2024.március 29.
Auguszta, Bertold

Fantáziálás a Megváltó transzneműségéről

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
szigetlmbtqfanta

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

A Sziget LMBTQ-sátrában Jézus nemi identitásáról értekeztek

Nem túlzás kijelenteni: miközben az uniós szervezetek a szexuális kisebbségek elnyomásáért aggódnak, a Sziget fesztivál résztvevői teljesen megélhetik a szabadságukat, sőt a rendezvényen résztvevő civil- és LMBTQ-szervezetek is nyugodtan propagálhatják tevékenységüket a felnőttek körében. Sőt mi több: a „szabadság szigetén” idén is külön LMBTQ-sátrat állítottak fel, hogy aktivisták, újságírók, influenszerek és pszichológusok bevonásával a szexuális kisebbségeket érintő aktuális ügyekről beszélgessenek. Egy előadáson például tegnap arról értekeztek, hogy ki mit szól ahhoz a felvetéshez: Jézus transznemű volt.

Még csak dél körül jár az idő, de a Hajógyári-sziget már zsúfolásig tele fiatalokkal. A K-hídon hömpölygő, zömében külföldiekből álló tömegen túl, a Sziget területére érve szinte azonnal az NGO Island, azaz a különböző civil szervezeteknek kialakított területhez érünk, ahol egyebek mellett az Autizmus Alapítvány, a Greenpeace Magyarország Egyesület, a Pozitív Élet Alapítvány – ahol anonim és ingyenes HIV/AIDS-, hepatitis B-, hepatitis C-, valamint szifiliszvizsgálatok végezhetők el –, a Magyar Cserkész Szövetség, a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete, valamint a Menhely Alapítvány is képviselteti magát.

A legtöbb civil sátornál tesztekkel, kvízekkel, játékokkal és különböző témába vágó kézműves foglalkozásokkal szórakoztatják az érdeklődőket, akik kisebb-nagyobb nyereményeket kapnak a részvételért. 

A civilek között feltűnik azonban a Transvanilla Transznemű Egyesület – Látható transzok, a Magyar LMBT Szövetség, a Háttér Társaság, az Amnesty International Magyarország és a Transparency International Magyarország is. Utóbbi tevékenysége bemutatásán túl megragadja a lehetőséget arra is, hogy a magyar és angol nyelvű felirattal ellátott táblákon a kormány és a kormányhoz köthető személyek ellen hangolja a fiatalokat.

Az LMBTQ-szervezetek sátrai körül az aktivistákon kívül viszont nem sok érdeklődőt látni, a fogyatékossággal élőknek segítő civil szervezetek és alapítványok munkája, valamint az általuk kínált programok azonban nagyon is vonzzák a fiatalokat. Ezen a ponton ugyanis bárki kipróbálhatja azt, milyen bekötött szemmel végigmenni egy labirintuson, kerekesszékben kosárlabdázni, illetve akadályokat kerülgetni, ülőröplabdázni. Emellett bárki megismerkedhet a Braille-írás és a jelnyelv alapjaival, vagy Down-szindrómás fiatalok segítségével ékszereket és egyéb kiegészítőket készíthet magának.

A szivárvány azonban a Civil Szigeten nem ér véget, a fesztiválon ugyanis évről évre külön LMBTQ-sátrat állítanak fel, hogy aktivisták, újságírók, influenszerek és pszichológusok bevonásával a szexuális kisebbségeket érintő aktuális ügyekről beszélgessenek.

Délután öttől a Magic Mir­ror elnevezésű sátor egyik kiemelt eseménye volt egyebek mellett Perintfalvi Rita teológus, Lior Bar-Ami, a Zsidó Liberális Közösség és Cser Zoltán, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanítójának részvételével zajló kerekasztal-beszélgetés, ahol a kormány és az LMBTQ-közösségek kapcsolata, valamint a gyermekvédelmi törvény és népszavazás eredményének értékelése mellett a világvallások és a szexuá­lis kisebbségek kapcsolata is szóba került, valamint arról is beszéltek, hogy káros vagy egyszerűen érdekes az a feltételezés, hogy Jézus transznemű volt. Az előadáson elhangzott, hogy két éve az egyik keresztény teológus arról értekezett, hogy mivel Isten nem nélküli és Mária nő, ezért „ha a kromoszómákat nézzük”, Jézus akár lehetett transznemű is. Ezért a fesztiválon most újra előhozták a témát. Az angol nyelvű előadás után Perintfalvi Rita lapunk kérdésre azt mondta: 

nem gondolja, hogy a Megváltó transznemű lett volna, hiszen a történelmi Jézussal kapcsolatban erre semmilyen utalás nincs, erre vonatkozó szövegrész nincs a Bibliában. Véleménye szerint arra, hogy ezekben az emberekben miért merül fel egy ilyen kérdés Jézussal kapcsolatban, azzal magyarázható, hogy keresnek egy azonosulási pontot, ami egyfajta érzelmi kötődési lehetőséget adhat.

Erre vezethető vissza az is, amikor Jézus Krisztust fekete bőrűnek, ázsiainak vagy nőnek ábrázolják, ezáltal ugyanis közelebb kerülhetnek hozzá, és a saját képükre formálják őt mondván, bennem az Isten ezt a fajta másságot is ugyanúgy szereti, mintha én heteroszexuális lennék – magyarázta a teológus. – Ez tehát egy fantáziajáték, amiről sok minden gondolható. Mindenképpen egy izgalmas, provokatív téma, de semmilyen valóságalapja nincs – mondta Perintfalvi.

A kerekasztal-beszélgetések mellett ugyanakkor a zene és a tánc nyelvén is kifejezhetik magukat a szexuális kisebbségek. Újbuda város önkormányzatának támogatásával néptáncórát tartanak a queereknek, továbbá megismerhetnek egy amszterdami particsapatot is, akik odahaza queer-klubesteket szerveznek a érdeklődőknek. Bemutatkozik a Queer House Party elnevezésű kollektíva is, amely egyebek mellett londoni drag-előadókat és dj-ket hoz a Szigetre. A csapat rendezvényeinek középpontjában a politika és az aktivizmus áll, kollektívájukat pedig arra használják, hogy felhívják a figyelmet az LMBTQ-közösségeket érő igazságtalanságra, és olyan csoportokkal szolidáris eseményeket szerveznek, mint a Black Lives Matter és a United Strippers of the World.

Forrás:magyarnemzet,Borítókép: Beszélgetés a Magic Mirror elnevezésű LMBTQ-sátorban a Szigeten. (Fotó: Bach Máté/Magyar Nemzet)

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához