Érmék és bankjegyek nélkül az elszámoltathatatlan bankok minden kiadásunkról tudhatnak. Jó lenne ez így?

A múlt héten megjelent néhány váratlan burkolt kritika Károly királyról a Daily Mail-ben. Nem a szokásos panasz a környezetvédelemmel kapcsolatos szemléletét illetően, vagy egy elhangzott barátságos megjegyzés, amit balra hajlónak lehetett volna értelmezni. Az egyik bankbezárásokról szóló cikk, különös tekintettel Windsorra, ahol most minden egyes bank bezárt, ezt mondta a néhai királynőről: “Be merték volna zárni – különösen azokat, amelyek a kastély közvetlen látóterében vannak -, ha még mindig a rezidencián élne.” Kérdőjel nincs (talán takarékoskodnak a segédszerkesztőkkel?), de úgy tekintettem, mintha kérdés lett volna.

Véleményem szerint a válasz egyértelműen igen. Az elhunyt őfelsége közelsége nem befolyásolta volna a bankok döntéseit. De nincs az az érzésem, hogy a cikk írója egyetértene velem. Úgy tűnik, úgy gondolta, nem merték volna bezárni az esetben, ha a királynő ezt helytelenítette volna, különösen akkor – és ez egy excentrikus világszemléletnek tűnik számomra –, ha a fiókok “tisztán láthatók a kastélyból”. Ez arra utal, hogy a néhai királynő ki szokott nézni az ablakon, és felmérte, hogy a Nagy-Britanniában zajló változások tetszenek-e neki. Az éberségnek ezzel a kezdetleges formájával a sarkon megbújó fiók megúszhatja a bezárást, de azok nem, amelyeket azonnal észrevehetne.

Ez további kérdéseket vet fel: vajon kevésbé kívánatosak lennének-e a királyi rezidencia látótávolságán belül található üzlethelyiségek azon tartózkodás miatt, amelyet őfelsége ítélkező tekintete a kereskedelemre jelenthet? Csökkenne-e az ilyen ingatlanok értéke, mert lehetetlen lenne bérbe adni, mondjuk, a Victoria’s Secret-nek vagy a Poundstretcher-nek? Az ember azt képzeli, hogy rendben lett volna a William Hill-lel, de mit érezne egy kebabüzlet esetén?

Nem volt népszavazás a készpénz megszüntetéséről. A bankok, amelyekre senki sem szavazott, kényszerítik ezt ránk

De a következmény világos: Károly király nem megy bele az efféle vizsgálatba. Az ő órája szerint a windsori bankok bezártak. Őfelsége nem vette ki a maga részét abból, hogy a társadalom készpénzmentes gazdaság felé vezető, vak menetelését megállítsák.

Nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez az ő hibája, habár egyetértek azzal, hogy itt probléma van. Így van ezzel a GMB [brit szakszervezet] is. Főtitkára, Gary Smith a múlt héten azt mondta: “A személyes szolgáltatások elvesztése az ország számos pontján sokak számára hatalmas probléma. A következmények valóságosak és nyugtalanítóak… A lépések afelé, hogy a technológiát és a digitális technikát használják elsődleges módszerként bármire, mindennél keményebb csapást mérnek az idősebb polgárainkra és a legszegényebbekre.” Azt kéri, hogy a készpénzes fizetést tegyék törvényes joggá.

Évekig azt hittem, hogy ez az. Az emberek magabiztosan “törvényes fizetőeszközként” szoktak beszélni róla. Azt mondták, a skót bankjegyek “törvényes fizetőeszközök”, így felemelhettem a hangomat, ha valaki egy angol boltban visszautasította, hogy elfogadja. Aztán nemrég elkezdtem kerülni az éppen trendy vagy túl drága pékséget, amely önelégülten készpénzmentesnek hirdette magát, és saját metaforikus felsőbbrendűségi magaslatából úgy nézett le a mocskos tízfontosomra, mintha egy biológiailag nem lebomló szívószálat próbálnék belenyomni egy teknős tápcsatornájába.

