Stewart Patrick, az Amerikai Külkapcsolatok Tanácsának (CFR) globális kormányzásra szakosodott kutatója kíméletlen diagnózist adott legutóbbi cikkében: szerinte a „Nyugat” mint koherens geopolitikai közösség széthullóban van, és a posztnyugati korszak nemcsak a „más országok felemelkedését” jelenti, hanem a Nyugat belső felbomlását is.

„Gyakran mondják, hogy egy ‘posztnyugati világban’ élünk… azonban a ‘más országok felemelkedésén’ túl egy ugyanolyan mélyreható dolog történik: maga a ‘Nyugat’, mint koherens és értelmes geopolitikai entitás felbomlása.”

Érték- és bizalmi válság

Patrick szerint a hidegháború után a NATO, a G7, az OECD és más intézmények tartották egyben a blokkot. Ma viszont érték- és érdekkonfliktusok szelik ketté a terepet: a világpolgár progresszívek és a nemzeti konzervatívok egymással is vitáznak arról, mit jelent a „Nyugat”, és ez a közös lépéseket is megbénítja:

„Ma a ‘Nyugat’ széttöredezett… a transzatlanti és egyéb szövetségekbe vetett bizalom erodálódik.”

A politika társadalmi alapja is mállik

A szerző külön kiemeli: a fejlett demokráciák polarizálódnak, a centrumpártok gyöngülnek, a kormányok legitimitása apad. Ez intézményi bénultságot hoz, és külpolitikai összehangolásra is egyre kevésbé képesek a nyugati demokráciák.

„A legtöbb fejlett demokráciában a szavazók egyre inkább polarizálódnak, ami a politikai középerők támogatottságának csökkenéséhez és a centrista pártok és kormányok legitimitásának erodálásához vezet.”

A „Nyugat” mint civilizáció – zsákutca

Patrick olvasatában a „Nyugat” geopolitikai-ideológiaiból egyre inkább civilizációs definícióvá csúszik vissza. Ez kiüresíti a közös normákat (jogállam, szabadkereskedelem, multilaterális rend), és szétfeszíti a korábbi stratégiai egységet.

„A ‘Nyugat’ mint megbízható geopolitikai egység hanyatlása egyre inkább arra készteti az Egyesült Államokat és korábbi partnereit, hogy eltérő módon cselekedjenek, és ellentétes oldalra álljanak a vitában.”

Patrick sötét horizontja

A cikk végletesen pesszimista: szerinte a Nyugat eltűnése bizalmatlanságot, ellenségeskedést és konfliktust hoz vissza a nemzetközi rendszerbe, miközben nincs valódi helyettesítő intézményi rend.

„És miután [a Nyugat] eltűnik, a még több gyanakvás, ellenségeskedés és konfliktus világa marad.”

Ki a felelős? Patrick szerint Trump

A szerző kulcstényezőként jelöli meg a Trump-adminisztrációt (különösen a második ciklus logikáját): a csúcsra járatott „America First”, az egyezmény- és intézményellenesség, a szövetségek leértékelése, a kereskedelmi protekcionizmus és az egyenes vonalú unilateralizmus. Értelmezésében ez szétverte a bizalmat, és önvédelmi stratégiai autonómiára kényszerítette európai és ázsiai partnereit, kilazítva a Nyugat struktúráit.

Ami a cikkből kimaradt

Két dolog feltűnően hiányzik Patrick írásából: Meglepő módon nem kínál menekülőutat, koherens javaslatot a Nyugat megújríására, mintha tényként kezelné, hogy „ennyi volt”. Ez pedig szokatlan, habár kétségtelenül realista megközelítés a részéről.

Ugyanakkor ragaszkodik a nyugati univerzalizmushoz, mintha a csúcsra járatott identitáspolitika, a demokrácia-export és a „szabad világ” kettős mércéje, valamint a piaci liberalizmus nem járult volna hozzá döntően a belső repedésekhez és a globális Dél lázadásához.

Pedig a valóságban a USA és az angolszász országok, kiegészülva a hidegháborús európai partnereikkel mindezeket nem a második–harmadik világ felemelésére, hanem a függőség újratermelésére használták. A neokolonialista mechanizmusok már azelőtt elidegenítették az alárendelt országokat, hogy a Nyugat meggyengült volna, most pedig kapva kapnak az alkalmon.