2024.április 19.
Emma, Malvin, Zseraldina

A keresztény egyetem pert indított Washington állam ellen, mert az beleavatkozott a felvételi rendszerükbe

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
140433 w 760 432

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

A Seattle Pacific University (SPU) július 27-én nyújtott be keresetet Bob Ferguson állami főügyész ellen, aki azt szerette volna vizsgálni, hogy az egyetem diszkriminálja-e a felvételiző diákokat az alapján, hogy az LMBTQ-közösségbe tartoznak, vagy sem. Az egyetem szerint ez azonban egyértelmű beavatkozás az intézmény belügyeibe.

A 22 oldal hosszúságú benyújtott dokumentumból kiderül, hogy az egyetem szerint Ferguson

„visszaél az állami hatalommal, hogy beavatkozzon egy vallásos egyetem életébe és az általa képviselt vallási meggyőződésekbe, mivel nem ért egyet azzal.”

A panaszból továbbá kiderül, hogy a főügyész vizsgálata arra kényszeríti az SPU-t, hogy információkat adjon ki belső vallási ügyekről és döntésekről, ideértve a felvételi gyakorlatot, az egyházi alkalmazottakkal folytatott kommunikációt, sőt az egyetem elnökének, felső vezetésének és kuratóriumának kiválasztási módszerét is, írta meg a The Christian Post keresztény hírportál.

Ferguson a keresletre válaszul közleményt adott ki, amelyben megerősítette a vizsgálat tényét, hozzátéve, hogy szerinte az egyetem azt hiszi, hogy a törvények felett áll, és hogy védve van attól, hogy válaszoljon a hatalom által feltett kérdésekre.

Az egyetem azonban az intézményi függetlenségébe és a szabad vallásgyakorláshoz való jogába való beavatkozásként értékeli a vizsgálatot.

Ferguson azt követően indította el az egyetem vizsgálatát, hogy állítása szerint számos Seattle Pacific University hallgató, oktató és egyéb, az egyetemmel kapcsolatban álló személy fordult a főügyész irodájához, hogy panaszt tegyen, vagy más módon fejezze ki mély aggodalmát amiatt, hogy az egyetem vezetésének politikája törvénytelenül sérti a washingtoniak állampolgári jogait.

Már a tavalyi évben is érték bírálatok az SPU-t, miután az egyetem kuratóriuma bejelentette, hogy továbbra is fenntartja azt a felvételi politikát, amely megtiltja az LMBTQ-közösségbe tartozó személyek teljes munkaidős oktatóként való felvételét.

 

Kiemelt képünkön a Seattle Pacific University kampusza az Egyesült Államok Washington államában. Forrás: Seattle Pacific University

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

További cikkek