2024.május 21.
Konstantin, András

Ceglédi: Baloldali, liberális, zöld politikusok ünneplik az emberölést

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
ade3281311cb40e9a8233b574ac15008

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

A kazettás bombák kapcsán akadt ki a publicista.

Ceglédi Zoltán publicista a közösségi oldalán reagált a hírre, hogy az Amerikából Ukrajnába küldött kazettás bombákkal „nagyon hatékonyan lehet a lövészárokból az ellenséget kifüstölni”. Mint ismertette, „valójában persze ez a miskulancia nem füstöt csinál, (…) hanem 

alkalmasint száznál is több lövedéket köp ki magából, amivel iszonyú pusztítást végez, tehát embereket öl”.

„Ezer szóképünk van arra, amit a katonák a csatamezőn egymással csinálnak”

Majd azzal folytatta, „nagyon praktikus eufemizmusa ez a háborús tudósítói nyelvnek. Ezer szóképünk van arra, amit a katonák a csatamezőn egymással csinálnak, hogyan veszik el a másik életét. Képzeljük el ugyanakkor, ha mostantól a politikai korrektség része lenne, hogy az emberölést célzó háborús cselekményeket így is kellene hívni. Embert ölünk” – írta.

Ezután Ceglédi felidézte az orosz elnök kijelentése, mely szerint a haderőfejlesztések révén

„hatékonyabb orosz emberölésekre számíthatunk a jövőben,

 de az ukrán fél a nyugati haditámogatásoknak köszönhetően szintén sokkal több embert fog rövidesen megölni”

Mindezután a publicista emlékeztett Bahmutra, melynek oda-vissza elfoglalása során impozáns mennyiségben öltek meg huszonéves fiatalembereket.”

 „Gyil-kol-junk! Gyil-kol-junk!”

Ceglédi idézte Dmitrij Medvegyevet, aki Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének címzett videóüzenetében leszögezte,

„az emberek megölésében a nyugat soha nem lesz olyan professzionális, mint Moszkva”.

De arra a képre is felhívta a figyelmet, ami eközben az Európai Parlamentbe látogató Zelenszkij elnököt fogadta az ülésteremben. „»Gyil-kol-junk! Gyil-kol-junk!« – skandálták a képviselők. A frakciók szónokai egymás után biztosították az ukrán vezetőt, hogy az európai értékeket leszakadt végtagokban, spriccelő artériás vérben, földre omló belekben mérik” – fogalmazott naturálisan Ceglédi Zoltán.

Az egykori politikai tanácsadó gondolatait azzal zárta, hogy 

 „a baloldali, liberális, zöld politikusok ünneplik az emberölést, és sértődnek meg bármiféle békevágyon”. 

„Nincsenek már virággyerekek, nincsenek háborúellenes koncertek, nincsenek békejellel utcára vonuló, pulóveres egyetemisták. Márpedig ha az mindenkinek rendben van, hogy háborúzunk, akkor háborúzni fogunk. Mármint: embereket ölni” – húza alá Ceglédi.

A vonatkozó bejegyzést alább tekinthetik meg:

Forrás:Mandiner

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

További cikkek