Az asszimiláció és a marginalizáció kettős csapdájában vergődik a külhoni magyar ifjúság. De azért itt-ott felcsillan némi reménysugár, s maguk a fiatalok is szót kérnek.

Az évszázados, erőszakkal kikényszerített szétfejlődés számos tekintetben gyökeresen megváltoztatta a határon túlra szorult magyar közösségek identitását, szokásait, mindennapi életmódját. Az utódállamok sokáig belső ellenségként kezelték a magyarokat, vaskézzel igyekeztek szétforgácsolni és asszimilálni őket. Mára enyhült a nyomás, azonban új kihívások is támadtak. A – normál esetben mindenkori – magyar kormány nemzetpolitikai céljai között első helyen szerepel a határon túli magyarság megtartása, sőt ha lehet, gyarapítása, vagyis a cél a szülőföldön magyarul boldogulni. Ehhez azonban meg kellene találni az ellenszerét a nagy, kedvezőtlen tendenciáknak – úgymint elvándorlás, elöregedés, asszimiláció –, s meg kellene erősíteni az utánpótlást, a mintegy negyedmilliós fiatalságot.

A »szegény határon túliak« jellegű hozzáállásnak már semmi helye”

A népszámlálási adatok alapján a fogyás a horvátországi és a szerbiai magyar közösségben volt a legerősebb 2011 óta: ott 27 százalékkal, Romániában pedig 18 százalékkal csökkent a magyarság száma, Szlovákiában stagnált, igaz, a kettős identitás felvezetésével „bruttósítva” a számokat.

A négyévente elvégzett nagy mintás ifjúságkutatás az utódállamokban frissen feldolgozott népszámlálási adatokkal kiegészítve nem szépít a helyzeten. Az Ifjúságkutató Intézet ez év elején bő hatvanoldalas jelentésbe foglalta a magyar ifjúság 2023-as helyzetét, és külön fejezetet szánt benne a külhoniaknak. Lapunknak Székely Levente intézetvezető beszélt az adatokról, ezeket kiegészítettük a Szlovákiai Magyar Középiskolások Szövetsége (SZMKSZ) elnökének aggasztó felméréseivel, és számos egyéb statisztikából is szemezgettünk.

Kik ők és hogy élnek?

Lássuk először azt, hogy miben hasonlítanak és miben mások a határon belüli és túli 15 és 29 év közötti magyarok. Amiben nincs különbség: a nemzetközi fősodor és egyébként a magyarországi hírek is elsősorban a közösségi médián keresztül érik el őket. A kultúrafogyasztási mintákban vannak eltérések, a koncertek, fesztiválok látogatását tekintve minden elcsatolt területen nagyobb parti­arcok élnek, mint az anyaországban.

A felvidéki fiatalok 44 százaléka azért távozna Szlovákiából, mert nem tud elég jól szlovákul”

A „szegény határon túliak” jellegű hozzáállásnak már semmi helye, emeli ki lapunk kérdésére Székely Levente. Az utóbbi évtizedekben jelentős felzárkózást tapasztalhattak a szülőföldjükön, különösen a gazdagabb városokban, mint amilyen Kolozsvár. Persze más kérdés, hogy ebben éreznek-e stabilitást. Amikor ugyanis a nagy mintás kutatásban az ifjúság legégetőbb problémáira kérdeztek rá, az anyaországi fiatalok első helyen a bizonytalanságot és a kiszámíthatatlan jövőt jelölték meg, a felvidékieknél a „céltalanság, nem tudják, mit akarnak” válasz szerepelt az első helyen, a többi régió fiataljai pedig az anyagi nehézséget, az elszegényedést, a szegénységet nevezték meg.

A felvidékieken kívül a határon túliak mások világképükben, mint az anyaországi zöm: konzervatívabbak és vallásosabbak. Valamivel nagyobb arányban élnek a 15–29 éves korosztályban már házasságban, mint a csonka honban: Magyarországon 11, a Felvidéken 12 százaléknyian, Erdélyben és a Vajdaságban 13, Kárpátalján 18 százaléknyian. Átlagosan több gyermeket is szeretnének, mint Magyarországon, bár a kétgyermekes család­modellterv a legnépszerűbb mindenhol – Magyarországon az átlag 1,8, külhonban 0,1-0,2-del magasabb. Szervezeti kötődésük ugyancsak erősebb, többen számoltak be arról, hogy valamilyen, főleg kulturális intézményhez, szervezethez tartoznak; jobban látogatják a kulturális tereket is, mint az anyaországiak, amiben szerepe lehet annak is, hogy anyanyelvi szolgáltatásokat ott kaphatnak. Erősebb a szociális tőkéjük is: egy anyaországi fiatal átlagosan három barátot tudott megnevezni, vagyis olyan személyt, akivel szívesen tölti együtt a szabadidejét, Erdélyben, a Felvidéken és Kárpátalján ez a szám öt, a Vajdaságban hat.

Kissé ellentmondásos az egészség kérdése, emeli ki Székely: a külhoniak többet sportolnak, viszont jobban is rombolják magukat, jellemzőbb rájuk az úgynevezett kockázati magatartás is. Az anyaországi fiataloknak csupán a harmada sportol az iskolai testnevelésórákon kívül, a határon túliaknál ez minden második fiatalra igaz, viszont többet isznak, dohányoznak, és többen használnak kábítószert is. „Magyarországon 2004 és 2020 között folyamatosan csökkent a dohányos fiatalok aránya, ez a tendencia a határon túli régiókat elkerülte” – említi a szakértő. A határon belüli fiatalok háromnegyede, a külhoniaknak csak a fele – sőt a vajdaságiaknak csak a 43 százaléka – füstmentes. Az alkoholnál hasonlók a viszonyok: az anyaországi absztinensek aránya 30 százalék, a vajdaságiaké 4, a drogfogyasztás szintén népszerűbb a határon túl.

Identitás, szülőföld

„Különösen érdekes kérdés, ki mit tart a hazájának” – jegyzi meg Székely Levente. Erős például a regionális vagy lokális kötődés: a Felvidéken 33 százalék a lakótelepülését említette, 27 százalék Szlovákiát, 19 a Felvidéket, s voltak, akik Magyarországot, a Csallóközt, sőt 3 százalék Nagy-Magyarországot nevezte meg. Erdélyre még jellemzőbb a regionalizmus, Erdélyt és azon belül Székelyföldet együttesen több mint a felük jelölte meg első helyen. Vagyis „tartják a magyarságukat, ám immár nem Budapest a világmindenség közepe” – fogalmaz a szakértő. Tíz éve jól látható, hogy Magyarország egyre kevésbé kivándorlási célország: van, aki csak Kolozsvárig megy, ha viszont már megindul, népszerűbb Nyugat-Európa és Amerika – sorolja.

Lassan ökölszabálynak tekinthetjük, hogy egy ambiciózus határon túli fiatal kénytelen a „két pogány közti” keskeny ösvényen haladni, az egyik az asszimiláció, a másik a marginalizáció. Mert ugyan az integráció – az államnyelv, az állam kultúrájának alapos megismerése – megnyitja az utat a magyar fiatal előtt a jobb karrier felé, egyúttal a baráti köre is vegyessé válik, vegyes házasság, kultúraváltás és teljes asszimiláció lehet a történet vége. Ezzel szemben a marginalizáció, vagyis a zárt párhuzamos társadalom önkéntes kialakítása, az abba való betagozódás bár segíti az identitás megtartását, bizonyos arányszám alatt csonka társadalmat és érdekérvényesítési problémákat okoz. „Talán meglepőnek tűnik, de a többség nyelvének minimális ismeretével is lehet boldogulni, bár a karrierlehetőség nyilván korlátosabb. Arra is láttunk példát, hogy egy munkahelyen már az angol a munkanyelv, ami mind a többségi, mind a kisebbségi munkatársak számára elfogadható alternatíva. Egyébként valószínűleg sok külhoni magyar jobban beszéli az angolt az államnyelvnél” – magyarázza az Ifjúságkutató Intézet vezetője.

Az asszimiláció réme erős a Felvidéken. A szlovák statisztikai hivatal friss jelentése szerint a 14 évnél nem idősebb gyermeket nevelő fiatal és középgenerációjú magyar szülők 2 százaléka szlovákként határozza meg a gyermekét. Szlovák férj és magyar feleség esetében 60:31 százalék az arány a szlovák identitás javára, szlovák feleség és magyar férj esetében még rosszabb a helyzet: az ilyen házasságokból való gyermekek alig 15 százaléka lesz magyar identitású. Márpedig ilyen vegyes házasságban él 32 ezer felvidéki magyar – a következményeket nem kell bővebben magyarázni.

Szlovákleckék a magyarságért

Nemrég örömhírként futott végig a sajtón, hogy a Szlovákiában magyar iskolába beíratott első osztályosok száma csaknem két évtizedes rekordot döntött 3852 kisdiákkal. Ez azonban korántsem organikus növekedés, emögött hatalmas kampány és az anyaország jelentős forrásai állnak. Mint arra Sullivan Ferenc, az Ifjúságkutató Intézet és a magyar iskolaválasztást segítő Rákóczi Szövetség munkatársa rámutat, ennek egyik mozgatórugója a járványveszély elmúlta és a demográfiai hatások mellett a magyar kormánynak az óvodától az egyetemig járó oktatási-nevelési anyagi támogatása. A csaknem ötszörösére emelt összeg idén eléri az évi százezer forintot.

2019 óta működik a Rákóczi Szövetség iskolatáska-programja, amelyben jó minőségű iskolatáskát juttat minden magyar oktatást választó külhoni magyarnak. A szervezet iskolabuszai 58 felvidéki és erdélyi helyszínen a szórványban, nyelvhatáron élő vagy kiemelt tehetséggondozást végző magyar iskolák nebulóit szállítják ingyen az intézménybe. Kifejezetten kedvező fejlemény, hogy az utóbbi húsz évben Pozsonyban és Kassán is jelentősen növekedett a magyar iskolakezdők száma, ami azt mutatja, hogy a magyar tannyelvű oktatás nagyvárosi környezetben, a magyarság arányának csökkenése ellenére vonzó tud maradni a vegyes családok körében is – világít rá Sullivan.

„Számtalan prekoncepció él főleg a Felvidéken, miszerint a magyar iskola gátolja az egyéni érvényesülést, azonban minden szakmai felmérés azt mutatja, hogy az ismeretszerzés az anyanyelven a leghatékonyabb, s az identitás meghatározó része is ekkor alakul ki, a baráti körrel együtt. Államnyelvi iskolába járva értelemszerűen nagyobb az esélye a magyar identitás elvesztésének” – foglalja össze a helyzetet Sullivan Ferenc. Viszont a kisebbségi iskolákban tényleg nem túl acélos az államnyelv oktatása, bár Ukrajnán kívül látni kedvező tendenciát ez ügyben is.

A fejlődés sürgető: az SZMKSZ felmérésének ijesztő eredménye szerint a felvidéki magyar fiatalok 44 százaléka azért távozna Szlovákiából, mert nem tud elég jól szlovákul ahhoz, hogy úgy érezze, képes majd boldogulni a szülőföldjén. Egy ilyen jelentős kivándorlás kiheverhetetlen csapás lenne a fogyatkozó felvidéki magyarságra. Mint Székely Levente megjegyzi, a fiatalokról szóló felmérés alapján elsöprő többségük fontosnak nevezte az államnyelv ismeretét, ötből négyen tudnak is az adott állam nyelvén – a Felvidéken például önbevallásos alapon 84 százalék nyilatkozta azt, hogy tud szlovákul –, de ez lehet, hogy csak annyit tesz: képes kenyeret kérni a boltban. Nyelvvizsgája jóval kevesebbeknek van, szlovák nyelvből például csak a felvidéki magyar fiatalok 25 százalékának.

Az Ifjúságkutató Intézet vezetője szerint a többségi nyelv elsajátítását nehezíti, hogy a gyerekek későn kerülnek az anyanyelvi környezeten kívülre, mivel korlátlan médiatartalom érhető el anyanyelven, s ritkábbak a spontán találkozások. Ma már nem játszótéren ismerkedő kulcsos gyerekek vannak: a szülők jól ismert családokhoz viszik játszani a csemetéket, ami a közösség fennmaradása szempontjából jó, a többségi nyelv elsajátítását viszont nehezíti. Ezen segíthet, ha vegyes közegben talál elfoglaltságot a gyerek, például egyesületben sportol.

Az SZMKSZ elnöke, Brezo Ferenc lapunknak korábban elmondta, hogy a diákok egyértelműen elégedetlenek azzal, ahogyan a szlovák nyelvet tanulniuk kell: mintha az anyanyelvük lenne, archaikus szövegekkel, a hétköznapokban nem használható módon. Ha a szlovák állam elfogadná, hogy nekik ez idegen nyelv, és tanulhatnák úgy, ahogy például az angolt, az minőségi változást jelentene.

Mint fogalmazott: az asszimiláció ellen harcolni kell, és „fontos, hogy megőrizzük a kultúránkat és az identitásunkat, de nem bezárkózással, hanem minőséggel”. „Miközben ki kell szélesíteni és be kell lakni az anyanyelvi jogainkat, muszáj tudni, jól tudni szlovákul, mert csak így tudjuk majd hatékonyan képviselni az érdekeinket a többségi nemzettel szemben.”

Forrás:Mandiner