Egy hónappal a migrációs válság kirobbanása után sem rendeződött még a helyzet Ceután. A spanyol exklávé területén továbbra is több ezer migráns tartózkodik, az elmúlt héten pedig többször torkolltak erőszakba a tüntetések. Madrid az unió segítségében bízik — olvasható a Migrációkutató Intézet lapunkhoz hétfőn eljuttatott elemzésében.
Migránstábort gyújtottak fel helybéli spanyol tüntetők a múlt héten Ceután, egy hónappal azután, hogy az afrikai spanyol exklávé területére több mint 72 ezer ember érkezett a szomszédos Marokkóból. A tüntetők a rendőrséggel is összecsaptak: egy katonai járművet kövekkel és más tárgyakkal dobáltak meg, továbbá megpróbálták megakadályozni, hogy a Vöröskereszt járművei elérjék a tengerpartot és élelmiszert osszanak a bevándorlók között. „Kifelé a Vöröskereszttel” – skandálta a spanyol zászlókat lengető tömeg, emlékeztet a Migrációkutató Intézet.
Az ellenzék szerint több a migráns
A baloldali spanyol kormány becslése szerint augusztus végén nagyjából ötezer migráns maradt a városban, köztük 1 200 kiskorú.
Az ellenzéki Néppárt és a Fidesszel egy pártcsaládba, a Patrióták Európáérthoz tartozó, szintén ellenzéki Vox azonban vitatják a hivatalos adatokat, és jóval magasabb, 20 ezres létszámról beszélnek.
A válság egyik legsúlyosabb kihívását az elemzés szerint a migránsok elhelyezése jelenti: a meglévő befogadókapacitások rövid idő alatt megteltek, ezért sokan napokig a tengerparton, a kiskorúak egy része pedig ideiglenesen iskolákban és más szükségszállásokon kapott helyet. Augusztus második felében két nagyobb ideiglenes befogadóközpontot is megnyitottak, összesen 1 800 férőhellyel. Pedro Sánchez miniszterelnök mai közlése szerint 3 300 férőhely áll rendelkezésre, amit rövid időn belül hatezerre növelnének. A kiskorúak számára fenntartott kapacitást a válság előtti mintegy 200 helyről 1 200-ra emelték.

Madrid egyelőre nem tervezi a felnőtt migránsok tömeges átszállítását a spanyol szárazföldre, ehelyett Ceután belül próbálja megoldani az elhelyezésüket.
Uniós segítséget kérnek
A kialakult helyzet kezelése érdekében Madrid az Európai Unióhoz fordult. Fernando Grande-Marlaska belügyminiszter a Frontex határvédelmi ügynökség, az Europol és az EU Menekültügyi Ügynökségének támogatását kérte a Ceutában maradt migránsok azonosításának és ügyeik feldolgozásának felgyorsításához. Spanyolország a későbbiekben pedig a kitoloncolások végrehajtásához is igénybe venné az uniós határvédelmi ügynökség segítségét.
Madrid emellett több mint 32 millió euró sürgősségi támogatást igényelt az uniós migrációs és határigazgatási alapokból.
A ceutai válság mindeközben rövid idő alatt a spanyol belpolitika meghatározó témájává vált, ami nemcsak a kormány és az ellenzék közötti konfliktust élezte ki, hanem a jobboldali pártok közötti versenyt is. Utóbbiak azon versengenek, hogy melyikük tud hitelesebben fellépni a migráció és a határbiztonság ügyében. A Néppárt a Sánchez-kormány felelősségét hangsúlyozza, és a határvédelem megerősítését, valamint a migrációs nyomás határozottabb kezelését követeli. A Vox ennél is keményebb álláspontot képvisel: a határ militarizálását és a kitoloncolások felgyorsítását sürgeti, miközben igyekszik a Néppártot is a szigorúbb bevándorláspolitika irányába terelni.
Dezinformációt emleget Sánchez
Sánchez hétfőn azt is közölte egy rádióinterjúban: orosz, izraeli és szélsőjobboldali közösségi oldalak is terjesztettek álhíreket a Ceutában történt tömeges határsértéseket követően, jelentette a távirati iroda.
Tudjuk, hogy július 30-a, 31-e után álhírek és a dezinformáció terjedni kezdett az Oroszországhoz, Izraelhez és egy szélsőjobboldali nemzetközi mozgalomhoz köthető közösségi médiafelületeken.
— fogalmazott a kormányfő.