Terjed. A minap a lányom iskolájában a zsebpénzről beszélgettem a szülőkkel, és általánosan lelkesedtek azért, hogy a gyerekeknek olyan kártyákat adjanak, amelyeken valahogy “rajta van” a pénz, hogy hozzászokjanak az elektronikus fizetéshez. Ez olyan üresnek tűnt a számomra. Elkerülni az érme vagy bankjegy kézzelfoghatóságát, egy teli malacpersely izgalmas csörgését azért, hogy a gyermekeket hozzászoktassák a nyomon követhető pénzátutalás új, vértelen korszakához. Ennek nem látom értelmét – nem mintha a kártyás fizetést évekbe telne megtanulni –, kivéve, hogy ez lehetővé teszi több kiskereskedelmi egység számára, hogy visszautasítsa a készpénzt.

Az elmúlt években a bankok gyorsan léptek, hogy csökkentsék a költségeket és ezzel gyengítsék a készpénzhez való hozzáférésünket, és ennek eredményeként kikényszerítették, hogy egyre több fizetés történjen elektronikus úton. Az elmúlt öt évben közel 15 000 bankautomatát távolítottak el; 2019 és az idei év vége között 2 277 főútvonali bankfiókot zárnak be. Ez megnehezíti a készpénzhez jutást, és megnehezíti a vállalkozások számára a készpénz bankban történő elhelyezését is, ami pedig arra ösztönzi őket, hogy ne fogadják el.

Számít ez? A készpénz nem csak egy piszkos és drágán tárolható és szállítható eszköz? Mi a probléma azzal, ha mindent elektronikusan intézel? Eltekintve Smith álláspontjától az időseket és a kevésbé hozzáértőket illetően, arról van szó, hogy ez egy hatalmas változtatás abban, ahogyan a társadalmat kezelik, és erről a mi véleményünket nem kérték ki. Nem volt népszavazás a készpénz megszüntetéséről. A bankok, amelyekre senki sem szavazott, ezt ránk kényszerítik anélkül, hogy megszerezték volna a beleegyezésünket. Ez az, ahogyan nem ajánlatos működnie egy demokráciának.

A hátrányok egyértelműek: először is, készpénz nélkül áramkimaradás esetén elvesztettük azt a technológiát, amellyel a dolgokért fizethetünk. Ez azért van, mert a bankok úgy gondolják, hogy a jövőben kevesebb áramkimaradás lesz? Ha ezt gondolják, túl ostobák ahhoz, hogy bárki pénzére is vigyázzanak. De főként az, hogy a digitális kifizetések mind nyomon követhetők. Nem lenne anonim pénzköltés.Az elszámoltathatatlan bankok mindent tudnak a költéseinkről, a kormány pedig hozzáférhet ezekhez az információkhoz. Jó ez így?

Igen, akkor, ha azt gondoljuk, hogy az egyetlen gond, amivel a civilizáció szembesül, az a pénzmosás. Megnehezíti a pénzmosást; a pénzmosók viszont elég profik, és csodálkoznék, ha nem találnak módot rá. De igyekszem, hogy más dolgokat is meglássak. Ez potenciálisan fizikai hatalmat biztosít az államnak arra, hogy megakadályozza a pénzünk elköltését. Meg vagyunk-e eléggé győződve kormányzati rendszerünk felülmúlhatatlan feddhetetlenségéről ahhoz, hogy biztosak legyünk benne, ezzel a hatalommal soha nem fognak visszaélni?

A bankok kezében is ott lenne ez a hatalom, és ahogy Nigel Farage csetepatéja Coutts-szal megmutatta, nem állnak távol attól, hogy önkényesen visszavonják szolgáltatásaikat. Nem fogok sírni a bosszúság miatt, de megbotránkoztató a gondolat, hogy valakitől a politikai nézetei miatt megtagadják a számlát, és ráadásul akkor, amikor a bankjegyekkel teli matrac célszerűsége már nem életképes.

A miniszterelnök egyetért azzal, hogy “helyes, hogy az emberek számára legyen elérhető a készpénz “, de arra a kérdésre, hogy a vállalkozásokat kötelezni kell-e arra, hogy fizetőeszközként elfogadják, azt mondta: “Nem hiszem, hogy ez helyénvaló”. Hát igen. Talán meg kellene kérdeznünk a királyt.

Forrás:theguardian