Lázad a francia kamasz tízezerszám: katolikus szeretne lenni.

Szombat este óta bő tizenkétezerrel több katolikus él Franciaországban. Ennyi felnőtt és serdülő keresztelkedett meg ugyanis országszerte a húsvéti vigília keretében, két-három év felkészülés és az azt esetenként megelőző több évtizedes útkeresés után –

valóságos boommal állunk szemben, miután a keresztséget kérők száma a tavalyi látványos rekordhoz képest is újabb 30 százalékkal nőtt (tíz egyházmegyében pedig egyenesen megkétszereződött).

Az összképet tekintve persze joggal legyinthetnénk, rámutatván: míg az ezredfordulón még összességében évi 400 ezer keresztelőt tartottak Franciaországban, ma már csupán kétszázezret; ezt a drasztikus visszaesést pedig kvantitatíve semmiképp nem kompenzálja ez a 12 ezer mégoly lelkes új, kamaszkorú vagy felnőtt egyháztag. A 20 év alattiaknak eleve csupán szűk fele van (katolikusként) megkeresztelve, míg a 70 évnél idősebbeknek 87,5 százaléka – márpedig ahogy egyre több a kereszteletlen felnőtt, úgy nő a felnőttkori keresztelkedés esélye. Eddig triviális a dolog.

Valahol mégis szembemegy néhány axiómának vélt meglátással.

Egyrészt: hogy kész, ennyi, a nyugati egyházközösségekre keresztet vethetünk, a templomoknak lehet új funkciót keresni, menthetetlen az egész.

 Ezzel szemben a mostani tizenkétezres létszám úgy áll össze, hogy 7135 felnőtt keresztelkedett meg húsvétkor és 5025 serdülő – ráadásul a felnőttek közül is 36 százalék (2569 fő) 18 és 25 év közötti. Azaz 7594 középiskolás vagy egyetemista korú fiatal fogta magát 2024 húsvétján, és önszántából, kitartó felkészülés után, egy közel háromórás nagyszombat esti szertartás keretében felvette a keresztséget. Ez azért mégiscsak ellenpont az ugyanazon húsvéti hétvégén Berlinben rituális kannabiszfogyasztással ünneplő ezerötszázas tömeghez képest; megérdemlik tehát, hogy ne írjuk le őket.

De az se igen nyert igazolást, hogy a keresők elérése és vonzása érdekében úgymond engedni kell a korszellemnek. Ha ez így lenne, akkor a franciánál progresszívebb német egyházak queerzászlós templomainak környékén is kirajzolódna valamiféle felívelő tendencia – ilyesminek azonban semmi nyoma. Miért is lenne, ha az egyik főprogresszív és deklaráltan „befogadó” plébánia kifejezetten hirdeti: ne aggódjék senki, náluk a gyermekkeresztelő helyett is tartható ünnepélyes „gyermekmegáldás”, ha a szülőknek például problémájuk van a mai egyházzal.

Márpedig ki vágyna egy olyan öngyűlölő közösségbe, amely a saját szentségeit se veszi komolyan?

Képzeljünk el egy edzőtermet, ahol kiplakátolják, hogy nálunk nulla grammos súlyzókat is lehet emelgetni, a látszat kedvéért.

Eközben a franciaországi elemzések szerint az ottani fiatalok jelentős része már olyannyira vallástalan környezetben nőtt fel, hogy – a szüleik generációjával szemben – jóval nyitottabbak és kevésbé előítéletesek; megtartó gyökereket és támaszokat keresnek, pláne a covid után. Számukra gyakorlatilag huszadrangú kérdés, hogy a gyarló emberekből álló egyházban sajnos akadnak botrányok is – ennél messze fontosabb számukra az, ami szent, és az, hogy valahol választ kapjanak az igazán lényeges kérdéseikre. A keresztelkedők körében végzett felmérés szerint jelentős részükre volt hatással a templom csöndje és békéje,

de a kamaszoknál különösen is magas azok aránya, akiket legelőször a gótikus épületek szépsége fogott meg és tett kíváncsivá.

Sokan kezdenek el ekkor katolikus influenszereket vagy élő közösségeket követni az interneten, aztán ha még valamelyik barátjuk is mesél nekik, például a nagyszabású ifjúsági világtalálkozókról, pláne vonzani kezdi őket ez az egész.

De katolikusnak lenni kifejezetten egzotikusnak is bizonyulhat: Jura egyházmegye püspökének elmondása szerint náluk több keresztelendő is olyan faluból érkezett, ahol egyetlen hívő sincs. Ilyen környezetben logikus is, ha a lázadó kamasz bibliaórára megy, nem pedig plázába vagy csakratisztításra. Máshol viszont az iszlám láthatósága és a muszlim fiatalok hite indít egyre többeket arra, hogy maguk is foglalkozni kezdjenek a kérdéssel;

az iskolák elvileg szigorú vallásmentessége sem tartható többé, ha a menzán már-már központi téma a ramadán vagy a halal.

Elemzők ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy a sok felnőttkeresztelés egyik legfontosabb tényezője az a számos katolikus hívő, illetve család, akik lelkesen részt vesznek a különböző közösségekben és mozgalmakban, biztosítva azt a dinamizmust, amelynek köszönhetően a bekopogtató fiatal nemcsak bekopogtat, hanem azután tartósan ott is ragad.