2024.június 25.
Vilmos, Viola, Vilma

Így bukott le a Politico a brüsszeli NatCon kapcsán

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

A lap előre tudta, hogy mi fog történni.

Láthatóan előre megírt forgatókönyv alapján tenné tönkre Brüsszel szocialista városvezetése, a radikális Antifa-tagok és a Politico a NatCont – a lap a békepárti és migrációellenes rendezvényről olyan tényeket állított, amelyekről akkor még a szervezők sem tudtak, erről ír a Mandiner.

A Politico és rá hivatkozva a baloldali magyar sajtó már akkor megírta, hogy a rendőrség megszállta és félbeszakította a Nemzeti Konzervativizmus Konferenciáját (NatCon), mielőtt ez valóban megtörtént volna – ráadásul a brüsszeli portál még csak leplezni sem próbálja, hogy a város szocialista polgármesterének narratíváját közvetíti.

A brüsszeli polgármester nyomására a rendőrök előbb 11 óra körül érkeztek meg a helyszínre, ám az üres fenyegetéseket követően távoztak is, majd szűk két órával később adták át a főszervezőknek a hivatalos, tiltást tartalmazó parancsot, amelynek elolvasására és elfogadására 15 percet adtak.

Az indoklás kizárólag politikai érveket tartalmazott – még egyszer, a demokrácia fővárosáról van szó, az Európai Unió otthonáról.

Brüsszel polgármestere egészen odáig ment, hogy azzal fenyegette meg a rendezvényt, hogy leválasztják az épületet az elektromos hálózatról.

Mi a reakciód?
👍tetszik
4
👍tetszik
👎nem
3
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
181
😡dühítő
😂vicces
1
😂vicces
😮húha
1
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

További cikkek