2024.december 22.
Zénó, Flórián
Hírek 🔊

Európa és Oroszország közeledése szemben állt az USA érdekeivel – Földi László a Karc FM-en

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
földi lászló m5

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

Földi László, a Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumi elnöke a Karc FM rádió stúdiójában járt, ahol A sors szimfóniája című műsorban az ukrán helyzetről, a NATO-ról, Európa és Oroszország viszonyáról, illetve a Moszkvát érő szankciókról osztotta meg véleményét a hallgatókkal.

A műsorvezető felidézte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök február elején Orbán Viktorral közösen tartott sajtótájékoztatóján Ukrajna potenciális NATO-csatlakozásáról elmondta, hogy milyen veszélyt jelentene az hazájára, ha az Egyesült Államok rakétákat telepítene a szomszédos országban. Később többek között az orosz részről kizárólag „különleges katonai műveletnek” nevezett háború egyik indítékának is ezt jelölték meg, célként pedig Ukrajna demilitarizálását tűzték ki. A nemrégen esedékes NATO-Oroszország találkozót, amely a konfliktushelyzet csökkentését szolgálhatta volna, az amerikai fél mondta le, ami a gyújtópont lehetett a háború kitörésében.

Az egységes Eurázsia ideája szemben állt az USA érdekeivel

Földi László elmondta, hogy

a háború semmilyen formában nem számít jó megoldásnak a konfliktusok rendezésére.

Hozzátette, a kiváltó okokat mindig meg lehet találni, de ettől függetlenül nagy pusztítással és emberek halálával jár minden közvetlen katonai összetűzés. Azonban a titkosszolgálati szakértő megjegyezte, hogy az utóbbi évtizedekben számos olyan alkalom volt, amikor Oroszország a nyugati hatalmak felé igyekezett közeledni. Volt szándékuk a NATO-hoz való csatlakozásra (ezt múlt héten maga Vlagyimir Putyin is elismerte), folyamatosan növelték az Európába irányuló földgázexportot, nem csak mennyiségben, de új vezetékek létesítésével is. Ezen lépések hatására

Európában olyan potenciális jövőkép alakult ki, hogy Európa nem az orosz határig, de nem is az Ural-hegységig tarthatna, de akár egészen a Csendes-óceán partvidékéig is.

Az 1990-es évek második felében bíztatóak voltak ezek a folyamatok, mindkét fél számára számos pozitívummal jártak. Ugyanakkor a VDTA kuratóriumi elnöke szerint ez a jövőkép egy olyan erős Európát vízionált, amely rengeteg hátránnyal járt volna az Egyesült Államok számára, illetve később Kína számára is.

Kódolva voltak az események

Földi szerint az USA három módon igyekezett akadályozni Európa és Oroszország közeledését. Egyrészt fenntartották azt a NATO-t, ami alapvetően a Varsói Szerződés ellen jött létre védelmi szövetségként, így annak felbomlását követően elveszítette jelentőségét. Ez az európai államokat kiszolgáltatta Amerikának, hiszen a katonai szövetség 75%-át az USA hadereje adja. Másrészt az Egyesült Államok egyre növelte a Németországra gyakorolt befolyását. Harmadrészt pedig minden lehetséges eszközzel igyekeztek Oroszországot elszigetelni Európától, kijelölve őket a hosszú távú ellenfélként.

Ezt követően a Majdan téri eseményeket követő, Amerika támogatásával megvalósult puccs már önmagában kijelölte Ukrajnát mint potenciális ütközőzónát a két katonai szuperhatalom között, hiszen az országot az USA mesterségesen kiragadta abból az orosz érdekszférából, ahova hosszú évszázadok óta tartozott – mind katonailag, mind történelmileg, mind kulturálisan.

Alapítványunk elnöke elmondta, hogy ettől a ponttól kezdve várható volt,

hogy előbb-utóbb kenyértörésre fog sor kerülni, hiszen a Washington által Ukrajnának szánt szerep semmilyen körülmények között nem volt elfogadható Moszkva számára.

A teljes adást az alábbi linken keresztül lehet meghallgatni.

 

Kiemelt képünkön Földi László, a Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumi elnöke az M5-ön. Forrás: M5 / képernyőkép

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

További cikkek