2024.május 21.
Konstantin, András

Ha eljönne a csoda

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
adventskranz 3. advent

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

Advent van, az elcsendesedés, a befelé fordulás ideje. Minden évben eljön és fölénk teríti a remény takaróját. „Ha eljönne a Csoda könnyű szárnyon, S szívembe egyszer az a béke szállna” – jut eszembe Reményik Sándor két verssora, és arra gondolok, hogy most erre mindennél nagyobb szüksége van a küzdő és szenvedő magyaroknak. Közelít a káosz, recsegnek, ropognak az élet megszokott keretei, és csak abban bízhatunk, hogy megszületik a gyógyító fény a sötétségben.

Egy-két éve még azt hittem, hogy a covid kijózanítja az embereket, a rémisztő világjárvány felébreszti bennünk az egészséges életösztönt, és képesek leszünk a változtatásra. Mondtam is barátnőmnek, aki kétkedve ingatta a fejét. Neki lett igaza. Megint nem tanultunk semmit és maradt minden a régiben. Újra kitört a dühödt utazási láz, reklámozunk, vásárolunk, fogyasztunk. Tesszük mindezt úgy, mintha megfeledkeznénk az újabb rettenetes csapásról, a háborúról. A hétköznapi élet zajlik tovább, a zenekar még játszik a szalonban, de a hajó már süllyed. Ugye, emlékszünk a Titanic tragédiájára? A szellemi élet sem változott előnyére, semmi önvizsgálat, józan hang, mérlegelés, a másik megértésének szándéka. A
huhogók kórusa is új erőre kapott. Ők azok, akiknek semmi sem jó, harsogva kiáltják az éterbe a mértéktelen kritikát, mindenbe belekötnek, az élő fába, meg minden egyébbe is, amit mások erőfeszítéssel, áldozattal, elszántsággal létrehoznak, rendbe tesznek, felújítanak.

„1600 hibát számoltak össze az Operaház 55 milliárdos felújítása után” – olvastam a napokban a kárörvendő cikkecskét a világhálón. Itt most akkor álljunk meg és járjuk körbe a témát.

Ybl Miklós Sugár úti palotája pontosan 136 éve várja az opera és balett műfajának szerelmeseit. A magyar eklektikus építészet remekműve a 19. század legmodernebb technológiáját alkalmazta, és korában méltán tartották Európa legjobbjának. Ezzel az ikonikus középülettel hazánk megmutathatta a világnak, hogy mit tudott Magyarország az 1880-as években építészetben és művészetben. Az Osztrák-Magyar Monarchia feje állítólag csak azzal a kikötéssel bólintott rá a tervekre, hogy nem lehet nagyobb, mint a Bécsi Operaház. Ybl ezért elhagyta a legfelső páholyemeletet és az előcsarnok is kisebb lett. Teljesült a kívánság, bár Ferenc József örömébe egy csöpp üröm vegyült: nagyobb nem, de szebb lett. A legutóbbi felújítás Zoboki Gábor vezényletével zajlott. Az illetékesek szerintem nem is adhatták volna avatottabb kézbe, a Kossuth-díjas sztárépítész – saját bevallása szerint – maga is szerelmes az operába. Azt meg én teszem hozzá, hogy a minőségbe is. Igényesség, mívesség, megnemalkuvás, a mesterségek tisztelete jellemzi őt, százfős tervezőgárdájával a palota eredeti állapotát álmodta újra, 24 karátos aranyfüst lemezzel, az eredeti akusztikát visszahozó visszhangkamra megteremtésével, az igazi aranyszállal varrt függönnyel. A sort hosszan folytathatnám, de inkább Zobokit idézem: „egy leírhatatlanul gyönyörűséges korszak tanúépülete” segíti az elkövetkező évtizedekben is a szellemi emelkedést.

A Magyar Operaház 5 év szünet után, ebben az évben, március 12-én nyitotta újra kapuit. Néhány nappal később már én is ott lehettem egy csodálatos Hunyadi előadáson. Jól ismerem az épületet, ifjú zeneakadémistaként hetente kétszer-háromszor is ott ültem a kakasülőn, mégis megrendítő élmény volt belépni a palotába, a tömény szépség birodalmába. Nem voltam egyedül ezzel az élménnyel. A szünetben a lépcsőfeljáróban gyönyörködtem Ybl Miklós büsztje mellett, miközben
odajött egy idős úr és megsimogatta az építész mellszobrát. Az előadás végén percekig állt a tömeg a nézőtéren, senki sem akart kimenni, mert nézte Lotz Károly monumentális kupolafreskóját és a hatalmas, ragyogó, 21 mázsás csillárt. Azóta is, ha az Andrássy úton van dolgom, belibbenek az előcsarnokba, lehuppanok a kis kanapéra és csak bámulom az íveket, oszlopokat, a faragásokat az ajtókon. De ha barátokkal megyek, ők sem ússzák meg, néhány perc áhítat mindenkinek jót tesz.

Ybl Miklós főműve, a Sugár úti palota, a Magyar Állami Operaház, közös nemzeti kincs, személyesen az enyém is. Igen, jusson rá pénz, hogy megőrizhessük az utókornak. Vajon a kákán is csomót kereső rkász ült már a nézőtéren? Mit érzett, emelkedettséget, vagy akkor is a hibákat kereste?

Advent van, megint eljött. Újra nekifuthatunk: talán mégis változtathatunk. Mert sokan vagyunk, nagyon sokan, akik legalább lélekben térdre ereszkedve óhajtjuk a rendet, a szépet, az igazat. Konokul reméljük, hogy a huhogók közül is egyre többen akarnak felemelkedni a sár, a rögvalóság fölé. Csökönyösen fohászkodom azért, hogy gyarapodjon a jószándék, szálljanak fölénk láthatatlan angyalok és szórják ránk a megbékélés hímporát. „Ha eljönne a Csoda könnyű szárnyon” – hát jöjjön el, már nagyon várjuk valamennyien.

Védőtársunk Kiss Gyöngyi
a Magyar Rádió egykori szerkesztőjének írása

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

További cikkek