2024.március 29.
Auguszta, Bertold

Le Pen földbe döngölte Macront az iszlamizmusról és a bevándorlásról szóló szerda esti vitában

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
20220410francia elnokvalasztas emmanuel macron francia2(1)

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

A francia elnökválasztás hétvégén esedékes második fordulóját megelőzően egy vitában mérkőzött meg egymással a jelenlegi elnök, Emmanuel Macron és kihívója, a jobboldali Marine Le Pen. A francia nép számára a remény lángját jelentő politikusnő komoly nyomást gyakorolt az elnökre, hiszen a vita többek között az iszlamizmus, a bevándorlás és a gazdaság kérdései köré rendeződött.

Sem Emmanuel Macron, sem jobboldali riválisa, Marine Le Pen nem bánt kesztyűs kézzel riválisával a francia elnökválasztás szerda esti csúcsvitáján az Élysée-palotában, amely az előzetes kutatások szerint a kampány döntő mozzanataként értelmezhető, írja a Breitbart. A közönség reakciójából ítélve nem volt egyértelmű győztese a csörtének, ugyanis mindkét jelölt legalább annyit adott, mint amennyit kapott.

A Le Monde beszámolója szerint a jelöltek a témák széles skáláján csatáztak a közel háromórás politikai csetepaté során. Érintették többek között Le Pen vélt oroszbarátságát Macron inkompetenciáját, de nem maradhatott ki a két rivális Európai Unióhoz való hozzáállása sem.

Távol állnak az álláspontok

A politikusok között a gazdaság is kiemelt vitapont volt. A jobboldali elnökjelölt az elmúlt öt év alatt elkövetett különböző mulasztásai miatt erős kritikákkal illette Macront, miközben kijelentette, hogy jelentős adócsökkentéssel fog segítséget nyújtani a francia átlagembereknek, amelyre igen nagy szükségük van, látva az egyre romló inflációs adatokat.

Macron azzal a váddal vágott vissza, hogy amennyiben elnöknek választják Le Pent, Franciaország egy polgárháborús helyzet szélére kerülne. A balliberális politikus ezen jóslatát azzal támasztotta alá, hogy kihívója a muszlim nők által előszeretettel viselt hidzsáb (teljes arcot eltakaró fejkendő) nyilvános helyeken való betiltását szorgalmazza.

Le Pen azonban nem fogadta szó nélkül ezt a vádat. Véleménye szerint politikai programja elengedhetetlen az iszlám szélsőségek elleni küzdelemben, és az nem értelmezhető a franciaországi vallásszabadság korlátozására tett kísérletként. Sőt, a Párizsi Közgazdasági Iskola idei tanulmánya megállapította, hogy a hidzsáb viselésének iskolai tilalma növelte a muszlim lányok tanulmányi eredményeit, amely tény egyes szavazók szemében Le Pen mellett szólhat.

Bevándorlóország lesz-e Franciaország?

A Rassemblement National (Marine Le Pen pártja) megismételte azon ígéretét is, hogy győzelme esetén népszavazást tartana a bevándorlásról. A vita során ez láthatóan sértette Macront, aki azt állította, hogy ez az álláspont nem felel meg Franciaország demokratikus rendszernek, mire kihívója úgy felelt, hogy az elmúlt öt év intézkedései sem feleltek meg a francia demokrácia hagyományos működésének.

Bár egyesek úgy tűnt, hogy a vita nem hozott egyértelmű győztest, valószínűleg Le Pen az, aki elégedettebb lehet az összecsapás eredményével.

A francia elnökválasztás második fordulóját április 24-én, vasárnap rendezik. Az első fordulóban a két legtöbb szavazatott szerzett jelölt, Emmanuel Macron és Marine Le Pen fognak összecsapni egymással. A kutatások szerint nagyon szoros eredmény várható, a két politikus közötti különbség a hibahatáron belül mozog. Amennyiben a jobboldali jelölt felül tud kerekedni balliberális ellenfelén, úgy hétfőn a nap a remény sugaraival fog felkelni Franciaország egén.

