Várható-e változás az uniós tagállamok orosz energiával kapcsolatos politikájában? 

Fokozatosan szembesülnek a realitásokkal. Az iráni háború és a Hormuzi-szoros lezárása miatt gyors ütemben csökkennek a globális kereskedelmi olajkészletek, amelyek a Nemzetközi Energiaügynökség vezérigazgatója, Fatih Birol szerint a jelenlegi felhasználás mellett már csak néhány hétre elegendők. Európát súlyosan érinti a válság, a gázellátásából kiesett a katari cseppfolyós földgáz. Ebből a magyar megyényi országból érkezett Európába az lng 18 százaléka, ezt ráadásul az idén meg is akarták duplázni. A szintén kieső iraki olajtól világviszonylatban a legnagyobb mértékben Szerbia, majd Görögország és Bulgária függ, és vásárolta ezt az olajat Németország, Franciaország, Olaszország, Hollandia és Belgium is. Szintén nem érkezik a szaúd-arábiai olaj, ami Lengyelországot érinti. Rontja az európai helyzetet az összeadódó hatás. Azok az ázsiai országok, amelyek korábban az energiaellátásuk 80 százalékát a Perzsa-öböl térségéből kapták, most már felüllicitálják Európát a megmaradt készletekért. Nem véletlen, hogy a német kancellár már üzemanyag-válságtanácskozást is összehívott. Az EU cégei május elsejéig 3,88 milliárd értékű, rekordmennyiségű lng-t vásároltak az oroszországi jamali mezőből. Ez azt mutatja, hogy kell az orosz gáz, sőt minden hozzáférhető olaj és gáz. Ez nem a leválás pillanata. 

Mennyire vehető komolyan Brüsszel tiltása? Kijátszható lesz a korlátozás, kereshetnek kiskapukat egyes országok? 

A folyamat már el is kezdődött. Az EU által kitűzött három leválási dátumból az első idén áprilisban volt, az azonnali vásárlás már tilos, azaz a tényleges beszerzés közel harmada. A következő kettő 2027 végével lényegében minden orosz fosszilis energiahordozóról leválasztja a tagállami vállalatokat. Az unió vezetése hajthatatlan, nincsenek jelei a visszafordulásnak, pedig mindez már nem csupán versenyképességi, de ellátásbiztonsági kockázatokkal is fenyeget. A leválási parancsot kiadták, jóllehet az EU-s vállalatok az energiahordozók miatt jelentkező versenyhátrány következtében évek óta nehezített pályán haladnak, a Hormuzi-szoros lezárása miatt pedig már maga az ellátás is kérdéses. 

Immár több mint három hónapja tart az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni háborúja. Az elemzők következetesen azt állítják, ha nem oldódik meg egyhamar a helyzet, elhúzódó energiaválság jöhet. Ön is ezt a pesszimista forgatókönyvet látja? 

Rejtély, hogy a Hormuzi-szoros mikor van nyitva néhány kínai hajó előtt, és most már a blokád is blokád alatt van azzal, hogy az amerikaiak bekerítették a szorost lezáró irániakat. Az áldatlan helyzet eredménye, hogy a világ lng- és tengeri olajszállításainak ötöde elveszítette a tranzitlehetőséget. A szaúd-arábiai Aramcótól úgy tudom, ha valami csoda folytán holnap rendeződne a helyzet, akkor is csak 2027-re simulna ki teljesen a feltorlódott hajóforgalom. 

Hogyan alakította át a globális kőolaj- és földgázpiacot a háború? 

Az iráni konfliktus nem csak a tranzitútvonalról szól, és ezt a világpiac is pontosan tudja. Így is áraz. Az elakadáson túlmutató probléma ugyanis, hogy mindkét oldalon a gáz- és olaj-infrastruktúrát támadják, a helyreállításuk pedig évekig el fog tartani. Az amerikaiak szétlőtték az iráni Harg-sziget és Bandar-Abbász olajtermináljait, az irániak pedig a szaúd-arábiai Rasz Tanúra finomítókomplexumát iktatták ki. Ez volt a világ egyik legnagyobb és legfontosabb olajfeldolgozó központja napi 500 ezer hordónyi kibocsátással. A kuvaiti al-ahmadi finomítót iráni válaszcsapás érte, Ománban is van kiesés. Európának külön rossz hír az iraki Rumaila olajmező teljes kiesése, valamint a katari Rasz Lafán lng-feldolgozó iparváros kapacitásának csökkenése. 

