Ellenséges csapatokat engedünk Európa földjére identitás nélküli tömegek képében.
A hatalomban részt vevők a pozíciójukból adódóan nem rendelkeznek a tévedés lehetőségének luxusával. A politika döntéseit hatáselemzés kell, hogy megelőzze, így a rosszul megválasztott koncepció elméletileg kizárt, amennyiben az illetékes politikus figyelembe veszi a szakértők, a döntést előkészítők javaslatait. Ellenkező esetben bűncselekményt követ el. Nem érdemes a Btk.-t lapozni, ilyen típusú, politikus által elkövetett büntetési tételt keresve, hisz így nincs megfogalmazva sehol. Talán azért sem, mert a törvényeket azok hozzák, akik a saját világukat – politika és hatalom – nem kívánják kínos helyzetbe hozni fellelhető törvényi cikkelyekkel. „Elvégre, a halára ítéltek neveit felolvasó saját magát általában kihagyja a felolvasás közben” – írja Rejtő Jenő egyik művében.
A konkrétum a hetek óta tartó nyilatkozatcunami az örökösen hangoztatott, leendő európai háborúról. A felszólalások refrénjei mindig ugyanazok: „Oroszország nem győzhet Ukrajnában.”
Azt most hagyjuk figyelmen kívül, hogy Oroszország a saját célját tekintve már győzött, mivel elfoglalta azt a területet, amelyet a minszki szerződésben kétszer aláírt megállapodás semleges zónaként, vagyis NATO-fegyverek telepítését tiltó területként írt le. A NATO most már nem tud erre a vidékre rakéta-indítóállásokat rendszeresíteni, tehát Oroszország elérte, amit akart.
Számára nincs tovább háborús kényszer, leszámítva, ha mindezzel az európai politikai elit nem ért egyet, valamint a háborúban üzletet látók egyenesen kikérik maguknak. Mármint hogy Moszkva kész békét kötni.
A sem Moszkvából, sem Washingtonból meg nem kérdezett ukrán nép persze siratja fölöslegesen áldozatul esett honfitársait. Miként az oroszok is saját meghalt fiataljaikat. Ezért nem csodálható, hogy gyűlölik egymást a történelmileg bizonyítottan szláv testvérnépek. Mindeközben a francia, német, lengyel, illetve a brüsszeli bürokraták Oroszország elleni háborús retorikája rendkívül álságos, mert „hála” az ugyanezen politikai elitnek, a háború már évek óta jelen van a kontinensen. Macronnak, Scholznak vagy Von der Leyennek csak ki kell nézniük az irodájuk ablakán, és páholyból láthatják mindezt.
Az összecsapás Európa egyre több nagyvárosában napi szinten tapasztalható és egyértelműen etnikai alapú.
És úgy tűnik, a józan észt semmi nem védi, amikor ellenséges csapatokat engedünk Európa földjére identitás nélküli tömegek képében.
Nincs védelem a járókelőknek, mert jó néhány megveszekedett, egyre frusztráltabb migráns tör-zúz és provokál verekedést azokkal, akik jó szívvel fogadták be őket társadalmukba. Nem lehet rendnek és törvényi helyzetnek nevezni, hogy betiltott utcai gyűléseket nemcsak, hogy a tiltás ellenére is megtartanak ezrek részvételével, hanem
a végén kalifátus létrehozását követelik a keresztény országok polgárai szeme láttára.
Azzal pedig már régóta egyetlen hatalmon lévő nyugati kormány sem foglalkozik érdemben, hogy 2015 óta az életszínvonalra nem jellemző, hogy nőtt volna az ideérkező sok „szorgalmas munkáskéz” által. Ezzel szemben rohamosan csökkent a hivatalos statisztikák szerint is. Szóval, háború ez már a javából! Az orosz medve bajszát rángatni kész államférfiak és -hölgyek a valódi, igazi sorscsapással szemben semmiféle védelmi intézkedést sem tesznek.
Feltételezhető, hogy nem tanultak történelmet, mivel nem értik, hogy a háborús felek erejét és győzelmi esélyét a hátországok stabilitása és a harcokat támogatni képes ereje határozza meg. Az olyan élethelyzet, amely Párizs, Brüsszel, London, Berlin és sorolhatnánk a további nagyvárosok egyes negyedeit jellemzik – ahová még a helyi rendfenntartó erők sem merészkednek, hanem messze elkerülik –, nehezen nevezhető hátországi stabilitásnak.
Nem a másfajta kultúra a bűnös, hanem azok az emberek, akik visszaélnek a másság általuk elképzelt erejével.
Különösen akkor kapnak vérszemet – ezt a folyamatot láthatják a nyugati országok befogadó népei –, ha a másik fél, amelyet már nyíltan ellenségnek tekintenek, nem védekezik, sőt feladja a saját több száz éves pozícióját.
Macronnak, Scholznak, Tusknak és a többieknek pedig lenne egy ötlete a csaknem ötszázmillió európai embernek. Folytassák az igazán keresztény ország fővárosára, Moszkvára történő mutogatást, egyben hívják háborúba, de mint Európát megmenteni kész szövetségest. Mivel a valódi háborús helyzet egymás gyengítése helyett megköveteli Európa nemzeteinek hatékony összefogását a kereszténység szellemének és szabadságának megőrzése érdekében. Akik pedig ezt elutasítják, nos, rájuk – de csak személyesen rájuk – kell irányítani a kontinensünkön található összes nukleáris fejjel rendelkező rakétát Moszkvától Párizson át Londonig. Csak hogy tisztán lássák: ha bárki megnyomná azt a bizonyos gombot, ők biztos nem fogják túlélni.
Földi László
