Még ma is vannak sokan a nemzeti, konzervatív oldalon is, akik azt gondolják, hogy a „háttérhatalom” kifejezéstől óvakodni kell, mert az csak egy összeesküvés-elmélet, semmi más – ahogyan a liberális fősodratú világtábor mondja nap mint nap. Ódzkodnak annak ellenére, hogy több globalista szervezet léte, intenzív működése magáért beszél, sőt nemrég tartottak a Közel-Keleten egy úgynevezett Világkormány-találkozót, amelyen a globális elit számos fontos képviselője vett részt. Az más kérdés, hogy erről semmilyen hazai média nem számolt be.
Jómagam a még mindig létező kételyek miatt ebben az írásban szeretnék bemutatni egy igazán tipikus, a globalista elit által szervezett hálózatot, amely már csak részben van a háttérben, viszont az abban szereplők befolyása a világ menetére – éppen a nevek alapján – kézzelfogható.
A Világgazdasági Fórum, a WEF által szervezett Young Global Leaders (Fiatal Globális Vezetők) nevű tanfolyamról van szó, amelyet Klaus Schwab, a WEF elnöke indított el még 2004–2005-ben. A tanfolyamra a világ minden tájáról hívnak meg olyan, a WEF vezérkara által tehetségesnek és persze a Great Reset (nagy újraindítás) nézetei iránt elkötelezett fiatalokat, akiket egy éven át különböző összejöveteleken tanítanak, oktatnak egy olyan szép új világra, amely a globális elit érdekeit, céljait és szándékait követi.
A kulcsszavak a következők: világkormányzás, a vállalati és a pénzügyi szféra behatolása az államba, a technokrácia által az irányítás átvétele, ezzel a nemzetállami szuverenitás megszüntetése, világtársadalom alkotása kevert népességekkel, negyedik ipari forradalom, melynek legfontosabb elemei a robotizáció és a transzhumanizmus, azaz az ember és a gép egyfajta összekapcsolódása, az ember „tökéletesítése” és ellenállásra képtelen végrehajtó eszközzé degradálása. A sor folytatható.
Klaus Schwab egy néhány évvel ezelőtti nyílt beszélgetésben azt mondta, hogy az új korszak politikai elitje már az ő tanfolyamairól kerül ki, s kiváló példaként nevezte meg Justin Trudeau kanadai miniszterelnököt, aki szerinte a jövő politikusgenerációjának egyik legjobb képviselője, s úgy tudja, kormánya tagjait is a WEF-ben tanult alapelvek mentén választotta, választja ki. És ebben nem téved az elnök.
A tanfolyam ma is tart, tehát idestova lassan húsz éve (!). Vajon hányan vagyunk, voltunk, akik tudtunk erről bármit is? Ez aztán tényleg a háttérben zajlott, a nyilvánosság és a közvélemény teljes kizárásával – akárcsak a Bilderberg-ülések –, de közben 1200-1300 személy végezte el a WEF fejtágítóját, világrendet átalakító képzését. Eddig – mert a képzés folytatódik tovább.
Ezek után nézzünk meg néhány nevet, akiket hosszas keresgélés után végül is meg lehet találni különféle alternatív források segítségével. Haladjunk kronologikus sorrendben.
2005-ben többek között a következők végezték el a tanfolyamot: az imént említett Justin Trudeau, aki 2015 óta kanadai miniszterelnök. Emlékezetes, hogy ő vezette be a legszigorúbb Covid-korlátozásokat és szabályokat, de emlékezhetünk legutóbbi tettére, amikor a kamionosok sztrájkját támogató magánemberek önként küldött adományait egyszerűen befagyasztotta.
Larry Page, a Google alapítója is ekkor járt a tanfolyamra, aki nem keveset tesz az internetes véleménynyilvánítás szabadsága ellen.
Samantha Power a következő név, aki ENSZ-nagykövet volt 2013–2017-ben, majd 2021-től a USAID nevű amerikai liberális, kormányközeli szervezet tagja lett, ebben a minőségében nemrég Magyarországon járt, némi fenyegető éllel. Ő jelentette be egyébként a globális vakcinázást célzó programot. Meglepő névnek egyáltalán nem mondanám Nathaniel Rothschildot, aki Jacob Rothschild egyetlen fia és örököse. Továbbá Jonathan Oppenheimer is tag volt, a híres család sarja.
