknek a testvéreknek az ismerethiányát?

Ha valaki őszintén liberális, az nyitott a párbeszédre. Nem biztos, hogy tudja saját magáról, hogy az a probléma, hogy nem a katekizmusban megismerhető prioritási rendszerben áll fönn a gondolkodása. De, ha valaki magát liberális kereszténynek mondja és az övével ellentétes véleményeket nevetségessé tesz, ha vitapartnerét kigúnyolja és saját végzettségére hivatkozva fanyalogva személyében sérti a vitatkozót, akkor nyugodjunk meg, nincs értelmes érve.

Mit tegyenek a nem liberális keresztények?

Egyszer egy református konferencián vettem részt 1995-ben. A rendezvényt Hegedűs Lóránt református püspök kezdeményezte. Politikai kérdések voltak terítéken. Egyszer, amikor kiment hozzászólni egy erősen liberális nézeteket hirdető szociológus, akkor a mellettem ülő apáca elkezdte hívni a Szentlelket. Mikor később megkérdeztem, hogy miért imádkozott ilyen félreérthetetlen, de nem feltűnő módon, akkor azt válaszolta, hogy amikor Jézusról, mint megváltóról beszélt valaki a hozzászólók közül, akkor a szociológus egyfolytában rázta a lábát.

Írta:
Rákóczi Piroska