Egyre inkább úgy néz ki, hogy Laurent Obertone Gerilla című regénye nem csupán egy jól megírt disztópia, de próféciának sem utolsó. Nem csupán azért, mert Obertone könyvében a polgárháborúval sújtott Franciaország lángokban áll, és a valóságban az ostromlott Franciaország tényleg lángokban áll. Ez egyáltalán nem meglepő egy olyan tehetséges szerzőtől, aki kétévnyi, szakszolgálatok tagjaitól, valamint terror- és katasztrófaelhárító szakértőktől gyűjtött információk alapján, felderítések és előrejelzések felhasználásával ír egy ultrarealista regényt.

A meglepetés a részletekben lakozik. Odáig ugye sima ügy, hogy a műben egy rendőri intézkedés nyomán a hordák elözönlik Párizst, majd a nagyobb városokat is, és teszik, amit a hordák tenni szoktak. Az elmúlt napokban mindez megtörtént. Ám Obertone úgy folytatja, hogy sorra kerül a vidék, a falvak is, és most először ez is megesett. Egyelőre jelzésszerűen. Mert az „rendben van”, hogy az agyondigitalizált nagyvárosok lakói abban a hamis illúzióban ringatóznak, hogy biztonságban vannak, mert ha más nem, a technika majd megvédi őket, de a falusi lét többnyire a nyugi szinonimája, ott nem szokás lincselni, legfeljebb világháborúk alkalmával. Erre tessék.

A másik a karakterek megjelenítése és megjelenése.

 Obertone leírja, hogy az állampolgárok egy része, megunva a megmondók és a média által elbizonytalanított rendfenntartók töketlenkedését, saját kezébe veszi szerettei és értékei megmentését. Esetünkben a megtörténtek hűen követik a fikciót, ikonikussá vált példa a két szamurájkardos fickó. Lehet őket hősöknek tekinteni vagy önbíráskodóknak, ez habitus kérdése. Tény, hogy vannak, akiknél ha elszakad a cérna, nem sokat vacakolnak, és a kard lekerül a falról.

 Bizonyos nézőpontból ilyen cérnaszakadás következménye, ha valaki megunja, hogy hiába dolgozik, mint a barom, csak ellopják feszt fáradságos munkájának gyümölcsét, és áramot vezet a kerítésbe. Vagy éppen elege lesz abból, hogy egy techóriás, nevezzük Google-nak, a személyes engedélye nélkül folyamatosan beletrappol a magánszférájába, és elballag a fészerbe a vasvilláért. Mert elég volt, basta, ahogyan azt Vito Corleone mondta egy adott pillanatban, igaz, ellenkező előjellel. De a rend iránti vágytól indíttatva. A Gerillában a magányos harcosok után jönnek a szabadcsapatok, ugyanattól az igénytől vezérelve.

Most, Franciaországban ugyanaz a helyzet. Pillanatok alatt megalakultak, és jelenleg ott tartanak, hogy elkapják az ostromlókat, és a hatályos törvényeket betartva átadják őket a zsaruknak. Egyelőre. De az ilyesfajta éles helyzetekben elég egy rossz mozdulat. Remélem persze, hogy nem az lesz a sztori vége, mint Obertone könyvében.

 Már csak azért is, mert lehet ugyan kárörvendeni, csak minek. Értem én a tömegesen felbukkanó Apponyi-idézetet is, de nekünk attól egy jottányival sem lesz jobb, ha ott álldigálunk Franciaország sírgödrénél, miközben a csőcselék nőket és gyerekeket üldöz, és letarolja a Côte d’Azurt. Tény viszont, hogy innen, a béke szigetéről vigyázó szemünket Párizsra vetve olyan kissé, mintha az ottani döntéshozókat egyenesen a charentoni elmegyógyintézetből szedték volna össze, hogy eljátsszanak egy darabot De Sade márki betanításában.

Elkezdődik a balhé, és az elnök lelke békéjével elmegy egy Elton John-koncertre. Ráadásul Elton John legutóbb a hetvenes évek elején volt érdekes, de ez meg ízlés kérdése. Az események eszkalálódnak, mire Brüsszelbe utazik, hogy a helyszínen szuttyogtassa a magyarokat és a lengyeleket.

 Hogy mivel kapcsolatban? A migránskvótával kapcsolatban, ami ebben a kontextusban már annyira abszurd, hogy Obertone meg sem tudná írni. Talán Ionesco.

Tetézi a bajt, hogy a környezetében sem akadt senki, aki szólt volna neki, hogy ez itt már nem a sárgamellényesek demonstrációja, nem Covid-tüntetés, és a „gyerekek” nem a nyugdíjreform miatt gondolták rágyújtani a házat az egyik polgármester öt- és hétéves gyerekeire, miközben az anyjuk a lábát törte menekülés közben, és nem is 2005-öt írunk. Igaz, akkor is gyújtogattak autókat, ez náluk a városi folklór szerves és elidegeníthetetlen része, de akkor a legszegényebb negyedekben lázadtak fel a népek, most meg olyan, mintha komplett kultúrák harca lenne itten kibontakozóban.

Ja, és még valami, Főnök. Úgy néz ki, most nem a lapostévékre hajtanak elsősorban, hanem fegyverekre, és barikádokat húznak fel, az utcát akarják. És ugye, akié az utca, azé a hatalom vagy mi…

Forrás:Magyar Nemzet