A Liga főtitkára elleni támadás valójában politikai bosszú volt.
Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes pénteken délelőtt jelent meg a palermói bíróságon. Rövid kihallgatást követően 11.30 kor a bírák visszavonultak, hogy meghozzák az ítéletet. Az esti órákban jelentették be a döntést, miszerint a palermói bíróság felmenti, mivel az ellene felhozott vádak alaptalanok. Salvini kitörő örömmel fogadta a bírósági ítéletet és megköszönte mindazoknak, akik támogatták. Giulia Bongiorno, Salvini védőügyvédje könnyek között úgy nyilatkozott: egy pillanatig sem kételkedett a volt belügyminiszter ártatlanságában. Hatalmas tapsvihar és ujjongás fogadta a felmentő ítéletet.
Az ügyészség korábban hat év börtönt kért Salvinire, amiért 2019 augusztusában belügyminiszterként 19 napon keresztül várakoztatta a nyílt tengeren az Open Arms álcivil hajót, a fedélzetén 147 illegális bevándorlóval. Az akkori, Giuseppe Conte vezette kormány megbukását követően a palermói ügyészség vádat emelt nemzetközi egyezmények megsértése, hatalommal való visszaélés, és a civil hajón utazók túszul ejtése miatt.
Salvini több alkalommal hangsúlyozta, hogy politikai per folyik ellene, és a baloldal azért akarja félreállítani, mert a választásokon nem tudja legyőzni.
Péntek reggel, az ítélet meghozatala előtt Salvini úgy nyilatkozott, tiszta a lelkiismerete, és ma is ugyanúgy járna el, ahogyan akkor. Úgy vélte, hűségesen teljesítette, amit a választópolgároknak megígért, miszerint megállítja az illegális migrációt. Giorgia Meloni miniszterelnök támogatásáról biztosította Salvinit, Matteo Pientedosi belügyminiszter pedig úgy nyilatkozott, a kormány munkáját nem fogja befolyásolni a bíróság döntése.
Az eset nagy figyelmet kap Európa-szerte, hiszen a migráció kérdése továbbra is megosztó téma az EU-ban. Salvini támogatói, köztük Deutsch Tamás magyar EP-képviselő is, szolidaritásukat fejezték ki az olasz politikussal. Deutsch Facebook-bejegyzésében olaszul és magyarul is kiállt Salvini mellett:
“Matteo siamo tutti con te! Matteo, veled vagyunk!,,