2024.szeptember 9.
Ádám, Péter
Hírek 🔊

Kamala Harris régóta benne van Sorosék zsebében

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
[object Object]

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

„Soros György és Alex Soros demokrata megadonorok, az apa-fiú páros, akik minden választási ciklusban több tízmillió dolláros költekezésért felelősek, vasárnap, nem sokkal azután, hogy Joe Biden bejelentette, hogy kiszáll a versenyből, mindketten beálltak Kamala Harris mögé” – közölte nem rég a The Wall Street Journal.

A lap ezek után idézte Alex Sorost, aki azt írt az X-en: „Itt az ideje, hogy mindannyian egyesüljünk Kamala Harris körül, és legyőzzük Donald Trumpot. Ő a legjobb és legképzettebb jelöltünk” És apaja szóvivőjét is, aki azt közölte: „Éljen az amerikai álom!” Soros György is támogatja Harrist.

A Bloomberg beszámolójából arra következtethetünk, hogy a „vezéráldozat” nem hirtelen ötlet: Sorosék és szövetségeseik készen álltak.

„Néhány órával azután, hogy Joe Biden úgy döntött, kiszáll az elnökjelöltségért folyó versenyből, a demokrata politika legnagyobbjai – Hillary Clintontól Gavin Newsomon át Soros György megadonorig – siettek csatlakozni hozzá.”

A Clinton és a Soros-család régóta szoros kapcsolatban áll, az egykori first lady és külügyminiszter a milliárdos lekötelezettje, akárcsak a kaliforniai Newsom, aki nem csekély mértékben a spekulánsnak köszönheti az újraválasztását.

Nem minden ok nélkül reppentek fel tehát azok a pletykák, amelyek szerint Kamala Harris előtrébe kerüléséhez Soroséknak is köze lehet. A balliberális sajtó tényellenőrei persze cáfolni igyekeztek ezeket a híreszteléseket, de az érvelésük most is, mint 2020-ban, amikor Harris alelnökké választása kapcsán terjedt el, hogy Soros és Obama választotta ki őt Biden mellé, mindössze abból állt, hogy a milliárdos nem tagja a jelölőtestületnek.

Könnyű belátni: ez nem túl meggyőző védekezés, hiszen az alapállítás szerint Soros nem személyesen teszi oda, hanem a „megadonorságából” adódó befolyását kihasználva lényegében bevásárolja a jelöltjeit azokra a helyekre, amelyeket kinéz nekik.

És ilyen szempontból, ahogy mondani szokás, neki és Kamala Harris-nek már múltja van. Ez akkor derült ki, amikor közösen lobbiztak a Sacramento megyei államügyész leváltásáért 2018-ban.

Egy helyi lap írta meg, hogy az akkor még szenátor „Kamala Harris és Soros György milliárdos filantróp és fedezeti alapkezelő … politikailag összehangolódtak… Harris hétfőn támogatta a helyi ügyészt, aki kihívója a hivatalban lévő Sacramento megyei kerületi ügyésznek, Anne Marie Schubertnek…”

A SacBee.com. ennek kapcsán felidézte, hogy Soros támogatta Harrist a 2016-os szenátusi választáson. Tehát Joe Biden alelnöke legalább nyolc éve a milliárdos lekötelezettje. Az pedig elég nyilvánvaló, hogy sem ő, sem a fia nem engedi el a szponzoráltak kezét, sőt, gyakran bele is szólnak a munkájukba.

Tavaly szeptemberben derült ki, hogy Harris 2023 elején több más vezető demokrata adományozóval együtt magánrezidenciáján vendégül látta Alex Sorost. A Fehér Ház ugyanis kénytelen volt nyilvánosságra hozni az alelnök látogatási naplóját, amibe május 31. mellé a „trónörökös” neve volt bevésve.

A Washington Free Beacon elemzése szerint az volt a 21. alkalom, hogy Soros találkozott Biden elnök kormányának valamelyik tagjával, és nem az egyetlen, amikor Kamala Harris-szel összefutott, hiszen az év június 6-án is posztolt egy közös képet az X-en.

