2024.április 20.
Tivadar, Tihamér, Töhötöm

Földi László: A háborús vészhelyzet Magyarországon

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
f48c227eb14f42f4baf40b00a32de46f

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

Változtatások nélkül közöljük Földi László titkosszolgálati szakértő írását, amely a Magyar Nemzet június 3-i számában jelent meg.

A budapesti belvárosi vendéglátóhelyek, úgy mint éttermek, presszók, cukrászdák és persze nevezetes kocsmák híres krea­tivitással megáldott vendégei azonnal tudták, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök által beterjesztett „háborús vészhelyzet” mit is jelent. Az elsötétítéssel járó bombázások, a 75. életkorukat betöltöttekig terjedő hadkötelezettség és számtalan más variáció öltött testet a spekulációkban. Ilyenkor válik igazsággá az elmúlt korok nyelvművelőinek megállapítása, a magyar nyelv gyilkos, semmilyen más nyelvvel össze nem vethető ereje.

Vagyis jelen esetben a „háborús vészhelyzet” nem lehet más – mondják –, mint a vég kezdete. A felvetés szikrája azonnal gyökeret is ver egyesek képzeletében itthon és határon túl. Talán valamiféle gond lenne a magyar nyelv kifejező erejével? Mert bizony a magyar miniszterelnök kijelentése éppen nem egy végzetre, hanem a kibontakozás lehetőségére útmutatás. Egy normális világ aktív megőrzésének a kezdetét fejezi ki politikai szóhasználattal. Végét jelenti a bizonytalanság és politikai káosz időszakának.

Ebből következően a valós értelmezésben a nemzeti lét biztonságának kiterjesztését artikulálja. Világossá vált ugyanis, hogy a harminc évvel ezelőtt vágyott szövetségi rendszerhez tartozás eszméje és főleg gyakorlata nemcsak kiüresedett, hanem a brüsszeli bürokraták csapdájában kontraproduktívvá vált. A magyarországi „háborús vészhelyzet” deklarálása egyenlő a szabad akarat érvényesítésének gyakorlatával.

Amíg a magyar politikai vezetés a szövetségi hűség mentén – NATO, Európai Unió – erőltette a megoldási javaslatait, megpróbálta elfogadtatni ésszerű elveit a külföldi politikai elittel, elutasítás és „megvesszőzés” volt a jutalma. – Ne épüljön kerítés az Európát elfoglalni akaró invázió megakadályozására – mondták Brüsszelben 2015-ben. A tapasztalatok okán mindezt egy-két évvel később már egyre többen értékelték helytelen döntésnek. Vagy emlékezzünk a Covid-járvány vakcinabeszerzési botrányára, amikor a magyar kormány nem volt hajlandó emberkísérletben részt venni, és széles körben próbált oltóanyagokhoz jutni, nemcsak egy forrásból, ahol ráadásul nem is volt meg az igényelt mennyiség. De adott napjaink történése, hisz ismét szabotázsnak minősítették az Orbán-kormány bejelentését, miszerint országunk nem lesz az orosz–ukrán fegyveres konfliktus szereplője, és ebből következően áldozata. – Megint mi ez a rebellió? – kérdezték tőlünk nyugatra a „humánum” lelkes bajnokai, azzal az egyszerű ténnyel sem törődve, hogyha fegyvert küldenek, az biztosan több emberáldozattal fog járni. Mert mindegy, hogy melyik oldalon halnak meg a katonák, ők emberek, akik nem felelősek a felsőbbség döntéseiért.

Ráadásul – ismét a külföld döbbenetére – a magyar kormány kimaradási kényszere a háborúból együtt járt a gáz- és olajembargó visszautasításával is. Mi ez, ha nem egy normális ország önvédelmi akciója? Ennek realizálása viszont már kikényszeríti az operatív lépéseket. Ki kellett hirdetni a szükségállapotot. De nem attól való félelemben, hogy egy orosz átkaroló katonai hadművelet áldozatai lehetünk. Sőt még az sem rémlett fel a miniszterelnök fejében, hogy esetleg éppen az ukránok vonulnak vissza, mondjuk a Dunáig. A védekezés elmélete és gyakorlata itt abban testesült meg, ha saját országunk érdekét akarjuk szem előtt tartani, fel kell készülni minden elképzelhető és elképzelhetetlen támadásra, akár a szövetségeseink irányából is. A washingtoni és brüsszeli szájkaratés bürokraták a korábbi gyakorlatnál is magasabb frekvencián próbálnak majd beavatkozni a szuverén Magyarország biztonsági intézkedéseibe. Nem kizárt, még az is megfordulhat a fejükben, hogy NATO-békefenntartó, angolul beszélő hadtestet küldjenek országunkba a béke és demokrácia „megőrzése” érdekében.

Vagyis bármi megtörténhet. Így nem maradt más választás, mint a megfontolt előrelátást feltételező védekezés átgondolása és életbe léptetése. Amennyiben sikeres lesz az újonnan kinevezett magyar kormány törekvése, és kimunkálja a vészhelyzeti protokollt, jöhet a megvalósítási szakasz. Egy ideális, a szövetségesektől védett, de azokkal korrekt viszonyban lévő Magyarország azt jelenti, nem kell bestokizni – fordítás: felvásárolni – vécépapír-göngyölegek mérhetetlen mennyiségét, ahogy a liszt, a só, a cukor és az egyéb élelmiszer is maradhat a kereskedők nyakán. Nagyszülők, főként nagypapák nyári szünetben nem kényszerülnek páncélsisakkal a fejükön játszótérre vinni unokáikat. A családok megtakarított pénzeit nem kell az egekbe szökő energia- és benzinárakra költeni, hanem mehetnek nyaralni, már ha mernek elmenni a Balatonra az ottani árviszonyok miatt. Kilencszáz forint egy lángos! A lángos, ami maximum háromszáz forint volt, és jó lenne, ha mindig annyi is maradna a jóléti állam dicsőségére. A spórolósabbak menjenek hát a közelebbi tengerpartokra, miközben vigyázat, mert ott nincs háborús vészhelyzet bevezetve, jóllehet időnként úgy érzi magát az ember, mintha lenne.

Ismét furcsa érzés magyarnak lenni szűkebb és tágabb környezetünkben. Érdekes szemantikai kihívás találkozni a politikai élet ügyes, de kényszeres megoldásával. Amit gondolunk, nem mondhatjuk, mert a külföldi szövetségeseink nehezményezik. Úgy kell tehát fogalmazni, hogy a nemzetközi narratíva befogadja, de ne legyen képes helyén kezelni, hisz annak értelmezése is nehézség elé állítja. Eközben mi, itt a Kárpátok lábánál csak összekacsintunk és értjük. Másokkal együtt én is többször idéztem a középkori börtön falára írt mondást: „Barátainktól védj meg, Istenem, ellenségeimtől megvédem magam”. A XXI. században sajnos módosult ez a frázis. A Jóisten mellett saját magunknak is erőfeszítést kell tenni, hogy politikai barátainktól megvédjük magunkat. Szép, modern, felvilágosult korunkban eljött az ideje a visszaszámlálásnak, a fegyveres konfliktusok kiiktatásának. Egyszerűen azért, mert látható módon a ma háborúit nem fegyverrel, hanem szavakkal, befolyásolásra alkalmas szólamokkal vívják. Aki ezt először ismeri fel, képes elindulni a helyes megoldás felé. Mi elindultunk…

 

 

Borítókép: Ukrán katona áll az ukrán erők által ellenőrzött területen az oroszbarát szeparatisták ellenőrzése alatt álló területtől elválasztó határon a kelet-ukrajnai Szvitlodarszk közelében 2022. február 23-án (Fotó: MNO/MTI/AP/Jevhen Maloletka)

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

6 válasz

  1. Igen, ugy tunik, a VDTA ma az egyetlen forum Magyarorszagon,, amely -jozanul es oszinten – a valodi realitast meri fel es tarja elenk. Nem lehetnek illuzioink tobbe. “Baratink”,- soros es a hazai ellenzek lekes tamogatasaval – a megsemmisitesunkre keszulnek – regota. Mamar a gyorsitott megvalositas fazisaban vannak. Most beinditottak a nemzetkozi agymosast Orban kivegzesenek a kivanatossa tetelere is. Lasd osztrak koz-tv igazgato csacsogasa. Ez azt jelenti, mar reg keszen vannak es jova vannak hagyva a kulonbozo tervek Orban eroszakos eltavolitasara. Remelem az illeto tudataban van ennek – regota. Epp a ma hozta a Mandiner/Vadhajtasok a kutatast, hogy az amerikai agyhalottak ugy tudjak, 41% neger es 30% homo van a sajat orszagukban, kozben a valosag 12% es 3%. Ekkora az ereje a globalista/satnaista nepbutitasnak. Ebreszto, emberek…

