A világban sokféle értékrend van. A nemzetközi politikában az európaiak folyton az európai értékekre hivatkoznak. Azt gondolná az egyszerű földi halandó, hogy ami értékes az jó. De mi a jó? A filozófusok sokat foglalkoztak a jó problematikájával. Akik közülük a valósággal szoros viszonyban voltak, mind arra jutottak, hogy a legnagyobb jó maga a lét.

Az Alkotó nem pihen

Isten a létben tartó. Ha ő nem akarná, hogy legyen, akkor az egész univerzum visszahullana a semmibe. Ez nagyon elvont igazságnak tűnik, és félelmetesnek is. De ne negatív irányból közelítsünk! Inkább örvendjünk és adjunk hálát a létért. Azért, hogy ebbe meghívást kaptunk.

Szent Kalkuttai Teréz úgy mesélte el annak a történetnek a kezdetét, ami a világon elterjedt rendjéről szól, hogy második meghívást kapott az Úrtól. Indiában utazott vonaton, amikor Jézus meghívta az új feladat ellátására. Ezért alapított új közösséget az, aki az Angolkisasszonyok rendjében már egyszer elkötelezte magát. De nem csak a szerzetesek kapnak meghívást Istentől.

Meghívás a létezés fenntartására

Amikor az általános emberi hivatásról beszélnek azt szokták idézni Jézustól, hogy aki csak egy pohár vizet ad szeretetből, az jóra számíthat. (Vö. Mt10, 42) Máskor pedig, amikor a szeretetre való meghívást magyarázzák, el szokták mesélni az irgalmas szamaritánus történetét. (Vö. Lk10 25-37) Ebből látszik, hogy nagyon komoly és szép tevékenységbe hívja a megkeresztelteket az Úr. De ne gondold, hogy csak az állandó kisegítő és mások gaztetteinek nyomait eltüntető feladatokat bíz ránk Isten.

Minden ember, amikor az Ő terveit követi, akkor az Ő létben tartó „mivoltját” is szolgálja. Vagyis a világ legnagyobb „jójában” vagy szolgáló. Minden keresztény arra kap meghívást, hogy olyan szoros kapcsolatban legyen Istennel, hogy amikor abban segít, hogy mások léte jobb legyen, akkor eleve abban is segít, hogy más legyen. De ez csak azért van így, mert Jézus személyében isteni és emberi együtt volt és van. A két „természet” összefonódása az emberre kihat.

A rosszak a keresztényekből élnek

Miközben gyalázzák, bosszantják, gúnyolják, megvetik, kicsúfolják, sőt meg is ölik a keresztényeket a nem hívők vagy nem Jézusban, mint Isten egyszülött Fiában hívők, aközben mi olyan isteni terveket hajtunk végre, amelyek szükségesek a létben tartásukhoz. Ezt úgy szokták mondani, hogy a rosszak azoknak ártanak, akikből élnek. Ez öntudatot ad a keresztényeknek, ami nem tévesztendő össze a büszkeség állapotával és nem csúsztatható rá a büszkeség fogalmára.

Nem büszkék vagyunk

Amikor a katolikusok kimennek az utcákra az úrnapi körmenettel, akkor nem magukat mutogatják a világnak, hanem azt a nyugtató tudatot viszik a teherautósofőrök és a maguk után gurulós bevásárlókocsit vonszolók számára, hogy Isten a lelküket meg tudja könnyíteni. Egy jó keresztény nem büszke arra, hogy keresztény, hanem boldog attól, hogy azzal tart, aki létben tartja. Tudja, hogy mire kapott meghívást. Az, hogy a mennyek országa lakomával van leírva azért is lehet, mert az élthez elengedhetetlen a táplálék. Az élet pedig a földön az ember által elérhető legmagasabb létezési forma. Aki enni ad, hozzájárul a létben tartásodhoz is – s ez a nagyon is konkrét cselekedett, de a létben tartás szempontjából jelképes is. A testi és lelki, a mennyei és földi között olyan szövetség van Jézus Krisztus óta, amit a világ fejedelme minden áron szét akar szórni. Ne engedjük!

Írta:
Rákóczi Piroska