Kitört a kiutasított migránsok visszatoloncolása miatti botrány Olaszország és Németország között! Giorgia Meloni leszögezte:

“Ahogy megérkezik a német repülő a bevándorlókkal,
már azonnal rakják őket vissza egy másik repülőre
és küldik vissza Németországba!”

Ahogy az várható volt: épeszű ember biztos, hogy nem akarja végrehajtani az Európai Migrációs Paktumot, amit csak a legőrültebb és saját hazájuk ellenségeként működő felelőtlen európai vezetők és pártok írtak alá!

Egyre látványosabban repedezik az európai migrációs politika egyik legfontosabb pillére. Miközben Berlin azt várja Olaszországtól, hogy vegye vissza azokat a menedékkérőket, akik az olasz útvonalon érkeztek az Európai Unióba, Róma továbbra is jelentős korlátozásokat alkalmaz az úgynevezett dublini visszaadásokkal szemben.

Az új uniós menekültügyi rendszer júniusi életbe lépésével a konfliktus ismét felszínre került.

A vita középpontjában a Dublin-rendszer áll

Az Európai Unió menekültügyi rendszerének egyik alapelve évek óta az volt, hogy egy menedékkérő ügyében nem feltétlenül az az ország felelős, ahol végül menedékjogot kér.

A Dublin-rendszer logikája szerint általában az az uniós tagállam felelős az ügyért, amelyen keresztül a migráns először belépett az EU területére, illetve amelyhez az adott személy ügyében a szabályok alapján a felelősség kapcsolódik.

• Ez elméletben azt jelenti, hogy ha valaki például Olaszországon keresztül érkezik Európába, majd továbbutazik Németországba és ott kér menedéket, Németország bizonyos feltételek mellett kérheti Olaszországtól az illető visszavételét.

Tulajdonképpen az Orbán Viktor által hosszú éveken át hangoztatott és 2026-ig érvényben is lévő magyar álláspont lenne az irányadó:

A menekültnek vagy bevándorlónak a legelső biztonságos országban kell segítséget nyújtani és a problémát ott kell kezelni, ahol az létrejött! Az egy lehetetlen és törvénytelen helyzet, hogy egyes államok nem képesek vagy nem hajlandóak (lásd Spanyolország) megvédeni saját határaikat és az ott beengedett illegális bevándorlókat szétterítik másokra, ahogy a felelősséget és a következményeket is!

Az a kormány, amely ezt megengedi, vagy végrehajtja, egyszerűen őrült és felelőtlen (vagy pedig az ún. Coudenhove-Kalergi bevándorlási és iszlamizálási tervet hajtja végre. (VilagHelyzete saját megj.)

---

A gyakorlatban azonban ez az egész rendszer évek óta rendkívül nehezen működik.

• Németország 2025-ben több mint 35 900 Dublin-átvételi kérelmet küldött más uniós tagállamoknak, messze a legtöbbet az EU-ban. A ténylegesen végrehajtott átadások száma azonban mindössze 5377 volt.
• Olaszország Németország egyik legfontosabb célországa volt: Berlin 2025-ben több mint 6200 kérelmet küldött Rómának.

Vagyis a rendszer már önmagában is hatalmas szakadékot mutat a „jogilag felelős ország” és a „ténylegesen visszafogadó ország” között.

Olaszország azonban különleges helyzetben van

Róma 2022 végén olyan intézkedést vezetett be, amely gyakorlatilag felfüggesztette a Dublin-rendszer keretében érkező visszaadások jelentős részének fogadását Olaszországban.

Az olasz hatóságok azzal érveltek, hogy az ország befogadórendszere rendkívüli nyomás alatt áll.

Ez különösen fontos, mert Olaszország az egyik legfontosabb külső uniós belépési pont. A Földközi-tengeren érkező migránsok jelentős része Olaszországban száll partra, így Róma szerint nem lehet egyszerűen úgy kezelni a helyzetet, mintha az ország korlátlan kapacitással rendelkezne minden később visszaküldött menedékkérő fogadására.

A számok valóban mutatják Olaszország különleges terhelését: 2025-ben az EU-ban Olaszországhoz érkezett a legtöbb Dublin-eljáráshoz kapcsolódó beérkező kérelem, mintegy 24 152, Németország pedig a második helyen állt több mint 16 500-zal.

