Hogyan manipulálták a globalisták a magyarországi választást, és hogyan tervezik Európa konzervatív nacionalistáinak eltiprását

Távolról sem a „demokrácia győzelmeként” ünnepelt eredmény, amelyet Barack Obama és az EU-vezetők köszöntöttek, Magyar Peter múlt hónapban történt megválasztása Magyarország miniszterelnökévé egy kifinomult választási manipulációs rendszer sikerét jelenti, állítja az Anna Wellisz és Joshua Gilder szerzőpáros a chroniclesmagazin.org hasábjain. Egy koordinált stratégia segítségével – állítják – amely aláásta Magyarország konzervatív nacionalista vezetőjét, Orbán Viktort, és előmozdította a EU-barát jelöltet, Magyart, az európai és amerikai globalista elit biztosította valójában szerintük a brüsszeli győzelmet Magyarországon.

Ezt anélkül tették, hogy eredményeket kellett volna érvényteleníteniük, mint Romániában volt szükséges, vagy jelölteket egyenesen kizárniuk, ahogy Romániában és Franciaországban történt. “Pénzügyi zsarolás, jogi hadviselés, cenzúra és szelektív hírszerzési szivárogtatások végezték el a munkát.”

Magyarországon a választás napján a szavazatok leadása szabad és tisztességes volt. A cikk egyik szerzője, Anna Wellisz társelnöke volt egy közel 100 megfigyelőből álló független megfigyelő missziónak, és tanúsíthatja a szavazóhelyiségek eljárási integritását. Azonban az eljárási tisztesség egy egyetlen napra nem határozza meg a teljes folyamatot. Évekig tartó külső nyomás, nagyrészt Magyarországtól kívülről, alakította ki az eredményt.

Egy olyan rendszer, amely eltemeti az egyik jelölt érveit, miközben a másikét felerősíti, nem nevezhető tisztességesnek, függetlenül a tiszta szavazási mechanikától. Rejtélyes, Magyarországról kívülről származó források társadalmi média sztárrá változtatták Magyart, a pro-EU jelöltet, annak ellenére, hogy tiltottak a külföldi finanszírozás és a digitális politikai hirdetések. Eközben az EU-tisztviselők és a nyugati újságírók ironikus módon „külföldi beavatkozásról” figyelmeztettek Oroszország részéről, miközben saját hatalmas befolyásolási műveletüket figyelmen kívül hagyták.

Az Orbán Viktor elleni kampány több, mint egy évtizeden át tartott. Tartalmazta a folyamatos anti-Orbán médiafedezetet az Atlanti-óceán mindkét partján, a nyilvános megszégyenítést Magyarország nemzeti vétójogának használata miatt az EU Tanácsában, valamint a politizált ítéletek áradatát az EU Bíróságától és az Emberi Jogok Bíróságától olyan ügyekben, amelyek meghaladják a megfelelő joghatóságukat. A nyugati hírszerző szolgálatok szelektív szivárogtatásai tovább gyengítették a populistajelöltet – egy taktika, amely ma már rutinszerű mind Európában, mind az Egyesült Államokban.

Még erősebb volt a nyers pénzügyi kényszer Magyarország ellen. A „jogállamiságra” hivatkozva az EU visszatartotta a COVID-segélyt, a védelmi hiteleket, ösztöndíjakat, és napi 1 millió eurós bírságot szabott ki a migránskvóták elutasítása miatt. Ezek az intézkedések összesen körülbelül 35 milliárd eurót (41 milliárd USD) tettek ki pénzügyi büntetésként – ami Magyarország GDP-jének körülbelül 15%-a egy 9 milliós nemzet számára. A nyomást tovább növelte, hogy Ukrajna anti-Orbán kormánya elvágta az energiaszállítást Budapestre, destabilizálva a gazdaságot a szavazás előtt. Brüsszel ismételten jelezte, hogy Magyarország pénzügyi gondjai csak akkor érnek véget, ha a választók a brüsszeli elkötelezettségű jelöltet választják.

Ilyen taktikákat korábban is alkalmaztak vegyes sikerrel. Ami Magyarország választását megkülönböztette, az az EU Digitális Szolgáltatásokról szóló Törvényének (DSA) teljes körű bevetése volt, a blokk legalizált cenzúrarendszere. A DSA felhatalmazza a „megbízható jelölőket” és az EU-finanszírozású tényellenőrzőket – túlnyomórészt baloldali nonprofitoktól –, hogy felerősítsenek, leminősítsenek vagy elnyomjanak tartalmakat. Magyarországon, ahol a Facebook dominálja a hírfogyasztást a lakosság körülbelül kétharmadánál, a platform eleget tett a DSA-operátorok követeléseinek. Az ő „Gyorsreagálási Rendszerük” túlórázott, hogy harcoljon a „dezinformáció” ellen, amelyet szélesen határoztak meg mint bármi, ami kifogásolható az EU Bizottság számára. Az eredmény: a viszonylagos újonc Péter Magyar jóval nagyobb eléréseket produkált, mint bármely más politikus a platformon.

Barack Obama és az EU Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen gyorsan a demokrácia diadalaként üdvözölték az eredményt. Obama kifejezetten összekapcsolta Lengyelország 2023-as választásával. „A tegnapi ellenzéki győzelem Magyarországon, akárcsak Lengyelország 2023-as választása, a demokrácia győzelme” – írta az X-en.

A lengyel párhuzam tanulságos, mivel a Magyarországon használt technikákat először ott tesztelték 2023-ban, és ami Lengyelországban történt azóta, az előzetes képet ad arról, mi vár Magyarországra Magyar alatt. Alig több mint két évvel azután, hogy Donald Tusk hatalomra került Lengyelországban, adminisztrációja törvénytelen kampányt folytatott az ellenzék ellen. Tusk, aki megfogadta, hogy „vasseprűvel” fog uralkodni, nyíltan bevallotta, hogy egyes intézkedései talán nem „szigorúan legálisak”, de mégis szükségesek ahhoz, amit ő „militáns demokráciának” nevez. Néhány kulcsintézkedése a következőket foglalja magában:

• A közszolgálati televízió, rádió, a Lengyel Sajtóügynökség és a regionális állomások erőszakos átvétele, majd a kritikusok megtisztítása.

• Illegális kinevezések egy új nemzeti főügyész és az ügyészségi szolgálatok megtisztítása, figyelmen kívül hagyva a Lengyel Alkotmánybíróság és Legfelsőbb Bíróság ítéleteit.

• A bíróságok manipulálása a elnökök rövidített mandátumain keresztül és politikai szövetségesek beiktatása a szelektív üldözések lehetővé tételéhez.

• A Jog és Igazságosság Párt (PiS) közfinanszírozásának blokkolása a 2025-ös elnökválasztási kampány során, súlyosan hátrányos helyzetbe hozva az ellenzéket. A PiS jelöltje, Karol Nawrocki mégis megnyerte a népszavazást.

• Ellenzékiek letartóztatása és fogva tartása olyan körülmények között, amelyek kínzással érnek fel, beleértve egy idős nő esetét, aki szívroham következtében halt meg kihallgatás után, ügyvédi hozzáférés nélkül.

A lengyel részről célkeresztbe helyezett személyek a korábbi igazságügyi miniszter, Zbigniew Ziobro és helyettese, Marcin Romanowski, akik a PiS lengyelországi bírósági reformjait vezették. Erőfeszítéseik a demokratikus elszámoltathatóság visszaállítására irányultak egy olyan bírósági rendszerben, amelyet még mindig kommunista korszakbeli maradványok uralnak. Mindkét férfi politikai menedékjogot kapott Budapesten – példa nélküli lépésként az EU történetében.

Magyar a választási győzelem után azonnal megígérte, hogy kiadja őket Lengyelországnak, ahol nem remélhetnek tisztességes tárgyalást. Ziobro, aki előrehaladott gégerákkal küzd, valószínűleg nem éli túl a börtönt.

Figyelemre méltó, hogy Tusk kormánya nem vádolta őket sikkasztással vagy személyes gazdagodással. Ehelyett azzal vádolja őket, hogy „személyes előnyt merítettek” abból, hogy támogatásokat ítéltek oda keresztény és konzervatív szervezeteknek, amelyek bűncselekmények áldozatait segítik – hivatkozva katolikus hitükre bizonyítékként. Az igazi bűnük a szerzők szerint az volt, hogy kihívták a liberális monopóliumot az igazságszolgáltatásra és a közfinanszírozásra, miközben a lengyel alkotmányt helyezték előtérbe az EU-diktátumokkal szemben.

Brüsszel nem azért támadta a Jog és Igazságosságot, mert megszegte a jogállamiságot, hanem mert érvényesítette a nemzeti szuverenitást és a bírósági függetlenséget. Tusk ezeknek a harcaknak az élén állt az EU Tanács elnöki pozíciójából és az Európai Néppárt (EPP) vezetőjeként. Hatalomra visszatérve személyes bosszút követelt a konzervatív ellenzék ellen. Koalíciójának tagjai azzal fenyegetőztek, hogy „autó csomagtartójában” rabolják el Ziobrót és Romanowskit, és visszaviszik őket Lengyelországba. Erre talán nem lesz szükség, mivel Magyar megígérte, hogy az első napon kiadja őket. Ha ez megtörténik, az jelzi, hogy nem marad biztonságos menedék a konzervatívok számára az EU-ban.

Az amerikaiaknak, akik úgy gondolják, hogy nekünk semmi közünk ehhez, tartsák észben, hogy 23 amerikai nonprofit szervezet, amelyeket adófizetők dollárjaiból finanszíroznak az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségén (USAID) és a Nemzeti Demokrácia Alapítványon (NED) keresztül, részt vett Európa digitális cenzúrarendszerének létrehozásában, amelyek a fenti folymatokat és beavatkozási akciókat jelentősen segítették – zárja gondolatait az amerikai szerzőpáros.

A szerzők rövid bemutatása:

• Anna Wellisz: Az Edmund Burke Foundation elnöke (ez a szervezet szervezi a National Conservatism / NatCon konferenciákat és a NatConTalk/NatConSquad műsorokat). Korábban a White House Writers Group senior igazgatója volt. Irodalmat és meggyőző írást tanított egyetemeken. Konzervatív kommunikációs stratéga, politikai író és aktivista, aki Közép- és Kelet-Európával kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik. Ő maga társelnöke volt a magyar választásokat függetlenül megfigyelő missziónak (ezt a cikkben is említjük).

• Joshua Gilder: Ronald Reagan elnök senior beszédírója volt (1985–1988), korábban George H. W. Bush alelnöknek is dolgozott beszédíróként. A White House Writers Group alapítója és korábbi vezetője. Politikai író, újságíró (többek között a Wall Street Journal számára), valamint konzervatív tanácsadó és szerző. Reagan idején és utána is aktív szerepet töltött be a konzervatív politikai gondolkodásban és emberi jogi kérdésekben (korábban az Államigazgatási Emberi Jogi Hivatal helyettes főtitkára is volt).