2024.május 7.
Gizella, Gusztáv, Bendegúz

Akar félmilliót keresni? Álljon be vandál „klímaaktivistának”!

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
790529 letzte generation klimaaktivizmus

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

Kiderült: amerikai pénzből, főállásban ragasztgatják magukat az aszfalthoz és rongálnak európai műkincseket úgynevezett „klímaaktivisták”, akik „belül nyugodtan lehetnek szélsőbaloldaliak”.

Bizonyára emlékezünk a tavalyi év két fontos innovációjára, amellyel a klímáért aggódó fiatalok és kevésbé fiatalok felhívták a média figyelmét az éghajlatváltozás okozta problémákra.

Az egyik ezek közül a műkincsek (illetve azok másolatainak) megrongálása volt: krumplipüré, emberi ürülék és minden egyéb játszott.

A másik pedig a pillanatragasztózás volt: amikor klímaaktivisták egyszerűen fogták magukat, és odaragasztották, jellemzően a kezüket asztallaphoz, aszfalthoz (főúton, repülőtéren), mikor mihez, hogy nehezebb legyen őket eltávolítani, és ne lehessen csak úgy a nyakuknál fogva arrébb huzigálni őket az útból, mint az alig egy hónapja Franciaországban megtörtént.

A ragasztózásból is adódtak persze kellemetlen helyzetek, például, amikor a Scientist Rebellion nevű szervezet tagjai ragasztották hozzá magukat a Volkswagen wolfsburgi luxusautó-kiállításának a padlójához, az alkalmazottak viszont nem lettek szívbajosak tőlük.

kepernyokep – 2023 01 02 19 09 07

Haladó aktivisták ötvözték is a két módszert: nemrég Lucas Cranach német festő által 1504-ben készített, a Pihenő szent család címet viselő festmény értékes, fakeretéhez ragasztotta magát egy illető a berlini Gemäldegalierie-ben, ezzel körülbelül egymillió forintos kárt okozva.

kepernyokep – 2023 01 02 19 10 13

Sikerült az akciójával egymillió forintos kárt okoznia.

De ne ragadjunk le mi magunk is a módszereknél, ugyanis a Welt Am Sonntag című tekintélyes német vasárnapi újság beleásta magát a piszkos anyagiakba is. Jelentkezett az utóbbi időkben nagy médiafigyelmet kapott főragasztósokhoz, a Letzte Generation („utolsó generáció”) nevű csoport toborzó szemináriumához, és

így betekintést nyerhetett az aktivisták szervezésébe is.

Az általuk követett chatüzenetek és elolvasott dokumentumok alapján feltárták: az NGO egy másik szervezettel, a Changing Alliance-szel („a változás szövetsége”) karöltve hónapok óta konkrétan fizetést utal a klímaaktivistáknak, foglalkoztatja őket, sokakat főállásban, rendes munkaszerződéssel (például olyan dolgok véghezviteléért, mint a müncheni reptér megbénítása).

A lap némi pozitív felhanggal meg is jegyzi: „egy szorosan szervezett mozgalom képe rajzolódik ki, amely folyamatosan új támogatókat szerez; olyan emberekről van szó, akik hajlandóak feladni munkájukat, hogy teljes mértékben a klímavédelemnek szenteljék magukat.”

kepernyokep – 2023 01 02 19 11 15

A szervezet igen rugalmas, főállásban, mellékállásban vagy akár egyéni vállalkozóként is lehetett csatlakozni hozzájuk a lap szerint. A foglalkoztató papíron a Changing Alliance, a pénz pedig a Letzte Generation adományaiból származik, mondta el utóbbi képviselője a belső szemináriumon.

A Changing Alliance-től azt is megtudták: összesen 30 fizetett alkalmazottjuk van.

Nekik akár – a német viszonyok között természetesen nem túl acélos – 1300 eurós (kb. 520 ezer forintos) fizetést is felajánlanak,

annak függvényében, mik a megélhetési költségeik.

A másik izgalmas pont azonban nem ez, hanem az adományok forrása.

Ez pedig nem más, mint a Climate Emergency Fund névre hallgató kaliforniai szervezet, amely konkrétan a „diszruptív” (vagyis: romboló, bomlasztó) aktivizmust támogatja. Adományozói között az egykori demokrata szenátor, Robert F. (Bobby) Kennedy egyik lányával.

Vagyis összefoglalva: konkrétan amerikai pénzből fizetést adnak európai műkincsek rombolásáért, mindennapi életet ellehetetlenítő útlezárásokért, vandál ragasztózásokért, pártszékház-firkálásokért.

A szemináriumi vezető úgy fogalmazott: „sok pénzt kapunk az alaptól”.

A sokszor megmosolyogtató bázisdemokráciáról viszont szó sincs: egy kis csoport dönt mindenről, „sok input, kevés demokrácia” a mottó, tudjuk meg a laptól.

Sokszor beszélnek a csoportokban a képviselők elleni közvetlen támadásokról, illetve olyan üzenetek is közkézen forogtak, mint hogy az aktivisták figyeljenek oda,

külsőre ne tűnjenek szélsőbaloldaliaknak, „de belül persze nyugodtan” legyenek azok.

Az aktivisták csak Berlinben már mintegy 270 alkalommal ragasztották magukat oda valamihez.

A berlini – szocdem – belügyi illetékes szerint a csoport mintegy félezer főt számlál, a csoport fele rendszeres vendége a rendőrőrsöknek, az ő bírságaikat is természetesen az NGO fizeti; a CDU pedig keményebb fellépést sürget. Kérdés persze, a rendőrségnek lenne-e kapacitása fellépni, ha egyszer 3000 emberüket leköti egy nyugdíjas számszeríjász-egylet felgöngyölítése.

kepernyokep – 2023 01 02 19 12 03

Forrás:Mandiner, Nyitókép: Klimt mesterművére fekete folyadékot öntő vandálok novemberben egy bécsi múzeumban (HANDOUT / LETZTE GENERATION ÖSTERREICH / AFP)

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Egy válasz

  1. Ezekkel csak három dolgot kell megtenni, és soha többé nem fognak ilyesmire vállalkozni.
    1./ A ragasztót csak akkor leszedni, ha kritikus lett az állapotuk, ha kell három napig is legyenek kiragasztva.
    2./ A bíróság a kép értékének megfelelő hosszúságú, letöltendő börtönt szabna ki rongálás címén.
    3./ A bíróság a kép értékének megfelelő kártérítést szabna ki el elrendelné minden ingó és ingatlan vagyonuk elkobzását.

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

További cikkek