Vagyis egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy Kamala Harris Sorosék embere, és lehet, hogy az alelnökjelöltje is az lesz.

 Gretchen Whitmer lehet Kamala Harris alelnökjelöltje?

Érdemes megemlíteni, hogy Michigan állam kormányzója volta változást sürgető demokratáknak egyik jelöltje Joe Biden helyére, és nem véletlenül:

Igen, ezen a fotón Alex Sorossal, a milliárdos örökösével látható Davosban – és nem ez az egyetlen közös képük:

Whitmer több mint 20 éve politizál. Korábban tagja volt a Michigan-i képviselőházának (2001-06) majd az állam szenátusának (2006-15) is, aztán egy kis intermezzo után, jelöltette magát kormányzónak. 2018-ban megnyerte a Demokrata Párt előválasztását, és könnyedén legyőzte a republikánus jelöltet, Bill Schuette-et.

A 2020-as elnökválasztáson Joe Bident támogatta. Számos elemző és a pártelit egy része is arra számított, hogy Biden őt kéri fel alelnökének, de nem így lett. Whitmer ennek ellenére kiállt a Biden-Harris páros mellett, és talán ezért is nevezte ki az elnök 2021-ben a Demokrata Nemzeti Bizottság alelnökévé.

2022-ben Whitmer másodszor is indult a kormányzói tisztségért. Ellenfele Tudor Dixon, egy Trump által támogatott üzletasszony volt. Bár a zászló kezdetben az állam gazdasági nehézségei és a rohamosan romló közbiztonság miatt nem neki állt, végül győzött, méghozzá 11 százalékponttal. Sőt, a vezetésével a demokraták többséget szereztek a törvényhozás mindkét kamarájában, ami közel 40 éven át nem sikerült nekik.

Az AP szerint a pártban ettől kezdve komolyan számoltak vele, mint lehetséges elnökjelölttel.

Ami a törvényhozási munkáját illeti, kifejezetten liberálisnak számít, bár az első kormányzói ciklusa alatt még kénytelen volt kompromisszumokat kötni, a másodikat egy jogalkotási dömpinggel kezdte. És érdemes megjegyezni azt is, hogy háborúpárti: olyannyira, hogy kormányzóként ellátogatott Lettországba, amelyről azt mondta „Michigan európai szövetségese” harminc éve, és ott kiállt Ukrajna támogatása mellett „Oroszország illegális háborújával” szemben.

Fontos kiemelni, hogy Whitmer újraválasztási kampányának egyik kiemelt szponzora Soros György volt. Közvetlenül a demokrata politikus kampányszámlájára ugyan csak 25 ezer dollárt fizetett be, viszont a kormányzót támogató egyik csoportot 4,5 millió dollárral tolta meg.

A választás központi témája az abortusz szabályozása volt. Az USA Legfelsőbb Bírósága abban az évben, tehát 2022-ben utalta vissza a kérdést tagállami szintre, és Michiganben a művi terhességmegszakítás széleskörű liberalizációjána ktámogatói és ellenzői egyaránt vagyonokat költöttek a szavazók befolyásolására.

A Bridge Michigan ennek kapcsán azt írta: „A kampány 4,5 millió dollárt kapott az Open Society Policy Centertől is, amely a Soros György liberális milliárdos által alapított és elnökölt magánintézet, az Open Society Foundation lobbiszervezete.”

Mivel ez nyilvános adat, a hitelességéhez nem fér kétség. És hogy miért érhetett meg ennyit a középnyugati állam Sorosnak? Azért, mert Michigan az úgynevezett csatatérállamok egyike, vagyis azok közé tartozik, amelyek hol ide, hol oda billennek az elnökválasztásokon.

A milliárdos és örököse tehát valószínűleg úgy vélték, hogy ha Michigan teljes egészében a demokraták kezére kerül (ahogy került), akkor jobb eséllyel nyer majd az államban a demokrata elnökjelölt is. Akinek akár Gretchen Whitmer islehet a „mitfárere”.

Mi a reakciód?
👍tetszik
1
👍tetszik
👎nem
1
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
7
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
1
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához