Úgy tűnik, hogy a kancellár a nyári szünetben ütközött a valósággal. Merz mély válságban látja a német szociális rendszert. Eközben brüsszeli politikai szövetségesei éppen annak a méregadagnak a növelését szorgalmazzák, amely megbetegíti Európát.

Legyünk őszinték: a politikai elit nagy részének zavart a kapcsolata a valósággal. Ez vonatkozik Németország és az EU gazdasági hanyatlására, valamint a szisztematikusan eltitkolt stratégiai politikai célok nyilvános kommunikációjára. A kurzus nyílt kritikája gyorsabban lerombolhatja a politikai mesét, mint ahogy a valóság beszivárog a közvéleménybe.

Merz és a jóléti állam

Annál is figyelemreméltóbbak Friedrich Merz kancellár figyelmeztető szavai, amikor szombaton a CDU alsó-szászországi állami pártkonferenciáján lépett fel. “Nem vagyok elégedett azzal, amit eddig elértünk – többnek kell lennie, jobbnak kell lennie.”

Hallgass rá! A kancellár önkritikájának csendes remegése. Valóban ritkán. De a nyilatkozat felveti a kérdést: Mit ért pontosan Merz “előnyök” alatt? Az úgynevezett beruházásélénkítőre gondol, amely állítólag enyhíti az összeomlás szélén álló német gazdaságot? Vagy a hatalmas adósságcsomagokra és az egyre növekvő finanszírozási hiányokra gondol, amelyeket nagy valószínűséggel adóemeléssel lehet megszüntetni?

Osnabrückben tartott beszédében Merz később szokatlanul világosan beszélt a szociális rendszer állapotáról: “A jóléti állam, ahogy ma van, már nem pénzügyileg fenntartható, tekintettel arra, hogy mit tehetünk gazdaságosan.” Tompa diagnózis, amely kevés kívánnivalót hagy maga után az egyértelműség szempontjából.

Szó sem esett azonban piacorientált fordulatról, az egyedi megoldásokba vetett bizalomról, a személyes felelősségről és a bürokrácia gyors csökkentéséről. Úgy tűnik, hogy az üzenet az: maradj az úton.

Az őszinteség pillanatai

Merz nyíltan beszélt az állampolgárok pénzéről is: Ez nem mehet így tovább. 5,6 millió ember kapja meg a kifizetéseket. Sokan dolgozhatnának, de nem – mondta. Ezt a valóságot a politikusok általában kerülik.

Félénk kísérlet a német társadalombiztosítási rendszer bizonytalan helyzetének nyílt megnevezésére. A politikai tisztázás idején szinte szerencsecsapás, ha egy vezető politikus legalább részben elismeri a gazdasági realitásokat.

A legfrissebb gazdasági adatok talán megrázták Merzet és berlini kollégáit? A GDP a második negyedévben ismét zsugorodott, a kilátások továbbra is borúsak. Míg az állam hatalmas hitelprogramokkal avatkozik be, és az új adósság idén 3,5% körülire emelkedik, addig a magánszektor 4-5%-kal zsugorodik. Ezt recessziónak nevezni eufemisztikus lenne – depresszióban vagyunk.

Több uniós centralizmus

Miközben a kancellár Németország kemény gazdasági valóságában botladozott, az EU képviselői médiakísérleti lufikat indítottak.

Mario Draghi, az EU politikai mindenese, aki könnyedén váltogat a volt olasz miniszterelnök és az EKB vezetője között, egy másik jelentést mutatott be.

Megismételte jól ismert követelését: az Európai Uniónak összetartóbban, egységes államként kell fellépnie, ha meg akarja őrizni geopolitikai szerepét.

Több gyógyszer, amely megbetegítette Európát: több központosítás, kevesebb szubszidiaritás és fokozott technokrata uralom. Draghi ismét bemutatja Brüsszel tervét – ahogy azt a 15 évvel ezelőtti államadósság-válság idején is tette: a hatalom Brüsszelben való koncentrációja, a demokratikus ellenőrzésen kívül eső döntések, amelyeket a médiajelentéseket szervező politikai apparátus kényszerít ki. Szigorú cenzúra, médiamanipuláció – piszkos eszközök a központosítással szembeni ellenállás elhallgattatására. Ugyanaz a tekintélyelvű logika, amely akkor működött, ma is újjáéled.

Lagarde és a migráció

Draghi szövetségese, Christine Lagarde, az EKB elnöke is jelen volt a médiában. Kitért a migráció kérdésével, amelyet a német politikában és a médiában ügyesen elkerülnek vagy eltorzítanak.

Lagarde próbaléggömböt indított a Federal Reserve Jackson Hole-i ülésén, és finoman tesztelte az európai hangulatot. Szerinte Európa már nem növekedhetne tömeges bevándorlás nélkül (pontosan milyen növekedésből?). Azt állította, hogy külföldi munkavállalók nélkül a német GDP ma körülbelül hat százalékkal alacsonyabb lenne, mint 2019-ben.

Úgy tűnik, hogy az EKB vezetése nem vette észre, hogy az ország egy ideje depresszióban van. Aztán jött a jól ismert ütőkártya: bevándorlás nélkül a munkaerőhiány nem oldható meg. Nem tesz említést a mesterséges intelligencia vagy a robotika révén elért technológiai fejlődésről, amely kompenzálhatja a munkaerőhiányt. Nem említik a migrációt mint biztonsági kockázatot, a kulturális konfliktusokat vagy az európai értékekkel összeegyeztethetetlen politikai iszlámot.

Lagarde álláspontja különösen feltűnő volt, amikor az Egyesült Államok megkezdi az illegális bevándorlók hazatelepítését, és véget vet az amerikai politika európaivá tételének. A racionális ébredés és a politikai változás földjén tartott beszéde valószínűleg csak felvonta a szemöldökét.

Jackson Hole megmutatta az EU útját: nyitott határok, a kockázatokat figyelmen kívül hagyó elitek, miközben a baloldal növeli szavazótáborát az európai kultúra és gazdaság rovására.

Keserű egyensúly

A három esemény – Merz beszéde, Lagarde Jackson Hole-ban és Draghi legutóbbi jelentése – kombinálásával riasztó a következtetés: a gazdaság összeomlás felé tart az önmaga által okozott energiaválság és a túlszabályozás miatt. A tömeges illegális bevándorlás által megterhelt szociális alapok összeomlással fenyegetnek. A javasolt megoldás? Központosítás, szabályozás és további ellenőrizetlen migráció.

Még Lars Klingbeil pénzügyminiszter szokásos adóemelési vitái is zökkenőmentesen illeszkednek be: az egyén semmit sem számít, az állam mindent irányít, és egyre inkább megterheli a polgárokat. A magántulajdon megtámadásának és az adók további emelésének merészsége megdöbbentő, és kevés ellenállásba ütközik. A Merz CDU a forró levegő ostyavékony polgári védőfalává vált.

Írta:
Thomas Kolbe