2024.május 25.
Orbán, Gergely

Fokozódó vita a nemváltásról: megint tudóst támadtak meg a transzaktivisták

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
7a272964db724047b773500edcec4a0a

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

Újabb tudós esett áldozatul a kutatás szabadságát nem tisztelő transzmozgalomnak.

Márciusban a gender-elméletet támogató aktivisták visszavonásra kényszerítettek egy tudományos tanulmányt, amely tizenéves lányok körében terjedő nemi diszfóriát egy szociológiai fertőzésnek nevezte, azzonban az aktivisták ezzel csak azt érték el, hogy még nagyobb figyelem irányult a témára – írta a European Conservative

A lap emlékeztet, az utóbbi években ugrásszerűen megnőtt a serdülő lányok esetében feljegyzett nemi diszfória, amikor a lányok közölték szüleikkel, hogy transzneműek és követelték, hogy kezdjék meg a nemváltoztató eljárást.

A transzaktivisták által visszavonatott tanulmány az úgynevezett Rapid Onset Gender Dysphoria (ROGD) fogalmával foglalkozott. Az ROGD-t a pszichológiai szakirodalomban Lisa Littman azonosította 2018-ban. Littman munkája szintén heves indulatokat váltott ki a transzaktivisták közösségéből. Littman azt a jelenséget nevezte hirtelen előálló nemi diszfóriának, hogy tizenéves lányok kezdik el magukat ellenkező neműnek mondani. Littman tanulmányát is megtámadták a transzaktivisták.

Michael Bailey, az amerikai Northwestern Egyetem kutatója a visszavonatott tanulmányban, mely a neves Archives of Sexual Behavior című szaklapban jelent meg), és a Rapid Onset Gender Dysphoria: Parent Reports on 1655 Possible Case címet viseli, azt állapította meg, hogy 

a legtöbb esetben egyéb mentális betegségek, mint a szorongás, a depresszió, átlagosan négy évvel megelőzték a nemi diszfória megjelenését.

Továbbá az is egyértelmű volt, hogy a legtöbb esetben a „legjobb” előrejelzője, hogy egy fiatal meg akarta kezdeni a nemi átalakulást, hogy hogy konzultált egy nemi diszfóriával foglalkozó szakemberrel. A szülők, akik ilyen konzultációra vitték gyermekeiket, pedig arról számoltak be, hogy nyomást gyakoroltak rájuk, hogy támogassák gyermekeik „nemváltását”.

Jordan Peterson, az elismert kanadai szakpszichológus szociológiai fertőzésnek nevezte ezt a jelenséget, amely pszichológiai járványhoz vezet. A témában híres munka a magyarul az MCC Press által megjelentetett Visszafordíthatatlan károk című kötet a Wall Street Journal újságírójának, Abigail Shrier tollából, akit többször megtámadtak a transz aktivisták, megpróbálták elérni, hogy könyve ne jelenjen meg, és Izraelben is megfenyegették előadásának helyszínét, hogy mondják le a meghívását.

Bailey a Free Pressnek írt cikket arról, hogy visszavonatták a tanulmányát, ráadásul nem azért, mert módszertani vagy más hiba lett volna benne, hanem mert olyan magyarázattal állt elő, amit utálnak a transz aktivisták. A kutató szerint az, hogy a tanulmány visszavonására kényszerítették valójában csak még több figyelmet irányított a témára, valamint azt is bebizonyította, hogy akik az ilyen kutatásokat támadják általában etikátlan és tudománytalan érvekre támaszkodnak. Bailey a transzneműség neves kutatója. 2003-ban adta ki a The Man Who Would Be Queen című könyvét, amely a homoszexualitás és a transzneműség mögött meghúzódó pszichológiáról és tudományról szólt. 

Itthon is történt már hasonló eset: lapunk munkatársa, Szilvay Gergely a Psychiatria Hungarica, a Magyar Pszichiátriai Társaság lapja felelős szerkesztőjének felkérésére írt tanulmányt A gender-elmélet kritikájának vázlata címmel 2022 őszén, aminek a megjelenését azonban a társaságon belüli liberális lobbi megakadályozta. Miután tavasszal sem tudta lehozni a felelős szerkesztő, Tényi Tamás a tanulmányt, annak ellenére, hogy a tudományos lektorok megjelenésre ajánlották azt, lemondott pozíciójáról és kilépett a társaságból is. A tanulmányt végül nemrég megjelent 2023/1-es számában a Magyar Bioetikai Szemle közölte. 

Forrás:Mandiner

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

További cikkek