Kibontani Isten ajándékát – ezzel a címmel szervezett tegnap gyermekvédelmi workshopot a Szent István Intézet, hogy a gyermekvédelmi népszavazás után, a gender-probléma látókörén túl, a gyermeknevelés egyéb szegmenseire is kitekintsenek a gyermekvédelem különböző területeinek szakértői segítségével.

Ahogy azt a szervezők megfogalmazták, a gyermekvédelmi népszavazás előtt számtalan fórumon igyekeztek  – a Védett Társadalom Alapítvánnyal és számos már konzervatív-jobboldali szervezettel együtt – bebizonyítani, hogy a gender-ideológia térnyerése nem egy álprobléma, ami ha külföldön (Amerikában, Kanadában, Nyugat-Európában) létezik is, hozzánk nem jut(ott) el, a mi gyerekeink biztonságban vannak. Bár sem a népszavazás, sem a meggyőzés kapcsán nem lehet teljes sikerről beszélni, az üzenetek sok falon átmentek, a magyarok többségében felébredt egyfajta óvatosság, s – ahogy a VDTA Védett Élet című konferenciáján és Van másik út című sorozatában is jelezte, egyre többen látják úgy, hogy immár érdemes továbblépni, s megpróbálni legalább részben a gender-témán túl tekinteni, reagálási kényszer és ideológia viták helyett immár a gyermekeinket érintő egyéb, de kapcsolódó problémákról és tennivalókról elkezdeni beszélni és cselekedni. Ezt a célt szolgálta a Batthyány Lajos Alapítvány és a Szent István Intézet által megrendezett, Kibontani Isten ajándékát című gyermekvédelmi workshop is, mint azt köszöntőbeszédében megtudtuk a rendezvény házigazdájától, Máthé Zsuzsától, a Szent István Intézet igazgatójától.

Az eseményt Pócza István, a BLA szakmai programvezetője nyitotta meg. Kifejtette: ahogy az impozánsan felújított rendezvényhelyszín magában foglalja a múltat és a jövőt innovatív építészeti megoldásai révén,  a családok is ugyanezt az időtlenséget jelképezik. Mint mondta, a Bibliában csak négyszer említik a családot fogalmát; szerinte csak azért ennyiszer, mert nem volt szükség többre: természetes volt, hogy ez az alap, amire építkezni kell, hiszen Isten első szava az emberhez is az volt: „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet”, Ő ezt azóta sem vonta vissza, és eddig az emberek sem kérdőjelezték meg.

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője szerint a „gyermek a világ legdrágább, legértékesebb kincse, ezért óriási felelősség is”, hozzátéve: a gyermek első hangja a sírás; szülőként a mi feladatunk, hogy mosolygásra, „transzcendens derűre”, fordítsuk azt, hiszen ők hordozzák a jövő ígéretet, értük érdemes élni, s ha egy társadalom nem törődik velük, akkor az előbb-utóbb eltűnik. A fő kérdés szerinte az, hogy megvan-e az a szülői bölcsesség (Magyarországon, Európában, a világban), ami ehhez szükséges s ami nem születésünktől fogva létezik, hanem idővel és tapasztalattal alakul ki. Mint mondta, látják az elmúlt évtizedek felhalmozott problémáit, a panellakások miatt a generációs együttélések ellehetetlenülését, tudják azt is, hogy egyre nehezebb különbséget tenni a szép és csúf, a jó és rossz között; az maga az élet tudománya. A szakiskolai képzést bevezető Adolf Kolpingra hivatkozva elmondta: ő azért imádkozott, hogy lássa korának bajait és kérte Istent, hogy adjon neki erőt a gyógyításra, majd hozzátette: ez az ő kérése is, de nem egyedül, hanem együttműködésben, másokkal összefogva tenné ezt, ugyanis „a globális jelenségek óriási erővel törnek ránk, megállítani őket nem lehet, lassítani viszont mindenképp érdemes, de az csak összefogással lehetséges”.

A jövőkutatókra hivatkozva figyelmeztetett arra: az elmúlt 30 évben többet változott a világ, mint az előző 300 évben, viszont ha az ember ebben a tempóban száguld, akkor nem látja a lényeget, ezért is nagyon fontos szerinte az oktatási rendszert rendbetétele. Mint mondta, ő 20 éve oktat egyetemeken, és látja, hogy a bolognai rendszer bevezetése lehetővé tette: az okos, tehetséges fiatalok 20-25 évesen mesterképzést végezzenek, de így becsapják őket/magukat azzal, hogy azt gondolják: elég okosak ahhoz, hogy minden tudjanak és nincs szükségük az idősebbek tanácsára. Ezzel szemben megemlítette, hogy az általa ugyancsak sok éve űzött kínai kungfuban a mesterfokozatot csak az ún. megérkezett emberek kapják, akik filozófiai bölcsességgel is rendelkeznek, nemcsak tudással. Mint mondta, érdemes Kínát megfigyelnünk abban is, hogy a mandarinok „virágzó tehetségének” része az esztétika érzék fejlesztése művészetek (festészet, irodalom, költészet) révén; ezért nekünk is segíteni kellene, hogy a fiatalok a bölcsességet, az erkölcsi-esztétikai fejlesztést is megszerezhessék. A politikus kitért arra is, hogy a KDNP bár egy ideológiai párt, komoly eszmei alapokon áll, hiszen az örökkévalóság programját hirdetik, miközben például a Momentum már nevében is a pillanat programját képviseli. Mint mondta, az újabb kétharmaddal talán megint sikerült kicsit jobban a háttérbe szorítani ezeket a társadalomra veszélyes, anarchista programokat. „Minden civilizáció vallási alapon jön létre. Ha az alap elporlad, ráomlik a felépítmény is; a nyugati civilizáció pedig azzal, hogy az önfeladás útját járja, hanyatlik, míg a vele szemben álló erők a növekedés útján tartanak.”

Frivaldszky Edit, az Együtt az Életért Egyesület alapító-vezetője és az Emberi Méltóság Központ igazgatója emlékeztetett: Magyarországon minden évben 90 ezer gyermek születik, de mellettük sajnos körülbelül 25-26 ezer gyermek nem születhet meg abortusz következtében, pedig a népességfogyás ezzel megállhatna nálunk. Ahogy sok más fórumon, itt is elmondta: nagyon sokan a kétségbeejtőnek tűnő élethelyzet miatt választják az abortuszt, viszont egy emberi élet sosem tehető mérlegre azzal, hogy egy másik embernek milyen a potenciális élethelyzete, ez utóbbin ugyanis lehet változtatni. Hozzátette: ha azonban család természetes megtartó ereje nem működik, valamilyen állami, civil vagy egyházi közösségnek kell ezt a szerepet átvenni – egyesületükben is ezért foglalkoznak a válságterhesek támogatásával. Figyelmeztetett arra is, hogy bár az abortusz a nő joga és döntése, de a felelősség nemcsak az övé, hanem mindannyiunké, az egész társadalomé, ugyanakkor nem szabad ujjal mutogatni senkire: sem a jelenlegi jogszabályokra, sem az orvosokra, sem a kismamát abortuszba hajszoló hozzátartozókra, vagy a születendő gyermek miatt a nőt eltanácsoló munkáltatóra, ugyanis nem egyetlen hibás van, minden egyes területen változásra van szükség.

Az életvédő szakember előadásában hosszasan sorolta javaslatait, ahol előrelépéseket lehetne tenni-elérni, a krízisbe jutott kismamák számára egy vállalható jövőkép biztosítása érdekében, például: a családvédelmi szolgálatnál a kismama valós segítséget, megfelelő információt kapjon a lehetőségeiről, beleértve az örökbefogadást; érdemes lenne összekötni a családvédelmiseket a védőnőkkel, családsegítőkkel, és megfelelő tanácsadói anyaggal ellátni őket; az orvosképzést életpártivá tenni vagy legalább az orvosi protokollt az Alaptörvénnyel összhangba hozni; az abortuszra kényszerített nőkre a nők elleni erőszak egyik formájának áldozataként tekinteni; a munkahelyeken részmunkaidős állást felkínálni és teljeskörű információval ellátni a kismamákat jogaikról és lehetőségeikről; a jelenleg szűkös anyaotthoni elhelyezéseket bővíteni és további, kollégiumszerű szálláslehetőségeket biztosítani; az oktatásba bevinni a termékenységtudatosságot, a családi életre nevelést. Beszélt arról is, hogy nemzetközi szinten milyen ideológiai harcok folynak, amelyekben az EMK a magyar családokat igyekszik képviselni, valamint a használt szavak jelentőségéről (terhesség helyett várandóság; gyógyszeres abortusz helyett tablettás abortusz); végül mesélt a Váratlan élet/Unplanned című film magyarra szinkronizálásáról és film magyarországi útjáról, amely során beszélgetéseket is szerveznek.

