„Íme az Ember”, vagy helyesebben fogalmazva, „Íme a Történelem”? Lehet-e, vagy, még inkább szabad-e összefüggést keresni Jézus keresztre feszítése és hazánk, Magyarország sorsa között? Lehet vagy sem, de ezer évünk történelmében folyamatosan jelen van a kereszthalál szellemképe. Időnként olyan érzésünk van, hogy a kereszt elkészült, amit nekünk szánnak, és már csak a rögzítőszögeket öntik a kovácsműhelyekben, miközben a „Barabást” kiáltani kész tömeg manipulálása is folyik.
Napjainkban a nemzetközi közvélemény egyre intenzívebb megdolgozását érzékeljük. Minden eszközt – különösen a hazugságot – bevetve győzködik a világ polgárait, hogy Magyarország elhajló, aki ha eltűnik, nem is fog hiányozni a népek családjából. Sokkal nyugodtabb lenne a jövő útja a kontinens nemzeteinek, ha az izgága, a kákán is csomót kereső magyarok már csak egy rossz emlék lennének, akik nem zavarnák az olyan jól alakuló új értékrend teljes térhódítását, mely az elmúlt hetven év alatt Európa nyugati felén, az „igazi demokráciák” fellegváraiban meggyökeresedett. Elvégre a magára büszke civilizáció egy jelentős részén sikerült megszabadulni a keresztény erkölcsiségtől. Az emberek a nő és férfi helyett rátaláltak a 92 nemükre, és a tizenéves gyerekek élete miért ne szólhatna – mondják külhonban – a „felszabadító” szexualitásról? Ráadásul, a technika által uralt/nevelt új generációk leszámolhatnak a múlt hagyományaival, kultúrájával, meghirdetve a „cancel culture” életformát.
És akkor itt vannak ezek a magyarok!
Ősi nyelven beszélnek, miközben használhatnának lebutított angolra hasonlító rövidítésekből összetákolt torzókat. Büszkék még történelmi tévedéseikre is, mert azokból képesek voltak tanulni, ahogy a vereségeikből életet fakasztani. A gyermekeikre védendő kincsként tekintenek, és nem bocsátanak meg az ellenük, gyerekeik ellen vétkezőknek. Szóval, avítt, maradi és a jövő lendületét megtörni kész nép lakja a Duna–Tisza közét, mely persze termékeny, sok vizű, jó telek. Olyannyira, hogy a még messziről ide tekingető tőke is érdemesnek találná, hogy rátegye a kezét. Persze csak azért foglalnánk el szívesen, nehogy – „távozásunk” után – felverje az ugar.
A bekebelezés művelete már hosszú évek óta folyik, de valahogy sosem tudott a támadók, sajátos új honfoglalók szájíze szerint lezáródni. A beépített, magukat elegánsabban politikai ellenzéknek nevezett pártfogoltjaik sorra kudarcot vallottak az új honfoglalás kísérlete során. A magyar védelmi immunrendszer jól állta és állja a sarat. Ezért új módszereket kellett kigondolkodniuk, ott a kereszteket ácsoló távoli politikai műhelyekben. És be kell lássuk, egyre közelebb járnak az általuk remélt sikerhez. A cél elérése érdekében a felbolygatott nemzetközi állóvíz hullámait kihasználva még rafináltabb sunyiságba kezdtek, miközben Európa forrong, és keleti határa szó szerint fegyverek zajától hangos. Baráti szövetségeket roppantottak össze, ahogy „a lengyel–magyar két jó barát” nótából is elfogytak a hangjegyek.
Kétségünk ne legyen, a siker reményében bízva jön a többi, hatékonynak tekintett megoldás.
Az egyik ilyen, amikor a jogszerűség szemét kendővel letakarva úgy döntött az Európai Bizottság, hogy Magyarországot nem illeti meg a korábban megállapított összeg, ami úgy cirka 16 ezer milliárd forint uniós forrás. Ez a pénz alanyi jogon jár minden tagországnak, hiszen a többi tagállammal együtt Magyarország is befizet a közös kasszába, ahonnan utalják a célzott támogatásokat. Ez persze nem zavarja a jogállamiságra oly érzékeny, az Európai Unió trezorjának kulcsát kezükben szorongatókat. Ahogy az sem, hogy eme dicstelen lépésnek nem a magyar kormány a kárvallottja, hanem a teljes magyar társadalom. A júdások hitvány serege – bizonyos sajtómunkatársak és politikusok képében – ezenközben jégbe hűtött pezsgőket durrogtat, mondván: milyen jól megleckéztették országunkat.
A kereszthez illő hatékony szög másik formája, amikor a nemzetközi közvélemény bekerítésén túl Magyarországon belül gyűjtik a „Barabást” kiáltani hajlandó emberek tömegeit. Külföldön dresszírozott civil szervezetek fognak gombamód szaporodni országunkban. A cél és a hozzá rendelt megoldások egyszerűségükben tudnak hatásosak lenni, hisz az egyes embert igyekeznek „megszerezni” pártoktól függetlenül. Ez lesz a narratíva például a jövő évi önkormányzati választás idején: „Ne pártjelöltre, hanem a Te érdekeidet igazán képviselő civil jelöltre szavazz.” Nos, nem úgy általában egy civilre, hanem az általuk kiválasztott, pénzelt és felkészített katonájukra. S ha ezzel sikerrel járnak, a „demokratikusan” megszerzett hatalmi pozícióból jöhet az elítélésünk és az elkerülhetetlen vég.
Mindezzel szemben a védelmünk gyengeségét jól mutatja, hogy az ellenségeink fegyvereit kell kölcsönkérni a saját magunk védelme és támadásaik visszaverése érdekében. A ma modern világában a hatékony harc eszközei a szavak, mondatok és gesztusok, amik megjelenítéséhez kellenek a tüzérségi ágyúk, vagyis az internet platformjai: a YouTube, a Facebook és hasonló közösséget nagy számban elérni képes felületek. Csakhogy ezen „harceszközöket” az ellenfél birtokolja. Habár elvileg üzleti alapon kölcsönözhetők, de igazi ütközetek idején kizárt, hogy hozzáférést engednének saját rovásukra.
Ahogy Jézus is csak az igaz szóval, szeretettel és megbocsátással rendelkezett, és semmi olyannal nem, melyet az Őt elpusztítani akarók birtokoltak.
Ha majd a bitófába való összes szög elkészül, és a kiáltani kész tömeg is összegyűlt a piactéren, hogyan kerülhetnénk el mi, magyarok a kereszthalált? Ez ma, nagypénteken a kérdés. Törvényszerű, hogy újra megtörténjen az igazságtalanság, melyre kétezer év óta nincs bűnbocsánat? Valóban mártírországra ítéltettünk itt Európa közepén?
Nem! Mert Jézus példája a feltámadásról szól, ahogy szelleme és az emberi értékrend megkérdőjelezhetetlen víziója is. Így hát, a képzeletbeli, nekünk szánt kereszt üres marad, hiszen nincs közöttünk senki, aki „Barabást” kiáltana. Ugye?
Földi László
Forrás:Magyar Nemzet
