Az egyházra nehezedő külső és belső nyomás egyre inkább nagyobb lesz, hogy a homoszexualitást konszenzusos és hűségesen megélt módon Isten akaratának, ezáltal pedig áldásra méltónak tekintsék. Paul és Peter Bruderer afrikai misszionárius testvérpár a Daniel Opinion nevű blogon értekezett arról, hogy mi következhet Svájban a homoszexuális házasság legalizálása után.
A szerzők szerint a népszavazást követően a homoszexuális házasság (a résztvevők 64%-a szavazott a legalizálás mellett) csak a kezdet, ugyanis a „társadalmi átalakulás projektjének” útja már előre ki van jelölve. Hozzáteszik, hogy egy 2020-as felmérés szerint a lakosság 82%-a támogatta a legalizálást, ehhez képest kevesebb mint egy év alatt közel 20%-ot sikerült javítaniuk a normalitáspárti erőknek. Ettől függetlenül győztek az igenek, maga az eredmény pedig az individualizmus győzelme, illetve egyértelműen mutatja, hogy társadalmunk fokozatosan eltávolodik keresztény gyökereitől.
Az ideológia, ami sikeresen kiharcolta a homoszexuálisok házasságának legalizálását, még koránt sem érte el végcélját. A svájci parlamentben már körvonalazódni látszanak a jövő kulturmarxista témái. Többek között legalizálni szeretnék a petesejtadományozást (ezen javaslat már idén a parlamenti bizottság elé kerül), illetve a szexuális irányultság állítólagos megváltoztathatatlanságának logikájával összhangban a kiskorúakra vonatkozó konverziós kezelések (avagy reparatív terápiák) átfogó tilalmát tervezik bevezetni. Ez utóbbi kifejezés azokat a kezeléseket takarja, amelyekkel azoknak segítenek, akik meg szeretnék változtatni szexuális orientációjukat – egyszerűbben szólva segít a homoszexuálisoknak heteroszexuálissá válni.
Fokozódó feszültségek az egyházon belül
A homoszexuális házasság legalizálásával még nagyobb feszültségek fognak kialakulni az egyházi közegben a szerzők szerint. Az egyházra kívülről és belülről is egyre nőni fog a nyomás, hogy a konszenzusosan és hűségesen megélt homoszexualitást Isten akaratának, és ezáltal áldásra méltónak tekintsék. A regionális protestáns egyházakban mindez már nem is annyira kérdés, ugyanis ott már két éve kijelentettek, hogy támogatják az azonos nemű párok egyházi esküvőjét.
Az egyházon belül is egyre inkább kezd világossá válni: ha egyszer ez elfogadottá válik, akkor számos más területet is összhangba kell hozni az új „hitvallással”. A népszavazási kampányban kirajzolódtak az új csapásvonalak is. Valószínűleg a többnejűség és a béranyaság lesz a következő.
Kiemelt képünk forrása: pixabay.com
Egy válasz
Minden keresztyén, (keresztény) aki belső indíttatásból, őszintén hiszi, hogy Krisztus a mi megváltónk – tudja, hogy a szentírás betűje félreértelmezhetetlen. Márpedig meg van írva, mi a bűn.
Bűnre áldást adni, azt “szentesíteni” Isten ellen való vétek.
Ezt tudják azok az egyházi tisztviselők is akik szakmányban adnak össze azonos nemű párokat.
Végtelenül szomorú.
Isten bocsássa meg nekik, (világosítsa föl elméjüket) mivel tudják, hogy mit cselekszenek.