Pásztor Gergely, a dabasi Táncsics Mihály Gimnázium igazgatója elmesélte: bár azt hitte, egy konzervatív településen, egy „rendben” lévő (állami) iskolában nem fog találkozni sem zaklatással, sem az LMBTQ-lobbi térhódításával, azonban mindkettőre sok került a közelmúltban. Egy offline módon kezdődő, majd online módon folytatódó bántalmazási ügy kapcsán – amely során egyrészt rendkívüli szülőértekezletet szervezett, másrészt rendőrségi feljelentést tett – kifejtette a közös felelősség kérdését: szerinte mindez elsősorban azért történhetett meg, mert a bántalmasának volt közönsége: voltak. akik végignézték, hagyták, elhallgatták. A másik, régebbi történet a diákönkormányzat kérésére egy leszbikus színtársulat megjelenése volt (lett volna), akik szerették volna bemutatni, hogy teljesen normális az, ha két lány szereti egymást – mindezt persze titkoltan, nem nyíltan felvállalva. Elárulta azt is: az elmúlt hat év alatt négy lány is áldozatául esett  transzgender-ideológiának; ők férfinak vallják magukat, van köztük, aki az emlőeltávolításon is átesett. „A probléma itt van és itt is marad!”– hangsúlyozta, majd hozzátette, hogy a pedagógusok is nehéz helyzetben vannak, szerinte e téren sok kormányzati teendő van: a fizetések rendbe tétele is szükséges, de a legnagyobb gond szerinte nem azok mértéke, hanem az, hogy nem függnek a munkavégzés mennyiségétől és minőségétől így annak nincs motivációs ereje, pedig a „gyermekvédelemnek a tanárok a kulcsszereplői”.

Hal Melinda, az MCC Mindset Pszichológiai Iskola műhelyvezetője úgy fogalmazott: „ami az online térben zajlik, az a lelki megrontás kategóriája”. A klinikai szakpszichológus saját praxisából hozott példákkal (míg ötödik osztályokba néhány éve még fizikai bántalmazások okán, most online pornográf tartalomfogyasztás miatt hívják rendszeresen) arra a veszélyre figyelmeztetett, amelyet a túlszexualizált tartalmak jelentenek a gyermekek számára. Bár a testi-nemi érettség üteme valóban felgyorsult, a lelki-érzelmi fejlődés üteme nem nagyon változott, így a gyermekek fejlődőben lévő idegrendszerében és lelki-érzelmi világában ezek a túlszexualizált tartalmak tudományosan bizonyítottan, maradandó károsodáshoz vezetnek. Elmondta azt is, hogy amikor velük beszélget szakemberként, látja, hogy értik a problémát, ezért szerinte nem tiltani kell, hanem beszélgetni velük (szülőként is és preventív jelleggel) ezekről a veszélyekről és következményeikről. Felhívta a figyelmet arra, hogy az online térben (amelyben szerinte a 13 éves átlagéletkorú felhasználókkal rendelkező Tik Tok a legveszélyesebb), olyan tartalmakkal találkozhatnak, amivel nem is akarnak, de ha már egyszer találkoznak, akkor nincs gátja annak, hogy újra és újra egyre többel fognak, hiszen így vannak beállítva az algoritmusok, mert működtetőiknek ez a gazdasági-ideológiai érdekük. Elég csak beszélni egy témáról, és máris megjelenik egy azzal kapcsolatos reklám, és mivel a fiatalok gyakran beszélnek a testükről, a szexualitástól, így az a téma is gyakran felkínálja magát számukra a közösségi platformokon. Amikor pedig a túlszexualizált tartalom agresszióval párosul, pornóról beszélünk, ami még veszélyesebb, mert „mint egy lövedék úgy hatol be az idegrendszerbe”, és károsítja nemcsak az érzelmi és értelmi intelligenciát, hanem a szociális kapcsolatokat és az egész gondolkodásmódot: bizonytalanságot, szorongást, depressziót, öngyilkosságot okozva. A helyzet tehát nagyon súlyos, de vannak eszközeink küzdeni ellene – jelentette ki a szakember, éspedig: az érzelmi intelligencia fejlesztése, a spiritualitás, és a családi narratívákból, a nemzeti-kulturális emlékezetből, történelmi tapasztalatokból, közösségi identitásból építkező nemzeti, szociális és kollektív identitás, az ún. kollektív tudattalan, ami a mai ideológiai válságban élő fiatalokat meg tudja erősíteni, hiszen „ugyanolyan határtalan, mint az online tér, s így elérhetők vele a következő generációk is”.

El-Koulali Zakariás, az OGYÉI főigazgató-helyettese, országos tiszti-főgyógyszerész a túlgyógyszerezés, a drogfogyasztás és a gyermekkori elhízás veszélyeiről, a gyógyszerészek felelősségéről, illetve a gyermekek és szülők körében végzett egészségtudatosságra nevelő kampányokról beszélt. Hangsúlyozta, hogy az életmód megváltoztatása, annál nehezebb, minél idősebbek vagyunk, és ha a szülők életének nem része például az egészséges táplálkozás vagy a rendszeres testmozgás, akkor a gyermekeik életébe is nehezen tudják bevinni – annál is inkább, mivel ez a szemléletváltás nem tud gyorsan történni (ezen a területen sem), viszont a jövő egészséges generációját csak a ma meghozott áldozatokkal tudjuk felnevelni.

Puskás Balázs, a Szent István Intézet vezető kutatója egy UNESCO kutatásra hivatkozva, valamint saját családtagjait és szakember ismerőseit megkérdezve arra a kérdésre próbált választ adni: mitől boldog egy gyermek. A kutatások és a kapott válaszok rávilágítottak arra, hogy a legfontosabb ebben a kérdésben (is) a család: ha a szülők rendben vannak önmagukkal és egymással egészséges kapcsolatot ápolnak, akkor a gyermekek számára is adott lesz az a biztos alapot jelentő szeretetközeg, amelyben fizikai és mentális jólétben, illetve szociális készségeik kibontakoztatásában és fejlesztésében a lehető legegészségesebben tudnak fejlődni, és így van esélyük arra, hogy boldog felnőttek váljanak belőlük. Ez a három tényező a 2020-es, a világ 38 leggazdagabb országára kiterjedő UNESCO-kutatás szerint kevés országban teljesít egyformán: Dél-Koreában például a mentális egészség nagyon alacsony, a másik két mutató nagyon magas, Romániában pedig pont fordítva. A magyarországi gyermekek a mentális jólét és a készségek terén az átlag felett, a fizikai egészség kérdésében viszont hátrább, összességében a 15. helyen állnak, Németország és Ausztria között. A lista tetején Hollandia szerepel, az utolsó harmadban vannak az angolszász országok. Az elmúlt évtizedek magyar családpolitikáját igazolni látszik, hogy hazánk a családi kapcsolatok minőségét tekintve legelöl áll.

Mint ismertette, a tanulmány felteszi azt a kérdést is: hogyan lehetséges, hogy a gazdag országokban nem minden gyermek boldog? A válaszok sokrétűek: a családi kapcsolatok gyenge kötőerejétől a 20%-os gyermekszegénységen át a hiányos családi-, egészségügyi-, oktatási- és gyermekjóléti szolgáltatásokon keresztül a gyenge vagy elégtelen családpolitikáig. Első helyen az alacsony minőségű, traumatizáló kapcsolatok állnak, különösen a családi és baráti kapcsolatok sekélyessége, vagyis elsősorban ott és azért a legboldogtalanabb a gyermek, ahol nem működik a család. A jelentés sok megoldási javaslatot is ismertet, például a gyermekszegénység visszaszorítása (az alapszükségletek biztosítása nélkül sincs boldogság); a koragyermekkori támogatási rendszer kiépítése (az előadó megjegyezte: csak részben ért egyet, a bölcsődét szükséges rossznak tartja; nem célnak, csak eszköznek kellene lennie); a gyermekek mentális egészségét segítő szolgáltatások fejlesztése; a családbarát politika. Az előadó szerint ebből és saját szülői tapasztalatából kiindulva az következik: a gyermekek akkor lesznek boldogok, ha családi környezetben megkapják a nekik járó (primer, vagyis feltétel nélkülit; az általános felebaráti szeretetet és a másokat magunk elé helyező ún. hősies szeretetet), valamint az ún. én-hatékonysághoz szükséges támogatást és szabadságot.

Tóth Márton, az idén 110 éves Magyar Cserkészszövetség kommunikációs vezetője bemutatta a cserkészet legfontosabb jellemzői: önkéntes, vallásos, politikamentes ifjúságnevelés, amelynek központi eleme a testvériség, alapja pedig a krisztusi erő, és ez felekezettől függetlenül összeköti a világ 50 millió cserkészét, amelyből nálunk 14 ezer van. A szervezet nevelő-növelő szerepről személyes tanúságtételein keresztül beszélve – szerinte csak így érdemes a cserkészetről szót ejteni – felhívta a figyelmet annak fontosságára, hogy a gyerekeket közösségbe hívjuk és figyelmüket Isten felé fordítsuk. Isten a mi munkatársunk – fogalmazott, hozzátéve: a cserkészetben benne van a vezetők munkája, de az önmagában nem lenne elegendő, ahogy ez számtalanszor bebizonyosodott, például a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson, ahol minden negyedik önkéntes cserkész volt. A lehetséges fenntartások felsorolása után (nem hittanárok és nem szakemberek; csak heti néhány óráról van szó; egy újabb burok, hiszen a világ más), néhány javaslatot is megfogalmazott (mustármag-szerep, hangsúlyozva a lelki-spirituális aspektust; ami vonzó, az egy idő után fontossá, majd pedig alappá válik; nyitottság, elvhűség, megbízhatóság, példamutatás; ajándék a másik számára, a jó cserkészvezető személyiségfejlesztő hatással van a cserkészeire, stb.). Saját példáján bemutatta mi minden megkapható és továbbadható a cserkészettől: talpraesettség, hivatás, közösségben megélt hit, az ajándék-lét kibontakozása, párkapcsolat, munka – vagyis életünk alapjai. Végül azzal a fő üzenettel zárta beszédét: semmit nem egyedül kell megoldanunk, de ne lankadjunk, imádkozzunk és időnként töltődjünk fel.

A konferenciát Dudás Viktor filmszakértő előadása zárta, aki a Boomer, X, Y, Z és az Alfa-generáció digitális tartalomfogyasztási szokásairól beszélt. A gyermekek megértéséhez először a szülőket kell megismernünk és megértenünk – fejtette ki, majd a munkavállalás jellemzőinek és a szabadidő felhasználásának változásait mutatta be, s végül a különböző generációk közösségi médiában, online játékokkal és streaming videotartalmak fogyasztásával töltött idejének alakulását (számadatokkal), amelyekből kiderült: minél fiatalabb egy társadalmi réteg, annál több időt tölt (akár napi három-öt órát is!) az online felületeken, videómegosztókon, streaming-szolgáltatók platformjain, vagy a közösségi hálón, de a felnőtt lakosság is nagyon sok időt tölt ugyanott: míg 2018-ban átlagosan napi 2 óra 25 percet, 2021-ben 3 óra 19 percet. Figyelmeztetett arra az ebből fakadó veszély nagyon is valós, és szinte minden korábbi sztereotípia – mint például az, hogy egy Disney-mese elé mindenféle aggodalom nélkül leültethetjük a gyermekünket, azzal a feltételezéssel, hogy biztosan családbarát tartalom – megdőlt, így a saját szokásainkat is tudatosan kordában tartva, példamutatással, tudatos neveléssel és nagy körültekintéssel kell a gyermekeinket az online világba bevezetni, mielőtt még az akár idegrendszeri elváltozásokhoz, fejlődési rendellenességhez is vezető, fizikai, mentális és lelki szempontból egészségtelen tartalmak beszippantanák őket. Előadása végén ajánlásokat tett olyan oldalakra és családos programokra, ahol a gyermekek számukra teljesen biztonságos, építő jellegű tartalmakkal találkozhatnak, illetve a családok megfelelő környezetben tölthetik el közösen szabadidejüket.

Antal-Ferencz Ildikó
szabadúszó újságíró