Szinte biztosan Friedrich Merz lesz Németország következő kancellárja egy CDU/CSU-SPD koalíció élén. De ki is ez a Merz, akiről általában csak azt szokták megírni, hogy Angela Merkel egykor partvonalra szorította? Lássuk!

Merz a globális nagytőke, azon belül is a finánctőke embere: 2016-ban csatlakozott a BlackRockhoz, ahol a felügyelőbizottság elnökeként a cég németországi tevékenységének ellenőrzéséért és a stratégiai irányításáért is felelős volt. Bár nem vett részt a napi operatív döntéshozatalban, jelentős befolyással bírt a vállalat üzletpolitikájára.

A pozíciója lehetőséget biztosított Merz számára, hogy közvetlenül érintkezzen a nemzetközi üzleti elit kulcsfiguráival, ami kritikusai szerint egyszerre segítette az „eredeti” és a „politikai tőkefelhalmozásban”. Ehhez hozzá szokták tenni: a BlackRock képviselete azt is jelentette, hogy segített összehangolni a vállalati érdekeket a kormányzati politikával, ami egy pontig rendben van – de csak egy pontig.

És milyen érdekes, hogy a cég ebben az időszakban vált az egyik legnagyobb nem-német részvényessé számos kulcsfontosságú német vállalatban, köztük a Deutsche Bankban, a Volkswagenben, a BMW-ben és a Siemensben.

Mivel nem sokan hitték volna el, hogy politikai döntéseit nem befolyásolják a gazdasági érdekeltségei, 2020-ban lemondott a BlackRocknál betöltött pozíciójáról. A világnézete azonban nem változott. A CDU/CSU kancellárjelöltje egész életében a neoliberális politika híve és a nemzetközi finánctőke partnere volt.

Pályafutása során számos vezető pozíciót töltött be különböző vállalatoknál és szervezeteknél. Ilyen például a vállalati ügyekre szakosodott amerikai Mayer Brown nemzetközi ügyvédi iroda és a brit Ernst & Young Global Limited, amely a Deloitte, a KPMG és a PwC mellett az egyik Big Four könyvvizsgáló cég. Elsősorban ellenőrzési, adózási, informatikai szolgáltatásokat és tanácsadói szolgáltatásokat kínál ügyfeleinek.

Merz eközben politikusként a privatizációt és a deregulációt támogatta, amelyek kedveznek a globális tőkének. Évekkel ezelőtt egy interjúban azon kesergett, hogy ő a társadalombiztosítási rendszer, például a nyugdíjbiztosítás magánosításának a híve, de ez „sajnos” keresztülvihetetlen. Hogy örülne a a BlackRock, mint a magánnyugdíj-pénztárak vezető szereplője, egy ilyen döntésnek…

Számos kritikus szerint a Merz által vallott nézetek nem hogy nem segítenének a német iparon, hanem egyenesen fokoznák a gazdaság deindusztrializációját.

Thomas Fazi, az UnHerd újságírójának elemzése szerint Merz egész politikai karrierje lényegében arról szólt, hogy elősegítse az amerikai tőke németországi térnyerését, ami számos német vállalat eladásához és átalakításához vezetett, gyakran munkahelyek megszüntetésével és bérek befagyasztásával. Az ő véleménye az, hogy a leendő kancellár tevékenysége is hozzájárult a német ipar gyengüléséhez és az „ipartalanítás” veszélyének növekedéséhez.

Szorosan ide kapcsolódik, hogy ő volt az egyik első német politikus, aki az Északi Áramlat 2 gázvezeték leállítását szorgalmazta, jóval az ukrajnai konfliktus eszkalálódása előtt – szembemenve Angela Merkellel, aki minden nyomásnak ellenállt ez ügyben. Vehemens fellépésével Merz egyértelműen az USA energiaiparának érdekeit szolgálta, tekintet nélkül arra, hogy az uniós ipar versenyképessége az olcsó orosz energiától függ.

Ahogy a globális finánctőke, úgy ő is irtózik Trumptól, ezért most az erős és független, cserébe minden korábbinál szorosabb, föderalisztikusabb Európa híve. Ugyanakkor Kína- és oroszellenes. A kampánya során sem rejtette véka alá, hogy a kijevi rezsim bármilyen, a háború folytatását segítő kérését kész kielégíteni. Neki kéne most „újra naggyá tenni Németországot”…