 

 

Kiemelt képünkön Emmanuel Macron francia elnök és kihívója, Marine Le Pen. Forrás: Origo

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

8 válasz

  1. Én nagyon negatív vagyok, Sajnos. Vagy inkább realista. Szóval örülnék MLP győzelmének, de ott nagyon erős a DS, még mindig, a muszlimok már lassan többségben ha még nem ?, ők kire is szavaznak ? ,És a csalásokról ne is beszéjünk. Szóval majd kihozzák Macron t győztesnek 1v 2 %-al, már kicsiben adják elő és ennyi. De meglátjuk a pénzlobbinak mi a döntése. Ugyanis mindig ez a lényeg, vagy bedöntik magukat / Macron/ vagy nem /MLP. Vasárnap kiderül.
    https://pestisracok.hu/a-muszlimok-es-a-zsidok-szavazataival-lehet-macron-ujra-elnok/

    1. Igen, on teljesen realista. Az viszont nem negativ dolog, hanem a tuleles kulcsa 🙂

    2. Nos ahogyan várható volt-és rögtön ki is derült- CSALTAK. De nem történik semmi. Ahogyan várható volt. Így nehéz lesz a változás. A pusztulás viszont borítékolható. Kérdés mi lesz a vesztük. Gazdasági csőd v a migránsok. Melyik lesz elöbb ???? A nép meg birka és tűr. Ja, lehet majd irogatnak a tábornokok levelet. Na attól majd lesz ijedelem. LOL Szomorú. És sajnos veszélyes, mert itt vannak a”szomszédban “

  2. Nem tudok Fr-ul, igy a fake mediabol hallom, hogy odipuszi nyerte a vitat. Mivel ot a globalistak tettek hatalomba, o mar nem veszit tobbe valasztast, mint biden, turdo, stb.
    lePen sajnos nem a legjobb kihivo, erre mar reg ra kellett volna jonnie. O ott az agymosas merteke miatt mar akkor sem nyerhetne, ha kisnapoleon nem letezne, es 0 db igazhitu lenne Fr o.-ban. Fr nemzet ugyanis mar nem letezik, helyen mar csak egy globalista/satanista kalifatus van, utemesen menetelve a kokorszak illetve a kihalas/kihalasztas fele. Sok szerencset a vasarnapi fake valasztashoz!

    1. Anno Kovács Máté professzorral beszélgettem az albigensek eredetéről. (A professzor úr a Sorbonne-n tanult.) Kovács professzor felhívta a figyelmem arra, hogy a francia nép 8-10 különféle népcsoport, néptörzs keveréke. frankok, normannok, burgundok, baszkok, provánsziak stb. és ezek a vallási köntösben is jelentkező mozgalmak mögött etnikai problémák is állnak. Az arabok Poitiersnél vereséget szenvedtek 732-ben, de ennek ellenére már akkorra jelentős számú mór is betelepedett. Vagyis a franciák kezdettől fogva egy etnikailag kevert népet alkottak és a francia nyelv az ami a XVIII. századtól fogva mindezeket egységben összefogja.
      Vagyis arra a kérdésre, hogy létezik-e “francia nemzet” elég nehéz válaszolni, és a jelenlegi felállásban “francia az akinek francia állampolgársága van”.

  3. Az iszlámot nem szabad beengedni Európába, mert az európai kultúra eltörlését fogja okozni. A görög-római alapokra épülő keresztény Európa szöges ellentétben áll kulturális tekintetben az iszlámmal. Angela Merkel elképesztő hülyeséget mondott amikor kijelentette, hogy: “Az iszlám a német kultúra része.” Fájdalmas, hogy ennyire ostoba nő lehetett 20 évig Németország knacellárja, és sajnos helyrehozhatatlan károkat okozott a szellemi retardáltságával.

  4. “Bevándorlóország lesz-e Franciaország?”
    Már régen az. Még olyan csökötten baloldali gondolkodásúak, mint Fejtő Ferenc is odamentek. (FF.-nek egyetlen önálló gondolata nem volt, másoktól vett eszméket szajkózott.) Nos, ha anno már befogadták a világ “baloldali” gondolkodóit és nem-gondolkodóit, meg nem értett, -mert meg sem érthető- művészeit, vérbajos költőit; nos akkor már csak hab a tortán, hogy az egyáltalán nem gondolkodó, mindenre csak allahu akbárt választ ordítozó embereket is befogadják.

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához