Újra száz dollár fölé került a Brent ára, miután az amerikai–iráni háború újabb támadássorozata egyszerre veszélyezteti a Hormuzi-szorost és a Vörös-tengeren át vezető alternatív útvonalakat. Az öböl menti olajexport továbbra is jóval a háború előtti szint alatt marad, a globális készletek csökkennek, a dízelpiac pedig már hónapok óta komolyabb szűkösséget jelez. A kérdés most az, hogy a 100 dollár átmeneti csúcs marad-e, vagy egy tartósan drágább olajkorszak kezdődik.

A Brent nemcsak megérintette a száz dollárt

A Brent novemberi határidős ára szeptember 9-én áttörte a százdolláros lélektani határt, majd 101,21 dolláron zárt hordónként, 3,4 százalékos napi emelkedéssel. Napközben 101,58 dollárig is felment. Az amerikai WTI 3,25 százalékkal 96,05 dollárra drágult. Mindkét referenciaolaj május 22. óta a legmagasabb záróértékét érte el.

A Brent az év eleje óta már több mint hatvan százalékkal drágult. Február végén, az amerikai–izraeli erők Irán elleni támadása és az abból kibontakozó háború kezdetén az ár egyszer már elszabadult: április 30-án 126,41 dollárig jutott. A júniusi amerikai–iráni ideiglenes megállapodás után azonban a piac hónapokon át arra számított, hogy a konfliktus lassan csillapodik.

Ez az optimizmus most gyorsan fogy.

Tankereket támadnak mindkét oldalon

Az újabb árugrás közvetlen kiváltó oka az amerikai–iráni katonai összecsapások ismételt kiéleződése volt.

Az Egyesült Államok közlése szerint amerikai erők öt iráni olajszállító hajót semmisítettek meg, az iráni Forradalmi Gárda pedig ezt követően tíz kereskedelmi hajó elleni támadásról számolt be a Hormuzi-szoros térségében, és ballisztikus rakétákat indított egy Jordániában működő amerikai katonai támaszpont ellen.

Szerdán egy mintegy kétmillió hordó iraki fűtőolajat szállító tankerre is dróntámadást mértek iraki felségvizeken, miközben több más kereskedelmi hajót is találat ért az Öbölben. Egy Gibraltár zászlaja alatt közlekedő termékszállító tanker elleni támadásban egy tengerész életét vesztette.

Hormuz még mindig messze van a normálistól

A világ olajkereskedelmének egyik legfontosabb szűk keresztmetszete a Hormuzi-szoros. A háború előtt a világ olaj- és gázellátásának nagyjából ötöde haladt át ezen a néhány tíz kilométer széles vízi útvonalon.

A forgalom az elmúlt hónapokban részben helyreállt, de rendkívül egyenetlen. Az augusztus végi rövid enyhülés idején napi 8–9 millió hordó olaj jutott át a szoroson, az újabb támadások után azonban ez ismét napi kétmillió hordó alá esett. Szeptember 8-án mindössze hat áruszállító hajó haladt át Hormuzon, szemben a megelőző tíz nap körülbelül tizenkettős napi átlagával.

A tényleges export valamivel magasabb annál, mint amit a nyilvános hajókövető rendszerek mutatnak. Az Öböl országai hónapok óta úgynevezett „dark crossingokat”, vagyis kikapcsolt AIS-jeladóval végrehajtott tankerátkeléseket használnak, hogy csökkentsék a hajók támadhatóságát.

A Goldman Sachs számítása szerint ezekkel együtt az Öböl teljes olajexportja jelenleg napi 15–16 millió hordó, vagyis nagyjából a háború előtti mennyiség hatvan százaléka. A Vortexa augusztusra hasonló, napi 15 millió hordó körüli exportot becsült, mintegy tízmillió hordóval kevesebbet a háború előtti szintnél.

Vagyis az olaj kijut a térségből – csak jóval kevesebb, drágábban és sokkal nagyobb kockázattal.

Már a kerülőút sem feltétlenül biztonságos

A Hormuzi-szoros problémáit eddig részben enyhítette, hogy Szaúd-Arábia és más termelők alternatív vezetékeken és a Vörös-tengeren keresztül is képesek olajat exportálni.

Csakhogy szeptember 8-án az Iránnal szövetséges jemeni húszik szaúdi energetikai létesítményeket támadtak rakétákkal és drónokkal, több üzem működését leállítva. A szaúdi hatóságok szerint 73 ember megsebesült.

Ezzel a konfliktus egyik legfontosabb biztosítéka került veszélybe: ha Hormuz mellett a Vörös-tenger és a szaúdi infrastruktúra is bizonytalanná válik, a világpiac egyszerre veszíthet el fő útvonalakat és az azokat megkerülő alternatívákat.

Nem csak a félelem emeli az árat

A száz dolláros Brentből természetesen jelentős rész a geopolitikai kockázati prémium. A kereskedők azért hajlandók többet fizetni, mert nem tudják, melyik tanker, kikötő vagy finomító lesz a következő célpont.

Csakhogy a fizikai piacon a szűkösség már korábban megjelent.

A tényleges szállításoknál referenciaként használt dated Brent szeptember 3. óta száz dollár fölött kereskedik, miközben a benzin és különösen a dízel ára hónapok óta még gyorsabban emelkedik, mint a nyersolajé. Az Egyesült Államokban a dízel ára már hat dollár közelébe került gallononként.