Csakhogy Berlin szemszögéből ez nem oldja meg a problémát.

Ha ugyanis Olaszország az első belépési ország, majd a migráns továbbmegy Németországba, akkor a német rendszerben keletkezik a teher: szállás, ellátás, eljárás, jogi képviselet és adott esetben éveken át tartó tartózkodás.

Berlin ezért azt mondja: ha az európai szabályok szerint Olaszország felelős, akkor Rómának a migránst vissza is kell vennie.

Az új európai menekültügyi rendszer még élesebbé tette a konfliktust

2026.június 12-én megkezdődött az új közös európai menekültügyi rendszer, a GEAS gyakorlati alkalmazása.

Ennek éppen az lenne az egyik célja, hogy a korábbi rendszer hiányosságait kiküszöbölje, gyorsítsa az eljárásokat és hatékonyabbá tegye a felelősség tagállamok közötti érvényesítését.

Csakhogy alig néhány héttel az új rendszer indulása után már problémák jelentkeztek.

Egy uniós bizottsági elemzés szerint az első három hétben Olaszország 12 alkalommal utasította el menedékkérők visszavételét, annak ellenére, hogy az adott ügyekben az uniós szabályok szerint Olaszország lett volna a felelős tagállam.

Az Európai Bizottság ugyan hangsúlyozta, hogy az új rendszer még nagyon rövid ideje működik, és Olaszország jelentős erőfeszítéseket tett az új szabályok bevezetésére, ugyanakkor konkrét lépéseket sürgetett annak érdekében, hogy a visszaadások a gyakorlatban is működjenek.

Ez már az EU egyik alapvető politikai problémáját tárja fel:

mit ér egy közös szabályrendszer, ha a tagállamok nem hajlandók vagy nem képesek végrehajtani a szabályokból következő kötelezettségeiket?

Németország pedig egyre kevésbé akarja lenyelni ezt

Berlin számára a kérdés különösen érzékeny.

Németország évek óta Európa egyik legfontosabb célországa a menedékkérők számára, ezért a német kormány számára kulcsfontosságú lenne, hogy a más uniós országokhoz kapcsolódó Dublin-ügyeket ténylegesen végre lehessen hajtani.

A német rendszer ugyanis nemcsak az újonnan érkezőkkel küzd.

A más uniós országban már regisztrált vagy oda tartozó ügyek esetében is jelentős adminisztratív és pénzügyi teher keletkezik Németországban.

A német hatóságok ezért egyre erősebben próbálják érvényesíteni a visszaadásokat.

A 2025-ös adatok azonban jól mutatják, mennyire rosszul működik a mechanizmus: Németország több mint 35 900 kérelmet indított más tagállamok felé, de csak 5377 tényleges átadás történt.

Ez azt jelenti, hogy a német kérelmek túlnyomó többsége nem végződik tényleges visszaszállítással.

És Olaszország ebben különösen problémás partner.

A számok még drámaibbak

Az olasz Dublin-statisztikák szerint 2025-ben az ország 19 889 beérkező Dublin-kérelmet kapott, miközben mindössze 132 tényleges átadás történt Olaszországba.

A „take back”, vagyis visszavételi eljárások esetében pedig még szembetűnőbb a probléma: Olaszország 2025-ben egyáltalán nem hajtott végre átadást ilyen eljárás alapján.

Az olasz hatóságok továbbra is arra hivatkoznak, hogy az országban fennálló befogadási körülmények miatt korlátozottak a lehetőségek.

Ez gyakorlatilag azt eredményezi, hogy a papíron működő európai felelősségi rendszer a valóságban sok esetben nem működik.

Berlin és Róma azonban ugyanannak a problémának két különböző oldalát látja

Németország azt mondja:

„Nem lehet az EU külső határországainak problémáját automatikusan Németországra továbbítani.”

Olaszország viszont lényegében azt mondja:

„Nem lehet az EU külső határországaira korlátlanul visszaküldeni mindenkit, miközben ezek az országok viselik az első belépésből fakadó terheket.”

És ebben rejlik az európai migrációs politika egyik legnagyobb ellentmondása.

Az olyan országok, mint Olaszország, Görögország vagy Spanyolország elsősorban a külső határ védelmének terhét viselik.

Az olyan országok, mint Németország, Franciaország vagy Belgium pedig elsősorban a másodlagos migráció, vagyis az EU-n belüli továbbutazás következményeivel szembesülnek.