Visszatérhet valaha az iráni háborút megelőző állapot? 

A helyreállás sok idő. Egy példa: a Perzsa-öbölben található, Iránhoz tartozó South Pars gázmező elleni izraeli légicsapás következményeként több száz kút nyomása csökkent, ami évekig tartó újrafúrásokkal állítható csak helyre. A piac persze ennél rugalmasabb, az árakat várakozások és spekulációk hajtják, így a tartós nyugalom politikai ígéretei hozhatnak némi konszolidációt. Azonban hihető ígéretek kellenek, akkor lesz csak stabilizálódás – egyelőre még mindig az ellenkező irányba tartunk. A tartós megnyugvást egy új erőegyensúly hozza majd el a világban. A szemünk előtt most óriási alku zajlik, ahol a nagyok asztalra teszik a régi követeléseiket Grönlandtól Panamáig, Líbiától Iránon át Tajvanig. Gazdaságit, energetikait, geopolitikait, és újrasúlyozva megállapodnak róluk. A régi konfliktusokat lezárják, hogy végre kinyithassák a 21. század számukra valóban fontos témáit. Jogi értelemben olyan ez, mint egy nagy betudás; a nemzetközi szerződések nem nyilvános nyelvén ezt hívják pozíciólezáró nettósításnak, angolul close-out nettingnek. A felek a különféle jogviszonyból fakadó, különböző összegű, lejáratú, egészen ellentétes, sokszor eltérő természetű követeléseiket vezetik össze egy nagy alkuba. Ez tehát újrasúlyozása is a lezárásra szánt vitáknak: az Egyesült Államoknak kevésbé fontos a Donbasz, mint Venezuela, kevésbé fontos a Krím, mint Grönland – és viszont. Venezuelát hagyta Kína és Oroszország, hagyja most Iránt is, és közben az orosz olaj- és gázmezők körül amerikaiak jelennek meg. Az eddig az amerikaiak által blokkolt orosz energiaprojektek újra elindulhattak, Washington elengedte a Moszkva elleni olajszankcióit, ami napi 100 millió dollárnyi extra bevételt hoz Oroszországnak. Újdonság, hogy Kína amerikai olajat vásárol, ahogy azt Pekingben bejelentették. 

Ha középtávon nem sikerül lezárni a konfliktust, meddig mélyülhet az energiaválság? 

Úgy gondolom, létrejöhet az amerikai–iráni egyezség, és az orosz–ukrán háborút is lezárhatják, éppen a pozíciólezáró nettósítás miatt, ami a világrendszerváltás csalhatatlan jele. A háttérben valakik zsugáznak egy asztalnál, és a hangok-jelek szerint már egészen előrehaladott stádiumban lehet ez a kártyaparti, amelynek az általános egyenértékese, egyre inkább úgy tűnik, maga az energiahordozó. Ezt mutatja a friss pekingi bejelentés is. A nagyhatalmi alku dönti el tehát, hogy mikor ér véget a közel-keleti és az ukrajnai válság. Ha nem jönne létre középtávon a nagyhatalmi megállapodás, annak beláthatatlan következményei lennének. A számok nyelvén: az 1972-es és az 1979-es nagy olajválság mennyiségi oldalról azért tört ki, mert 5-5 millió hordó olaj hiányzott a piacról. Most Hormuz miatt 11 millió hordó olaj hiányzik, és hiába mások az összkínálati és -keresleti számok, mint ötven éve, a globális összekapcsoltság sokkal nagyobb. 

Milyen tovagyűrűző hatásokra kell felkészülni? 

A traktor üzemanyaggal szánt, a fuvarozó üzemanyaggal szállít. 

Ökölszabály, hogy 10 százaléknyi üzemanyagár-emelkedés 1 százaléknyi inflációt okoz, 

most pedig a februári szinthez képest duplázódó árakról beszélünk, ha nem oldódik meg a válság. Ez az emelkedés mindennek az árába beépül, ez a legkézenfekvőbb közvetett hatás, és vannak közvetlen következmények is. A globális műtrágya-kereskedelem harmada a Hormuzi-szoroson haladt át, és nem tudatosítjuk eléggé: gáz- és olajalapú civilizációban élünk. A modern mezőgazdaság alapja a műtrágya, amelynek előállításához földgáz kell, különösen a nitrogénműtrágyák gyártásához. 

Mit jelent ez a gyakorlatban? Mennyiben hasonlíthat a kibontakozó válság a 2022–2023-as ársokkhoz? 

A csomagolóanyagok, a petpalackok, a műanyag edények és játékok, a pvc-csövek, a szintetikus gumi nem villanyból lesznek, hanem kőolajból. Ahogy a fogkrémek, tisztítószerek, lakkok, samponok vagy ragasztók sem lesznek másból. A kőolajból ugyanis nem csupán üzemanyag lesz, de etilén, propilén a műanyagokhoz, benzol, toluol az oldószerekhez, vegyszerekhez, és így tovább – ahogyan a földgáz a műtrágyához nélkülözhetetlen. Ezért mondom, hogy gáz- és olajalapú civilizáció vagyunk, nem sokban tér el a függőségünk attól, ahogy a nagy bronzkori államok függtek az óntól. Amikor nagyjából 3300 évvel ezelőtt megszűnt az ónellátás a Távol-Kelet felől, a gazdag birodalmak összeomlottak. Ma nem sokkal kisebb a kitettségünk az olajnak és a gáznak. És itt az üzemanyag jelentőségével megegyezik a műanyagok és a műtrágya helyzete. Nem véletlen, hogy Európában éppen a vegyipar, a műtrágyagyártás és a műanyagipar reagált a legélesebben a változásokra, de ez gyorsan elérheti az embereket is. 

Benne van a pakliban a 2022–23-as ársokkhoz hasonló helyzet, sőt akár rosszabb is. 

Az EU vezetésének közvetlen és közvetett intézkedései elég hatásosak ahhoz, hogy elkerüljük ezt a forgatókönyvet? 

Nem tudjuk összevezetni az olajcseppeket a politikusok és más döntéshozók helyett, és nem tudjuk összespórolni a gáztárolók feltöltését sem. Márpedig az EU sok javaslata a közelgő energiaválság megoldására most megint ilyen keresletoldali ajánlásokban merül ki, kísértetiesen hasonlítva 2022–23-ra. 

Biciklizzünk, fűtsünk gyertyalánggal, ne kössünk nyakkendőt – ez ide nem elég! 

Nem értek egyet azzal, hogy a tagállamok ne támogassák a lakosságot és a gazdasági szereplőket. Magyarország most Szlovákiával és Bulgáriával közösen felszólítást kapott a rezsivédelmi rendszer megszüntetésére azzal az indokkal, hogy mivel a lakosság egészét érinti, árkontrollt jelent, ami összeegyeztethetetlen a liberalizált közös piaccal, vagyis a nagytőke érdekeivel. Márpedig most nem a nagytőke és a liberális közös piac érdekeire kellene figyelni, hanem a lakosságéra és a vergődő európai iparéra, annak versenyképességére – utóbbit lassan temethetjük. 

Ez lehet a kegyelemdöfés Európának? 

Európa versenyképességét jól mutatja, hogy a nagyobb német vegyipari cégek otthon bezártak, és újranyitottak Kínában, ahol azzal az olcsó orosz gázzal termelnek, amit nem kapnak meg Európában. Ezért mondom, hogy az európai versenyképesség gyakorlatilag megszűnt. A világ GDP-jének már most is alig a 17 százalékát adja csak az EU, a világ-árukereskedelem egészében is látványosan csökken a részesedése, a leginnovatívabb beruházások közel harmada már el is hagyta Európát, az unió adóssága pedig minden idők legmagasabb szintjén áll. 

A világban a vállalatok számára mindenhol olcsóbb az energia, mint Európában, így mindenhol olcsóbb a termelés is. Az áram háromszor, a földgáz négyszer drágább itt, mint máshol, 

amit az orosz energia hiánya, a vállalatokat sújtó zöldterhek, a szén-dioxid-kvóták okoznak, és mindezt most már a karbonvám és az új emissziókereskedelmi rendszer is súlyosítaná. 

Magyar Péter miniszterelnök többször is világossá tette, 2035-ig nincs reális esély, hogy hazánk beszüntesse az orosz energiaforrások beszerzését. Elfogadhatja-e az EU a magyar álláspontot? 

Két út van. Vagy a brüsszeli elvárások és a nemzetközi nagytőke kívánalmainak a szolgai végrehajtása – sokan alighanem ezt várják most a magyarországi kormányváltás után –, vagy ezzel szemben egy szuverenista magyar energiapolitika, amelynek viszont legfeljebb a nyelvezetében és a hangsúlyaiban lesz eltérés az eddigiektől. A geopolitikai tények, az orosz vezetékek, a világpiaci árak mint kényszerek ez utóbbi irányába hatnak. Ráadásul az is, hogy felépült egy magyar regionális szuperpozíció a földgáz és olaj terén is, ahol nem mi igazodunk másokhoz, hanem a régió igazodik hozzánk. Ez nagy dolog, lényegében Trianon óta az első terület az energetika, amelyen kitörtünk a börtönünkből, és elkezdtük újraintegrálni a térségünket. Nem érdemes ezeket veszni hagyni. Érdekes Magyar Péter egy másik kijelentése a lengyel útról, miszerint hamarosan véget ér az orosz–ukrán konfliktus, és az Európai Unió visszatér az orosz energiához. Ez szerintem szintén olyan vízió, amely sokkal inkább a geopolitikai realitásokat, semmint a brüsszeli politika és a globális nagytőke várakozásait erősíti. 

Vagyis az új kormány arra alapozná az energiapolitikáját, hogy enyhülhet az uniós szigor Moszkvával szemben? 

Ezt így túlzásnak tartom, azt viszont reálisnak, hogy a kampányüzemmód végeztével az energetikai és geopolitikai realitásokat felmérve arra számítanak, hogy az EU-nak igenis enyhítenie kell a Moszkvával szembeni szankciókat. Egyre több tagállamban erősödnek ezek a hangok. Az orosz földgáz igenis olcsó, jelenleg a romániai Neptun Deep gázmezőből kitermelhető földgáz ára közelíthet felülről a drágább orosz gázkontingensünk árához, de bizonytalan, hogy le tudjuk-e kötni. Az alternatív irányoknál a gáz és az olaj esetében is sokan figyelmen kívül hagyják a szállítás díját, az olajnál az sem mindegy, mi jön és honnan a százhalombattai finomítóba – úgy, hogy csak kettő csövünk van. Az orosz forrás fontos nekünk, a Moszkvával szemben enyhülő brüsszeli politika pedig nemzeti érdek. Nem az oroszok vagy az ukránok felől kell ezt nézni, hanem magyar szemszögből. Egyébként előbb-utóbb az EU vezetésének haragja utoléri a Magyar-kormányt is az orosz energiabeszerzés melletti nyilvános elköteleződés és a rezsicsökkentés fenntartása miatt. 

Az orosz beszerzéseket miképp befolyásolja a magyarországi kormányváltás? 

Biztosan sok rosszat el lehet mondani az oroszokról, de azt nem, hogy ne tartanák be a szerződéseket. Ezt iparági tapasztalatomból is mondom. Sok minden függ majd attól, hogy mennyire lesz támadó a magyar kormány. Nemzetközi kereskedelmi jogi értelemben ugyanis Moszkva, ha akar, könnyen tud szabadulni az olaj- és gázszerződések kötelmeiből: ez pedig a rubelben fizetés rendeleti kötelezettségéhez kapcsolódik. Az EU-s tiltás miatt egy rubelalapú konverziós számlára utalás nehéz helyzetbe tudna hozni minket. Vlagyimir Putyin orosz elnök mentességet adott a rubelben fizetés alól, ezt negyedévente hosszabbítgatja. Ha ezt nem teszi meg júniusban, akkor az júliusban egy kilépési pontot nyithat meg orosz oldalról. 

Mit tanácsol a Tisza-kormánynak a rövid, közép- és hosszú távú energiapolitikát illetően? 

A gázcsőben a metánmolekulának nincs politikai preferenciája, és az áramot is az ohm, a watt meg az amper határozza meg. 

Az energia elsősorban nemzeti reálpolitika, és így is kell kezelni, 

nem pedig valamiféle ideológia szolgálóleányaként. Ebből három dolog következik, amit a kormánynak érdemes figyelembe vennie. A magyar szociális érdek a lakosság olcsó és stabil ellátása, a közelgő energiaválság hatásainak a kivédése. A hazai geopolitikai érdek a régiós elosztópozíció fenntartása, sőt erősítése az olajnál és a gáznál, és kiépítése az elektromos áramnál is. Az egésznek a nagy képe, ha úgy tetszik, kerete, hogy a világban zajló változásokat, az említett pozíciólezáró nettósítást, ennek az energiafegyverét és az energetikai forradalmat szem előtt kell tartani. Mind a négy égtáj felé tájékozódni kell, s közben az Egyesült Államokkal való viszony is átalakul. Lítium-ionos katód, fotovoltaikus panel és mikroelektronikai félvezető keletről tud érkezni. A nukleáris technológiában az oroszok verhetetlenek, kis moduláris reaktorokat pedig az USA fejleszt. Román földgáz, orosz olaj, a Paks II., kínai napelemek. Mindezt úgy kell tudomásul vennünk, hogy közben Európában vagyunk, ehhez a vér és acél által egybekovácsolt tömbhöz tartozunk. Ez a szemlélet a kulcs a régiónk újraszervezésében is. 

Hogyan válhat Magyarország az átalakulás nyertesévé? 

Az EU-s energiapolitika kudarcával a régiót a magyar energiapolitika tudja integrálni. 

A Mol nem ellenség, az MVM nem piacosítandó portéka, hanem fontos eszközök a magyar centrális erőtér szervezéséhez a régióban. 

Még a saját villamosenergia-termelésünk hullámzásaira is a regionális szemléletben találhatjuk meg a gyógyírt. Lehetséges a domborzat és vízrajz adottságai okán szlovákiai területen magyar szivattyús villamosenergia-tározók létrehozása, melyek az itteni hálózatba termelve a termelésingadozásokat egészítik ki anélkül, hogy a napelemes programot fel kellene adni. A politikai szándék persze még sokkal-sokkal szélesebb horizontot tud kinyitni. Mindez állami tőkekifektetést is jelenthet – ideértve a száz százalékban állami tulajdonú inkumbenseket –, és magántőke bevonását is. Ezek a kapcsolatok tudatos regionális gazdaságpolitikával felskálázhatók, ahol a Duna energiahíd nagy teljesítményű adatkábelekkel, új logisztikai központokkal, terminálokkal, raktárakkal és konverterekkel Bajától Csepelig, Gönyűtől Dunaújvárosig. 

Igenis összeérhetne Magyarországon a dunai folyosó, a fekete-tengeri gáz, a kínai vasút, az olajtranzit, az lng- és hidrogénterminálok hatósugara. 

Igenis épülhetne erre a gerincre a zöldinfrastruktúra villamosenergia-tárolókkal, moduláris nukleáris reaktorokkal, szlovák– magyar–szerb kiegyenlítőenergia-központtal, sugarasan kiépített transzbalkáni átviteli vezetékekkel és 5G-adathálózattal, valamint határ menti szárazföldi adatközpontok összekötésével. Ehhez persze politikai akarat kell, és jogi eszközök. A jogi támogatás nyithatná meg az ajtókat a független aggregátorok, az energiaközösségek, a keresletoldali eszközök és a mesterséges intelligencia előtt a mostani elosztói és rendszerhasználati akadályokkal szemben. Korszakhatáron van a világ, mint félezer éve, Mátyás király korában.