Adam van Buskirk jövő kutató tanulmányát három részben közöljük.

Izgalmas időszak futuristának lenni. Több évtizednyi viszonylagos stagnálás után végre úgy tűnik, hogy valami történik. Újra rakéták indulnak, és landolnak, ismét komolyan veszik a fúziós energiát, és sokan közülünk havi néhány dollárt fizetnek az “MI”- programok használatáért, amelyeket egy évtizeddel ezelőtt sci-finek mondtunk volna.

A nagy álmok ismét lehetségesnek tűnnek. Túlterjeszkedünk a Naprendszeren, hatalmas kolóniák, városok a Marson, a földön kívüli népesség pedig tíz- vagy akár százmilliárdokra nő. Úgy tűnik, hogy az idővonalak összeomlanak, és a fejlődés sebessége exponenciálisan növekszik. A ma élő felnőttek nagyon jól láthatják mindennek a korai szakaszát.

De az elmúlt évek izgalmas technológiai fejlődése ellenére valami zavaró észlelhető: egyszerűen nincs elég gyerek a társadalmi környezetben ahhoz, hogy akár a jelenlegi felnőttek helyébe léphessenek. Úgy tűnik, hogy a tágabb család minden egyes generációval zsugorodik és szelektálódik. A világon kívüli terjeszkedéssel elveszítjük azokat, akik révén ezen a bolygón egyenletes mértékben gyarapodhatnánk.

Megfigyelhető az egyre erősödő rossz közérzet, egy mély és irracionális pesszimizmus a jövővel kapcsolatban, vagy az az érzés, hogy az élet olyan teher, amelyet talán nem lenne szabad új generációkra hárítani. Az az érzésünk, hogy nincs kincsesláda a szivárvány végén, így a menekülés számtalan formáját – drogok és az elektronika iránti függőség – választva átvegetálhatjuk az életünket. Ha a dolgoknak nincs értelme, talán minimálisra kellene csökkentenünk a szenvedéseinket és maximalizálnunk az örömeinket egészen a halálunkig.

Nem csak rólad, vagy akár Amerikáról van szó. Ez az egész világot érinti. Izraelen kívül egyetlen fejlett nemzet esetében sem elég az őshonos születések száma ahhoz, hogy fenntartsa a jelenlegi népességét. Még Izrael is alig képes megtartani államalkotó népének lélekszámát. Az eredmény a népesség gyors elöregedése és végül a népesség összeomlása, mivel minden új generáció a legrosszabb esetben is csak a fele vagy még kevesebb, mint az előző generáció.

Ha népességünk folyamatosan öregszik és csökken, kevés remény van űrkolóniákra és futurisztikus megavárosokra. Az ilyen hosszú távú projektekhez szükséges energia és ambíció nem a zsugorodó, késő-középkorú, kényelemben élő társadalomtól származna. Még ha valahogy fenn is tudja tartani magát, nehéz elképzelni, hogy egy ilyen közösség új területekre törjön be, kockázatot vállaljon és valóra váltsa a jövőt. Az ilyen emberek nem indulnak el azért, hogy kozmikus kolóniákat népesítsenek be.

Ironikus módon a látványos technológiai jövő elérésének legnagyobb akadálya, úgy tűnik, az emberi természet, valamint az emberi morál és hajtóerő megértésének kérdése. A művelt, technológiailag hozzáértő nyugati és nyugatiasodott népesség, akik a legkritikusabbak a technológiai civilizációs projekttel szemben, jelenleg egy olyan diszfunkcionális társadalmi miliőben léteznek, amely nem akarja megélni a jövőt. Teljesen szabadon választhatóvá tette a szülővé válást, annak ellenére, hogy anyagilag nem jutalmazza a gyermekvállalást, nem ruház társadalmi presztízst a szülőkre, és aktívan elutasítja és megbélyegzi a nagyobb családokat.

Hogy az emberi lét elterjedjen az univerzumban, ennek meg kell változnia. Az intelligens, szorgalmas és technológiailag fejlett emberek jelentős részének el kell szakadnia azoktól a kulturális elköteleződésektől, amelyek jelenleg a kihalásukhoz vezetnek. Ehelyett meg kell találniuk a módját, hogy szintetizálják technológiai kreativitásukat, és új területekre terjeszkedjenek, energikus vággyal az élet folytatása és reprodukálása iránt.

Ez nem fog megtörténni egy olyan divatos kulturális mozgalom révén, amelyben “mi”, mint valami absztrakt kollektíva, majd valahogy eldöntjük, hogy elkezdjük értékelni a jövendő életet. Ezt marginális kormányzati adópolitikával vagy ösztönzőkkel nem lehet elérni. A probléma alapvető fontosságú a jelenlegi nyugati életmód és értékek univerzuma szempontjából, amelynek különböző ágai ma az egész világot uralják. Az egyetlen kiút, ha az olyan emberekből álló élcsapat, mint te és én, elérjük ezt a szintézist a saját életünkben és társadalmi köreinkben, még a haldokló kulturális fősodortól függetlenül és ellenében is.

Ezek a kiscsoportos kezdeményezések segíthetnek nekünk egy új, fenntartható életmódot találni. De végső soron ennek az életmódnak arra kell törekednie, hogy megfelelő gazdasági rendszer és geopolitikai szuverenitás révén egy egész társadalmat arra serkentsen, hogy fenntartsa a technológiai terjeszkedés projektjét. Az élni, építeni és szaporodni akarás ismét természetessé kell hogy váljon.

A modern termékenység összeomlása

Szinte minden technológiailag fejlett nemzet termékenységi rátája jóval alacsonyabb, mint amire szükség van a jelenlegi népességük pótlásához, még kevésbé a jövő benépesítéséhez.

Kína termékenységi rátája becslések szerint olyan alacsony, hogy mindössze 1,28 gyermek jut egy nőre, Szingapúrban 1,1, Dél-Koreában pedig hihetetlenül alacsony, 0,8. Az olyan fejlett nyugati országokban, például az Egyesült Államokban (1, 8) vagy Olaszországban (1, 3) szintén nagyon alacsonyak ezek az értékek. A nagyon magas életszínvonal és szociális juttatások ellenére az északi jóléti államokban sem magasabb a termékenysége; Dánia, a legtermékenyebb északi állam termékenységi rátája is cscak csak 1, 67. Hogy a népességet legalábbis szinten lehessen tartani, az ehhez szükséges arány 2, 1 gyermek/nő.

A termékenység csökkenése a népesség drasztikus öregedését eredményezi, ami jóval azelőtt következik be, hogy a teljes népesség riasztóan csökkenne. A jelenlegi előrejelzések szuperöregedést jósolnak a fejlett világ nagy részén oly módon, hogy a teljes népesség hatalmas hányadát nyugdíjas korúak teszik ki. Ami az öregedést illeti, az Egyesült Államok valójában a legjobb helyzetben van a fejlett országok közül. De 2050-re az idősek száma még az Egyesült Államokban is eléri majd a népesség 22%-át. Az olyan országokban, mint Japán, Németország, Olaszország és Spanyolország, az előrejelzések szerint 2050-re a teljes populációnak több mint 30%-át teszik majd ki a 65 év felettiek.

És még az abszolút csökkenésnél is rendkívüli módon riasztóbb a csökkenés sajátos formája. Amikor az Egyesült Államok Népszámlálási Hivatalának amerikai társadalmi felmérési adatait grafikonon ábrázoljuk, azt látjuk, hogy a termékenység egy U-alakot formáz. A nagyon szegények közöt a termékenység a pótlás szintje körüli, az évi 50 000 dollár feletti jövedelműek esetén a pótlás mértéke alatt van, és folyamatosan csökken, míg csak el nem éri a 150 000 és 199 000 dollár bevétellel rendelkező, felső középosztályba tartozó háztartások esetében megfigyelhető mélypontot.

A folyamatosan és biztosan a középosztályba vagy felső-középosztályba tartozó családokban a legalacsonyabb a gyermekek száma. De az ebbe a kategórába tartozó családok kulcsfontosságúak az ipari civilizációs projekt szempontjából; úgy lehetne jellemezni őket, mint hétköznapi, művelt, szorgalmas embereket. Ők a modernitás műszaki közkatonái és vezetői. Így a csökkenés kifejezetten a társadalom legképzettebb és legtermelékenyebb rétegeiben, a “modernek” legjavában koncentrálódik.

Pontosan azok az emberek tűnnek el, akik a jövőt építenék. És a társadalmak szerte a világon olyan mértékben öregszenek, hogy egyszerűen nem lesznek felesleges anyagi javaik vagy puszta életerejük ahhoz, hogy bármit is tegyenek azon kívül, hogy megpróbálják korábbi kényelmüket fenntartani. A világ a nyugdíjasok bolygójává válik.