Az Európai Parlamentben teljesen megbénultak a tárgyalások a 2035-re tervezett, a belső égésű motorok kivezetését célzó károsanyag-kibocsátási normákról és az elektromos átállás menetrendjéről. A konzervatív és jobbközép frakciók a szigorú célszámok 90 százalékosra történő enyhítését követelik az európai munkahelyek védelmében, miközben a zöld és baloldali képviselők a klímacélok feladataként értékelik a javaslatot.

Az Európai Unió döntéshozói mechanizmusai az elmúlt évek egyik legsúlyosabb belső konfliktusával szembesülnek, amely alapjaiban határozhatja meg a kontinens nehéziparának és gazdaságának jövőjét. A korábban sziklaszilárdnak tűnő, az eredeti zöldmegállapodás részét képező menetrend, amely 2035-től teljesen megtiltotta volna az új, szén-dioxidot kibocsátó személygépkocsik és kishaszonjárművek értékesítését az unió területén, a politikai és gazdasági realitások falába ütközött.

A strasbourgi és brüsszeli tárgyalótermekben kialakult patthelyzet közvetlen következménye annak a globális piaci átrendeződésnek, amely az európai autógyártókat egzisztenciális válságba sodorta.

Súlyos viták az EU zöldmegállapodása körül

A vitát a technológiai semlegesség elve és az elérendő flottaszintű kibocsátáscsökkentési ráta robbantotta ki. Az Európai Néppárt által vezetett koalíció, szoros egyetértésben a kontinens legnagyobb ipari lobbicsoportjaival, azt követeli, hogy az unió engedje el a százszázalékos zéró emissziós célt, és azt maximálisan kilencven százalékban határozza meg. Ez a tízszázalékos engedmény a gyakorlatban azt jelentené, hogy

a hagyományos, belső égésű motorral szerelt járművek, valamint a hibrid hajtásláncok és az e-üzemanyagokkal működő motorok a következő évtized közepét követően is legálisan forgalomba hozhatók maradnának az európai piacon.

Azzal érvelnek, hogy a tisztán elektromos autók iránti lakossági és vállalati kereslet drasztikusan visszaesett az európai piacon, miután a tagállami kormányok kénytelenek voltak kivezetni az adókedvezményeket és a közvetlen vásárlási támogatásokat. A töltőinfrastruktúra kiépítettsége eközben messze elmarad a korábban prognosztizált szinttől, különösen a dél- és kelet-európai régiókban, ami ellehetetleníti az akkumulátoros járművek tömeges elterjedését. A képviselők szerint a merev és rugalmatlan szabályozás fenntartása gyárak bezárásához, százezres nagyságrendű elbocsátásokhoz és az európai ipari bázis visszafordíthatatlan meggyengüléséhez vezet.

A zöldek másban látják a megoldást

Ezzel a megközelítéssel szemben a zöldek, a szociáldemokraták és a liberális frakciók képviselői állnak, akik elutasítanak mindenféle kompromisszumot vagy a célszámok csökkentését. A progresszív blokk szerint a 2035-ös céldátum elhalasztása vagy megváltoztatása végzetes jelzést küldene a piacoknak, és teljesen aláásná az Európai Unió globális klímavédelmi hitelességét. A zöldpárti politikusok úgy látják, hogy

az európai autógyártók jelenlegi válsága nem a környezetvédelmi szabályozás, hanem a saját elhibázott és késedelmes stratégiai döntéseik következménye, mivel túl sokáig ragaszkodtak a fosszilis technológiákhoz, és későn kezdték meg a saját akkumulátorgyártó kapacitásaik fejlesztését.

A politikai szembenállást tovább élezi a kínai elektromos autók megállíthatatlan európai expanziója. Miközben az európai döntéshozók a jogszabályi szövegek finomhangolásán vitatkoznak, az ázsiai versenytársak jelentős állami támogatásokkal és technológiai előnnyel felvértezve olyan ár-érték arányú járműveket kínálnak a kontinensen, amelyekkel a hazai márkák képtelenek versenyre kelni.

A vita tétje így már nem csupán a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, hanem a globális versenyképesség megőrzése és a „Made in Europe” védjegy jövője egy olyan korszakban, ahol az autóipar már nem a mechanikai tökéletességről, hanem a szoftveres és akkumulátortechnológiai dominanciáról szól.