Ennek oka, hogy nemcsak a nyersolaj szűkös, hanem a globális finomítói kapacitás tartaléka is egyre kisebb. Ha kiesik egy nagyobb finomító vagy exportterminál, azt jóval nehezebb gyorsan pótolni, mint néhány évvel ezelőtt.

Kína is visszatért a piacra

Az árakat az elmúlt hetekben az is fékezte, hogy Kína – a világ legnagyobb nyersolaj-importőre – átmenetileg visszafogta vásárlásait.

Szeptemberben azonban ismét élénkült a kínai beszerzés, ami újabb keresleti támaszt adott az olajárnak. Ez különösen azért fontos, mert a piacon most egyszerre történik két folyamat: a közel-keleti kínálat csökken, miközben az egyik legnagyobb vásárló ismét aktívabb lett.

A hosszabb távú kínai kép ugyanakkor ennél bonyolultabb. A Sinopec kutatóintézete éppen szeptember 9-én közölte, hogy 2026 egészében a kínai olajkereslet akár 8,9 százalékkal is csökkenhet, elsősorban a benzin- és dízelfogyasztás visszaesése miatt.

Vagyis Peking pillanatnyi vásárlásai felfelé húzhatják az árat, de a világpiacot hosszabb távon továbbra is fékezi a kínai gazdaság szerkezeti olajkeresletének lassulása.

Az OPEC+ sem siet megmenteni a piacot

Az OPEC+ szeptember 6-án úgy döntött, hogy októberre nem növeli tovább kitermelési célját. A hét kulcsország – Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán – az előző hónapok emelései után egyelőre kivár.

A döntés önmagában azonban kevésbé fontos, mint korábban lett volna. A Közel-Keleten ugyanis jelenleg nem elsősorban az a kérdés, mennyit engedélyez az OPEC+, hanem hogy a megtermelt olajból mennyit lehet ténylegesen kijuttatni a világpiacra.

Papíron lehet növelni a kitermelési kvótát, de ha a tanker nem tud biztonságosan átjutni Hormuzon, az a hordó nem jelenik meg Rotterdamban, Szingapúrban vagy Sanghajban.

Fogynak a tartalékok

A helyzetet az teszi veszélyesebbé, hogy a világ hónapok óta készletekből pótolja a kieső közel-keleti szállításokat.

Az amerikai Energiaügyi Információs Hivatal friss, szeptember 9-i előrejelzése szerint a globális olajkészletek 2026-ban eddig körülbelül 400 millió hordóval csökkentek, és az év végéig további apadás várható.

Az EIA jelenleg azzal számol, hogy a negyedik negyedévben napi átlagban 5,7 millió hordó közel-keleti termelés marad kiesve, és csak 2027 második negyedévére közelíthet vissza a régió a háború előtti szinthez.

Ez lényeges változás a néhány hónappal korábbi várakozásokhoz képest. Júliusban még azzal számoltak, hogy év végére nagyrészt normalizálódik az ellátás.

A piac tehát nem egyszerűen drágább lett: egyre későbbre tolódik az az időpont, amikor újra normális működésre lehet számítani.

Jöhet a 120 dolláros olaj?

A nagy befektetési bankok sorra emelik előrejelzéseiket, de alapforgatókönyvük még mindig nem az, hogy tartósan száz dollár fölött marad a Brent.

A Goldman Sachs decemberre 85 dolláros Brentet, 2027-re pedig átlagosan 80 dollárt vár, mert abból indul ki, hogy a közel-keleti szállítások fokozatosan helyreállnak.

Van azonban egy sokkal kellemetlenebb forgatókönyve is.

Ha 2027-ben az Öböl átlagos olajkínálata napi négymillió hordóval a háború előtti szint alatt maradna, a Goldman szerint a Brent ismét 120 dollár fölé emelkedhet.

Az EIA hasonló logikával, de optimistábban számol: 2026 egészére 91 dolláros, 2027-re pedig 74 dolláros átlagos Brent-árat vár, feltételezve, hogy a termelés fokozatosan helyreáll.

Vagyis a 120 dollár nem alapforgatókönyv. Ahhoz az kellene, hogy a mostani rendkívüli állapot tartóssá váljon.

A száz dollárnál fontosabb kérdés

A Brent száz dolláros ára látványos cím, de a világgazdaság számára valójában nem ez a legfontosabb szám.

A probléma az, hogy a közel-keleti háború február óta fokozatosan feléli a globális olajpiac biztonsági tartalékait. Kevesebb a készlet, kisebb a finomítói mozgástér, továbbra is bizonytalan Hormuz, és most már a Vörös-tenger, valamint a szaúdi infrastruktúra sem tekinthető érinthetetlennek.

Ha a harcok ismét csillapodnak, a Brent könnyen visszatérhet 80–90 dollár közé.

Ha azonban a tankerek, kikötők és finomítók elleni támadások rendszeressé válnak, akkor a száz dolláros olaj nem feltétlenül csúcspont lesz, hanem az új kiindulási szint egyik első figyelmeztetése.

Ennek pedig már messze az olajpiacon túlmutató következménye lenne: drágább szállítás, magasabb élelmiszer- és termelési költségek, új inflációs nyomás, és jóval kevesebb mozgástér a világ jegybankjai számára.

Kiajánló: Száz dollár fölött zárt a Brent, de a valódi veszély nem maga a lélektani határ: a közel-keleti háború hónapok óta fogyasztja a világ olajpiacának tartalékait, miközben Hormuz után már az alternatív exportútvonalak is célkeresztbe kerültek.