Mindkét oldal úgy érzi, hogy a másik ország rá akarja hárítani a saját problémáját.

És közben Európa újabb falakat kezd építeni saját magán belül

A vita különösen érdekes annak fényében, hogy Olaszország az elmúlt hetekben már Spanyolországgal is éles migrációs konfliktusba került.

A Ceuta körüli migrációs válság után Róma ideiglenesen felfüggesztette a schengeni szabályok alkalmazását Spanyolországból érkező nem uniós állampolgárokkal szemben, és fokozott ellenőrzéseket vezetett be.

A lépés diplomáciai konfliktust robbantott ki Madrid és Róma között. Spanyolország később saját ellenőrzésekkel válaszolt az olasz intézkedésekre.

Vagyis miközben Brüsszel az európai egységes migrációs politika megteremtésén dolgozik, a tagállamok egyre gyakrabban egymással szemben próbálják megvédeni saját határaikat és érdekeiket.

A legnagyobb kérdés: működhet-e egyáltalán az új rendszer?

Ez most már nem pusztán Németország és Olaszország vitája. Az új GEAS-rendszer sikerének egyik döntő próbája éppen az lesz, hogy sikerül-e végrehajtani azokat az átadásokat, amelyeket az uniós szabályok alapján végre kellene hajtani.

Az Európai Unió 2025-ös adatai szerint az egész Dublin-rendszerben 111 708 átadási kérelmet küldtek a tagállamok, de mindössze 16 620 tényleges átadás történt.

Ez mindössze nagyjából 15 százalékos teljesülést jelent.

Magyarán: az európai államok évente több mint százezer esetben próbálják megállapítani, hogy egy másik tagállam felelős egy menedékkérő ügyéért, de a gyakorlatban ezeknek csak töredékében történik meg a tényleges átadás.

Ez a rendszer strukturális gyengesége.

A valódi európai törésvonal már nem egyszerűen „jobb- és baloldal”

A mostani német–olasz konfliktus ennél sokkal mélyebb folyamatot jelez. A migráció kérdésében kialakuló új európai törésvonal egyre inkább a következő:

külső határországok <> kontra célországok.

• Olaszország azt szeretné, hogy Európa nagyobb felelősséget vállaljon az EU külső határainak védelméért.
• Németország azt szeretné, hogy azok az országok, amelyekben a migránsok először belépnek az EU-ba, valóban teljesítsék a visszavételi kötelezettségeiket.
• Brüsszel pedig azt szeretné, hogy a kettő egyszerre valósuljon meg.

Csakhogy a gyakorlatban ez rendkívül nehéz. Mert ha Olaszország nem veszi vissza a migránsokat, Németországban maradnak.

Ha Németország nem akarja őket fogadni, az olaszországi befogadórendszerre nehezedik még nagyobb nyomás.

Ha pedig mindkét ország saját határát kezdi védeni a másikkal szemben, akkor az egész schengeni rendszer kerül nyomás alá.

És ez lehet a történet legfontosabb része

A mostani vita arról szól, hogy az Európai Unió megpróbál egy olyan közös migrációs rendszert működtetni – és ráerőltetni a tagállamokra – , amelyben a tagállamok érdekei alapvetően ellentétesek.

Olaszország az EU déli kapuja.

Németország Európa egyik legfontosabb célországa.

Az egyik azt mondja: „Mi nem tudunk mindenkit visszavenni.”

A másik azt mondja: „Mi nem tudunk mindenkit eltartani.”

Brüsszel pedig közben azt mondja: „A szabályokat mindenkinek végre kell hajtania.”

És ha a Dublin-rendszer régi problémáit az új GEAS sem tudja megoldani, akkor hamarosan nem az lesz a kérdés, hogy hány migránst lehet visszaküldeni Olaszországba, hanem az, hogy egyáltalán létezik-e még olyan közös európai rendszer, amelyben a tagállamok hajlandók egymásnak végrehajtani a közösen elfogadott szabályokat.

Európa migrációs vitája így lassan belülről válik egy határvitává: eddig az volt a legnagyobb probléma, hogy, ki jöhet be Európába, most pedig már azon megy a vita, hogy melyik európai ország köteles viselni annak következményeit, ha valaki már bejutott a hülyeségük és felelőtlenségük miatt.