Nem felel meg a valóságnak a Tisza-kormány és Magyar Péter hetek óta sulykolt állítása, miszerint hazahozták az uniós forrásokat és teljesítették az összes brüsszeli feltételt. A Magyar Nemzet kérdésére az Európai Bizottság hivatalos válaszban cáfolta a kormányzati kommunikációt. Brüsszel tájékoztatása szerint Magyarországra eddig egyetlen eurócent sem érkezett meg a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz(RRF) befagyasztott részéből, a feltételek teljesítését még csak most fogják vizsgálni, a tényleges hazai kifizetések pedig akár jövő év végéig is elhúzódhatnak.
A Tisza-kormány és Magyar Péter hetek óta azt szajkózza, hogy történelmi sikert ért el Brüsszelben, a kabinet sikeresen feloldotta a Magyarországnak járó, korábban befagyasztott uniós forrásokat. A lakosságnak és a sajtónak úgy mutatták be a helyzetet, mintha a pénzek hazahozatala már tényként kezelhető, lezárt folyamat lenne, és a kormány maradéktalanul teljesített volna minden egyes mérföldkövet, szupermérföldkövet, valamint jogállamisági feltételt.
Lapunk azonban nem elégedett meg a politikai szlogenekkel, ezért levélben kerestük meg az Európai Bizottság illetékes szóvivői irodáját, hogy tisztázzuk, pontosan mennyi pénz érkezett meg, és lezárult-e a brüsszeli ellenőrzés. A válasz hidegzuhanyként érheti a kormányzati propagandát.
Tömör és egyszerű válasz Brüsszelből Magyar Péter ámítására
Arra a kérdésünkre, hogy a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz (RRF) keretében befagyasztott pénzügyi forrásokat ténylegesen feloldották és átutalták-e már Magyarországnak, az Európai Bizottság egyetlen szóval indított:
Nem, ez még nem történt meg.
A brüsszeli szóvivő indoklása szerint Magyarországnak még be kell nyújtania a hivatalos kifizetési kérelmét, amelyre a tagállamoknak jogilag 2026. szeptember 30-ig van idejük. Vagyis a kormány úgy hirdet győzelmet és beszél a pénzek megérkezéséről, hogy a kifizetési folyamatot elindító hivatalos kérelmet be sem nyújtotta a brüsszeli bürokráciának.

Ugyancsak megdőlt a Tisza-kormány azon állítása, miszerint az Európai Bizottság már igazolta a feltételek teljesítését. Arra a kérdésünkre, hogy Brüsszel megerősíti-e a szupermérföldkövek és jogállamisági feltételek hiánytalan teljesülését, az Európai Bizottság azt válaszolta:
a Magyarország által várhatóan szeptemberben benyújtandó kifizetési kérelem keretében fogja hivatalosan értékelni az összes szupermérföldkő teljesítését.
Ez azt jelenti, hogy Ursula von der Leyenék asztalán még nemhogy jóváhagyott dokumentum nincs, de a vizsgálat érdemi része el sem kezdődött. Brüsszel csak azután kezd el pecsételni és értékelni, ha a kormány benyújtja a dossziékat. Addig minden kormányzati kijelentés csupán politikai vágyvezérelt kommunikáció.
Így működik a valóságban az uniós folyamat
Ahhoz, hogy megértsük, miért nem mond igazat a Tisza-kormány, látni kell az RRF működési mechanizmusát. Az uniós pénzek kifizetése nem egy automatikus átutalás, hanem egy rendkívül bürokratikus, többlépcsős ellenőrzési folyamat.
- A reformok és beruházások végrehajtása: A tagállamoknak először a gyakorlatban kell végrehajtaniuk a vállalt reformokat. Az Európai Bizottság lapunknak küldött válaszában kiemelte: a tagállamoknak, köztük Magyarországnak is, augusztus 31-ig kellett befejezniük minden reformjukat és beruházásukat.
- A végső kifizetési kérelem benyújtása: Miután a határidő lejárt, a kormányoknak össze kell gyűjteniük az összes igazoló dokumentumot, számlát, törvénymódosítást és bizonyítékot. Ezt egy hivatalos csomagban, a végső kifizetési kérelem formájában kell benyújtaniuk a Bizottságnak 2026. szeptember 30-ig.
- Az Európai Bizottság hivatalos értékelése: A kérelem beérkezése után indul el Brüsszel saját órája. A szakértők tételesen, pontról pontra átvizsgálják a dokumentumokat, ellenőrzik a közbeszerzéseket, a jogszabályi koherenciát és a szupermérföldkövek teljesülését. Ez a vizsgálat hónapokat vesz igénybe.
- Tényleges kifizetés: Csak és kizárólag a pozitív bizottsági értékelés – és a tagállamok pénzügyminisztereiből álló Tanács jóváhagyása – után indulhat meg az utalás.

Meddig kell várnunk a pénzre, ha minden jól megy? És ha nem?
Az Európai Bizottság lapunkhoz eljuttatott válasza a folyamat végső határidejére is világos választ adott:
A Bizottság 2026. december 31-ig teljesíti az összes olyan kifizetést, amelyet jóváhagytak
Mivel a kormány várhatóan csak szeptember végén nyújtja be a papírokat, Brüsszelnek a jogszabályok értelmében hónapjai vannak az értékelésre. Ha a Bizottság hibát vagy hiányosságot talál a szupermérföldkövek teljesítésében, elvileg nem tehetné, de gyakorlatilag akár hiánypótlást rendelhet el, ami tovább nyújthatja az eljárást. A folyamat jogi és adminisztratív véghatárideje 2026. december 31. Később egy forrásunktól azt is megtudtuk, hogy bár hivatalosan nem nyújtható el a kifizetés, különböző jogi kiskapukkal néhány hónapot még halaszthatják a hazai teljesítést. Vagyis a Tisza-kormány által már hazahozottként kezelt pénzek valójában még hónapokig Brüsszelben maradhatnak – akár örökre, ha Brüsszelben úgy tartja kedvük.
A Tisza-kormány tehát politikai haszonszerzés céljából vezette félre a magyar közvéleményt. Nem hoztak haza forrásokat, mert az utalások meg sem történte, és nem teljesítettek igazoltan minden követelményt, mert a brüsszeli ellenőrzés el sem kezdődött. Ehhez képest hétfőn Szlovéniában még arról beszélt a miniszterelnök, hogy a három-négy évre befagyasztott, 16,4 milliárd eurónyi magyar uniós forrásról folytatott tárgyalás gördülékeny volt, és egyetlen nap alatt hozzájutottak a pénzhez, Ursula von der Leyennek pedig pedig jelezte, hogy később még visszatér.