  2. Igen, ugy tunik, a VDTA ma az egyetlen forum Magyarorszagon,, amely -jozanul es oszinten – a valodi realitast meri fel es tarja elenk. Nem lehetnek illuzioink tobbe. “Baratink”,- soros es a hazai ellenzek lekes tamogatasaval – a megsemmisitesunkre keszulnek – regota. Mamar a gyorsitott megvalositas fazisaban vannak. Most beinditottak a nemzetkozi agymosast Orban kivegzesenek a kivanatossa tetelere is. Lasd osztrak koz-tv igazgato csacsogasa. Ez azt jelenti, mar reg keszen vannak es jova vannak hagyva a kulonbozo tervek Orban eroszakos eltavolitasara. Remelem az illeto tudataban van ennek – regota. Epp a ma hozta a Mandiner/Vadhajtasok a kutatast, hogy az amerikai agyhalottak ugy tudjak, 41% neger es 30% homo van a sajat orszagukban, kozben a valosag 12% es 3%. Ekkora az ereje a globalista/satanista nepbutitasnak. Ebreszto, emberek…

  3. Nos Paolo, 🙂 igen, hogy idézzek : “narratívák háborúja” van. Aki érti érti, aki nem , nem. Ez van. Senki elől nincs elzárva a tájékozódás lehetősége. De az emberek ragszkodnak a mátrixhoz. A valóságnak még egy kis szegletét sem képesek befogadni. Fogalmuk sincs, hogyan épül fel a sátáni birodalom, kik a tagok stb. Ki is Luciferi, vagy a DS-s Böske királynő aki éppen most ünnepelteti magát. És lehetne sorolni. Ha tudnák, hány és hány emberélet szárad egyesek lelkén. De nem akarfják tudni a valót. Ez nagyon szomorú. Márpedig ha nem “ébrednek fel” végünk. Tudják is ezt, ezért rettegnek. A JÓISTEN vigyázzon OV-ra, – meg akiknek ez a dolga, most, hogy nyíltan is megfenyegették, azaz figyelmeztették- mert egy kincs. A mi túlélésünk a Kelet, ahogyan OV mondta is a “keleti nyitás politikája”.És véleményem szerint szükség van a Medve támogatására / Is/.Egy nagyhataloméra.
    A DS bukni fog, -önmagukat nyírják ki éppen-de elötte még igyekszik annyit pusztítani amennyit csak lehet. Ez a harc lesz a végső ! OV megmondta 2030-ra egy új világ lesz. Kérdés melyik? Rajtunk is múlik. És így van. Vagy ők vagy mi ? Ezek mindenre képesek. Akár atomháborúra is. Kidolgozott tervük van rá. Már anno Clinton nyanya akarta, szerencsére nem jött össze. De ezek képesek akár a bolygót is elpusztítani. Nem érdekli őket, gyűlölik az emberei fajt. Szóval őrizni OV-t, és SZP-t is minden rővel. Trumpot heti rendszerességgel próbálják kinyírni, de Melania T.-t sem kímélik, volt, hogy a körömlakkjával akarták megmérgezni. És ez nem konteó.

  4. Jaa “barátok ” mint pl az agyon ajnározott lengyelek. Én sosem bírtam őket, dolgoztam velük, tudom milyenek. De állandóan lehurrogtag, ha más véleményt próbáltam megfogalmazni. Itt a jobboldalon. !!!
    Nos íme, a valóság ! A többiek meg, akik a rablott területünkön éldegélnek, rettegnek. A “politikusaik” ahogyan az EU-ban szinte valamennyi , senki más mint tehetségtelen,, megvett ,gyáva ,buta !!!!soros csicskák.Már annyira félnek, hogy bármit megtesznek , hogy elpusztítsanak minket-ez mondjuk mindig is cél volt- de Európát is. Hogy ők is vele pusztulna, idáig el sem jutnak agyilag. Ezek senkik. De amíg a népük ott a fényességes nyugaton némán tűr és nem fog össze, addig nem lesz változás. Véleményem szerint ez már vér nélkül nem fog menni, mert már a fejükre nőttek. “Rabok legyünk v szabadok ” ez a kérdés. Nem mellesleg mi a francért nem lépünk már ki ebből a sátánista gittegyletből ? Ez már nyíltan pusztít. Szabályok meg nincsenek, a jogot úgy írják át és értelmezik,ahogyan akarják. Ezeknek egy szavukat sem. Hazudnak reggel, éjjel meg este. VÉTO VÉTO VÉTO. ” Az eu-n kívül is van élet ” , sőt már csak ott van. A világ ketté fog szakadni, egy időre mindenképpen. Ha már narratívák!!! soha sehol senki nem teszi fel a kérdést, miért is kell nekem gazdaságilag tönkremennem azért mert 2 nem nato ország háborúzik ?? Lehetne 2 afrikai is akár. Hamis MSM elbeszélés folyik. Nem kell már ide csipp sem, az emberek nagy része így is zombi , leszedált állapotban van. Az eu/maffia ellen maffia módszerek kellenek. Abból értenek. Azért imádkozom, hogy mielöbb összedőljön végre. Mondjuk haladnak ! Utóiratként, remélem még a választások elötti “Anonymus” leleplezéseknek lesznek következményei. Jó lenne valami hír erről.

    1. Nos Susanna, orulok, hogy latom, on is ebren van… A lengyelekkel alapvetoen nincs baj, persze kicsit masok, mint mi, nekem zomeben nyugaton voltak sokan lengyel kollegaim, es szinte kivetel nelkul joban voltam veluk, tenyleg van egy “vibe” veluk. De valoban igaz, hogy kicsit nagyokosak. Sajnos most a kormanyukat egyertelmuen megvasaroltak a satanistak, szegeny lengyel nep ezert hatalmas arat fog fizetni, sokkal nagyobbat, mint hitler meg sztalin aponak, – ahogy a szerencsetlen ukranok maris hatalmas arat fizetnek a homo bohoc hazaarulasa miatt. A satanista uniobol valo kilepes jo lenne, de eletveszelyes, mert mi a garancia, hogy a kilepes masnapjan a satanista “barataink” nem csinalnak Sziriat, Libiat, Irakot, Afganisztant, Szerbiat vagy megrosszabbat a csonka Magyarorszagbol. Ne legyen ketsegunk, a blinken diszno egy szemrebbenes alatt megteszi, korulottunk elo “barataink” meg segiteni fognak nekik. Igy nagyon fel kell keszulnunk a kilepesre, ill a satanista unio osszeomlasakor a kiugrasra, mert a tulelest biztosito inditasi ablak szerencses esetben is csak egyszer lesz nyitva es rendkivul rovid idore, maximum par napra. Azt kell elkapni. Az orszagot mielobb nagyon meg kell erositeni, foleg lekileg-szellemileg. Jo kezdes lenne, ha a haza es nemzetarulo ellenzeket, a szeviep birokat, a komcsi szabotor egyetemi rektorokat, “akademikusokat”, nemzetvagyon rablo nepellenes bunos trilliardosokat mielobb huvosre kuldene a kedves kormany. Mi pedig addig is tiszta hittel hangya szorgalommal dolgozunk, epitunk, es keszulunk a nagy merkozesre.

  5. Igen, egyetértek és tudom, hogy a kilépés nem egyszerű,és fel kell készülni, csak már annyira elegem van , és még sokaknak ebből a megvett pusztító társaságból.Végül is 2 dolog van, vagy kirúgnak-kétlem-vagy összedől magától-reménykedjünk !- és akkor újratervezés lesz OV-al az élen. Sztem ez utóbbi a forgatókönyv- persze ki tudja mit dob az élet, a “módosult változó”, szóval több forgatókönyv is kell.
    Nem mellesleg a belső hazaáruló ellenséggel is ideje lenne leszámolni. Lassan az egész BTK-t rájuk lehet húzni, de vhogyan mégsem haladunk. Pedig ezért is kaptak ekkora felhatalmazást! A belső rombolás az egyik legveszélyesebb. Az anonymus videók remélem folytatódni fognak !Minden téren ! Háború van! Az ukrán menekülteket meg túltoltuk, jó lenne visszavenni! mert már nagyon sokakna elege van, a nemzetbizt és gazdasági kockázatókról nem is beszélve ! És jönnek az önkorm választások is, csalás hegyek megint bevonva ezeket is. Jó lenne ha kezdenénk újra kampányolni !!!!!!!!v vmi !!!!Pl a Városháza gate, az Idősek otthona eset, a titkos eladások kül kerületekben, ne aludjanak már az illetékesek és újságírók stb. Szomorú, hogy a Pesti tv is megszűnik, persze egy balos rombolóval az élen mégis mit vártak az emberek ??? Ahova betette a lábát csak rombolás és megszűnés.Nem kellene elgondolkodni ???? Ki is ez az alak akit miért is “futtatnak”? és kik is ?? Visszatérve a lényegre, Háború van ! és próbálnak kicsinálni minket / most éppen az OMW és a mögötte állók/ , nincs könnyű helyzetben a Kormány !

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

További cikkek