2024.október 5.
Aurél, Placid, Attila
Hírek 🔊

Közlemény: 20 hazai civil szervezet egységesen áll ki a szívhang-rendelet mellett – Frissítve

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
abortion gf96ed457c 1280

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

A magzati életek védelméért és a krízisben lévő várandós nők támogatásáért tevékenykedő 20 hazai civil szervezet közös nyilatkozatban fogalmazta meg álláspontját a nagy társadalmi visszhangot kiváltó módosítással kapcsolatban.

Közlemény:

Kiállunk a „szívhang-rendelet” mellett!

A szeptember 15-én hatályba lépett miniszteri rendelet értelmében módosult a Magzati élet védelméről szóló törvény végrehajtási rendelete, amely kimondja: ezentúl az abortusz végzéséhez szükség lesz egy szülész-nőgyógyász szakorvos által kiállított leletre, amely bizonyítja, hogy az egészségügyi szolgáltató „a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt” egyértelműen azonosítható módon bemutatta az édesanyának. Egyebekben az abortusz mint orvosi beavatkozás lehetőségét a rendelet nem érinti.

A magyarországi életvédő közösség egybehangzóan üdvözli és támogatja az új rendeletet.

Mára nemzetközi tapasztalatok sora igazolja, hogy a modern diagnosztikai eszközökkel könnyedén elvégezhető vizsgálat sok magzati korú embertársunk életét mentheti meg. A gyermek szívdobbanásának hangja, a baba és az anya között így létrejött „találkozás” számos esetben fordította vissza az abortuszra készülő, magát kényszerhelyzetben érző, kétségbeesett édesanyát, akit gyermeke szívverése döbbentett rá, hogy nem egy „sejtcsomót”, hanem érző, fejlődő életet hord a szíve alatt.

Az új rendelet lehetőséget ad a krízisben lévő nőnek, hogy ne bánja meg – később visszafordíthatatlan, életbevágó – döntését! Mindketten számítanak, az anya és a gyermek élete is ugyanolyan értékes emberi élet!

Nem elhanyagolható az sem, hogy nagyon sok család örökbefogadó szülőként vállalná olyan gyermekek felnevelését, akikről a szülei lemondanak, vagy már magzati korban abortusszal vetnének véget az életének.

Az aláíró szervezetek abban bíznak, hogy sok gyermek menekülhet meg és sok édesanya, család kerülheti el az abortuszt követő testi-lelki-kapcsolati traumákat azáltal, hogy végre a magzat is üzenhet – ha csak egy néhány másodperc erejéig is – a sorsáról döntő szüleinek.

A rendelet fontos lépés annak kinyilvánítására, hogy társadalmunk felelősséget érez minden megfogant gyermek iránt és hogy ebben a felelősségben mindannyian osztozunk!

Támogatjuk a „szívhang-rendeletet”, az Alaptörvény szellemében, mely kimondja, hogy: „Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.”

Ennek érvényesítéséért folytatott életvédő küzdelmünket és a szemléletformálást tovább folytatjuk!

Aláírók:

  • Böjte Csaba ferences rendi szerzetes – Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója
  • Dr. Székely János – Szombathelyi egyházmegye püspöke
  • Dr Csókay András idegsebész
  • Móczár Gábor
  • A Keresztény Orvosok Magyarországi Társaságának vezetősége:
  • Balláné dr. Molnár Márta elnök
  • dr. Győri Gábor főtitkár
  • dr. Drenyovszky Irén örökös elnök
  • dr. Ferencz Péter alelnök
  • CitizenGO – Schittl Eszter igazgató
  • Magyar Bioetikai Társaság – dr. Rojkovich Bernadette elnök
  • Tégy az abortusz ellen – Karácsonyi Zoltán elnök
  • Szent István Intézet – dr. Máthé Zsuzsanna
  • Emberi Méltóság Központ – Frivaldszky Edit igazgató
  • Fiatalok az Élet Szolgálatban közösség – Keresztes Ilona alapító
  • Várva várt Alapítvány – Lukács József alapító
  • Alfa Szövetség – Téglássy Imre elnök
  • Palánta Sorsfordító Alapítvány – Kőrös Tibor elnök
  • Kiáltás az Életért Egyesület – Bergs Zsuzsanna alelnök
  • Kiáltás az Életért Egyesület – Sáfrán Klaudia vezetőségi tag
  • József Szövetség Egyesület – Olaj Dávid és Anett alapítók
  • 2=1 Alapítvány – Muzslai Etelka és Muzslai Gábor alapítók
  • IHS Alapítvány – Dr. Győri József elnök
  • Magyarok Európában Egyesület – Albertné Görgey Zsuzsanna
  • Emmánuel Közösség Magyarország, Ne félj nem ítéllek el –
  • Kovácsné Treer Mária és Kovács Ferenc Alapítók
  • ERGO – Ékes Ilona Európai Regionális Szervezet elnöke
  • Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom – Budaházy Edda alapító
  • Nagycsaládosok Országos Egyesülete – Kardosné Gyurkó Katalin elnök
  • Sándor Kör Ökumenikus pedagógus műhely – dr. Deme Tamás Egyetemi docens
  • Magyar Katolikus Orvosok Szent Lukács Egyesülete – dr Faragó István elnök
  • Adj Életet Alapítvány – Dr. Bálint Balázs nőgyógyász
  • Pontifex Sári – tanár
  • Védett Társadalom Alapítvány – Földi-Kovács Andrea és Földi László alapítók

Újabb orvosok álltak ki a szívhang-rendelet mellett

Folyamatosan bővül a támogatók köre! 

A Magyar Katolikus Orvosok Szent Lukács Egyesülete és Dr. Bálint Balázs nőgyógyász az Adj Életet Alapítvány nevében is aláírták a közös közleményt. 

Ismert, hogy a miniszteri rendelet szeptember 15-ei hatályba lépését követően Alapítványuk mintegy 20 hazai civil szervezettel közös közleményben állt ki a magzatok védelme érdekében életbe léptetett eljárásrend mellett! Az állásfoglalást szintén támogatta: Böjte Csaba, Székely János püspök és Csókay András idegsebész. 

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához