Halál, hol a te fullánkod? – ma ezt kérdezzük Pál apostollal. Ezt kérdezzük, mert tudjuk, hogy Jézus dicsőséges föltámadása egyszeri és örök győzelem a halál fölött. Ezért mondjuk olyan fölszabadultan, hogy Krisztus föltámadt, valóban föltámadt. Ezért énekeljük újból, hogy Alleluja. De mit jelent nekünk a föltámadás a húsvéti ünnep után?

Európa ma csupa halálfélelem. A búfelejtés minden jelét mutatja. Bálványai vannak. Minden hétre kitalál magának egy ünnepet. Ideológiákat fejleszt ki, és akar másokra erőltetni. Nem képes áldozatvállalásra. Európa reszket, mert mindenki reszket, aki individualista. Reszket attól, hogy halála előtt kiszolgáltatott lesz, hogy nem ő dönt saját életéről, hogy oda viszik, ahová nem akar menni. Csak a hívő keresztények bátrak. Bátrak és szenvedések közepette is bizakodók. Cselekvőképesek is. Tudnak tervezni, összefogni és végbevinni akciókat. Miért?

Mert csak az tudja az életet szolgálni és egyben élvezni is, aki megveti a halált. Aki hisz Krisztus feltámadásában, az nem retteg a haláltól. Mert aki hisz az örök életben, az Istennek hisz. A hit pedig a szeretet egyik formája. A hit az a megelőlegezett szeretet, amelyet az ember a szerető Isten iránt érez. Azért kér tőlünk Isten hitet, mert ezzel számára megelőlegezett szeretet kér. Mert Isten maga a szeretet. Szeretni pedig jó.

Pilinszky János írja, hogy azért hisz a feltámadásban, mert olyan csendes volt. Az apostolok nem csak azért hittek benne, mert látták, hogy Krisztusuk áthatol a bezárt ajtón vagy, mert velük eszik, hanem azért, mert miközben sebét ők érintették, addig Jézus a szavaival, az ismételt találkozások helyeinek és idejének megválasztásával tapintott rá az ő érzékeny pontjaikra. Finoman. Meglepetések közepette. Egyszóval: csöndesen.

Jézus feltámadása után nagyon kevés emberrel találkozott. Az egész esemény hírének elterjesztésére néhány egyszerű asszonyt választott ki. És ezek az asszonyok megtették, amivel megbízattak. Milyen kevésen múlt, hogy a világ megtudja, hogy él az Ura. Milyen kevésen…

Volt egy barátom, aki azon akarta lemérni a katolikus hívek igazi számát, hogy összeadja az összes magyar templom által húsvétra megvásárolt ostyák számát. Ez azért lehetne jó alap, mert minden katolikusnak egy évben legalább egyszer gyónnia és áldoznia kell, és ha nem teszi ezt többször, akkor legjobb, ha ezt húsvétkor teszi. Ez a módszer nem butaság, csak nem érinti a lényeget.

Nem baj, ha ma nem teltek meg sem a református, sem az evangélikus, sem a katolikus templomok. A kérdés az, hogy amivel ma meg vagyunk bízva, azt megtesszük-e. Megosztjuk-e az örömünket tápláló jó hírt, hogy Krisztus feltámadt, valóban feltámadt? Ha megtesszük, akkor oldjuk a halálfélelmet. Ha oldjuk a halálfélelmet, akkor javítjuk a körülöttünk levők cselekvőképességét. Akkor segítünk nekik lépéseket tenni a normális élet felé. Bátran tegyük, tehát, és csendesen. Győzni fogunk. Alleluja!

Rákóczi Piroska