2006-ban végzett többek között Ivan Krasztev neves bolgár politológus, aki hatalmas nemzetközi karriert futott be a politikatudományban, állandóan hivatkoznak rá, számos kutatóintézet tagja, igazi sztárpolitológus. Mindez azért érdekes, mert – ezt a kollégáim pontosan tudják – egy közép-, de különösen kelet-európai politológusnak szinte lehetetlen az angolszász tudomány által uralt nemzetközi élmezőnybe bejutni, legyen bár nagyon tehetséges, a korlátok magasan állnak a keletiek előtt. De ha az ember jó tanfolyamot végez el, a csoda megtörténhet. (Mondanom sem kell, Krasztev liberális és globalista nézeteket terjeszt.)
2007-ből kiemelem Peter Thielt, a Bilderberg-bizottság egyik vezetőjét, Rajiv Shahot a Bill & Melinda Gates Alapítványtól, A. Ross Sorkint, a New York Times rovatvezetőjét, Sherlyl Sandberget, a Facebook operatív igazgatóját és David de Rothschildot, akinek számítások szerint tízmilliárd dolláros vagyona van – egyébként a környezetvédelem a kedvenc területe, nagyon nem szereti a szén-dioxidot.
2008-ban itt tanult Mark Leonard, aki Soros György megbízásából 2007-ben megalapította az ECFR-t, azaz a Külkapcsolatok Európai Tanácsát (ahol tag többek között Bajnai Gordon, Dobrev Klára, Korányi Dávid), az unió „mélyállamát”.
Említem még Ellane Lee-t, a CNN alelnökét (aki egyben a CFR-nek, tehát a Külkapcsolatok Tanácsának a tagja is). És hát ebben az évben végzett a tanfolyamon Elon Musk, aki szerintem egyébként egy szuverén fickó, az utóbbi időben voltak jó húzásai, de meglátjuk, meddig tart ki ez nála. Az érdekesség kedvéért megemlítem Leonardo DiCaprio filmsztárt is, illetve Elizabeth Murdochot, Rupert Murdoch médiamágnás lányát.
2009 fontos nevei: Mark Zuckerberg, őt nem kell bemutatni, továbbá Stéphane Bancel, a Moderna nevű Big Pharma-cég, egyben mRNS-vakcina-előállító vezérigazgatója. És Alexander Stubb, aki 2014-ben Finnország miniszterelnöke lett.
2010-ben végzett a Young Global Leadersen Ben Goldsmith, a nagynevű bankárcsalád sarja, Richeu Patel, az Avaaz vezérigazgatója, illetve Philipp Rösler, aki 2009-től német egészségügyi miniszter lett. Róla egyszer annyit mondott Klaus Schwab: „Megfigyeltük, nagyon jó lesz.” Igaza is lett. És meglepő módon itt találjuk Roger Federer világhírű teniszező nevét is.
2011-ből két név: David Azami (BBC-s újságíró és szerkesztő), illetve Nikki Haley volt amerikai ENSZ-nagykövet, aki most republikánus színekben indul elnökjelöltnek Trumppal szemben.
2012-ből is két név: Mary Donaldson dán királyi hercegné, illetve Matteo Renzi, aki később olasz miniszterelnök lett.
2014-ből egy név nagyon fontos: Jacinda Ardern, aki 2017-től ez év elejéig volt Új-Zéland miniszterelnöke, nemrég viszont fáradtságra hivatkozva váratlanul lemondott (kíváncsi lennék, mi áll a dolog hátterében).
2015-ből szintén egy név: Tulsi Gabbard, aki demokrata színekben 2020-ban elnökjelölt volt, de végül felfüggesztette a kampányát Joe Biden javára.
2016 egy különösen fontos év! Ekkor végzi el a tanfolyamot Emmanuel Macron, aki 2017-ben már az ötödik francia köztársaság nyolcadik elnöke. Az érdekesség kedvéért még megemlítem Ashton Kutcher filmszínész nevét, illetve Amal Clooney-t, George Clooney filmszínész nejét. Hogy értsük az összefüggéseket: George Clooney a nagy hatalmú globális szervezet, a Külkapcsolatok Tanácsának a tagja, ahol természetesen Klaus Schwab is jelen van.
2018-ban, nem váratlanul, Alexander Soros is elvégezte a tanfolyamot. Vele együtt végzett Leo Varadkar, aki később ír miniszterelnök lett.
2019-ben érdemi név Peter Buttigieg, aki 2020-ban demokrata elnökjelölt volt.
2020: ez az az év, amikor elvégezte a tanfolyamot a végtelenül tehetséges Annalena Baerbock. Jól tudjuk, rá egy évre már külügyminiszter lett egy különlegesen gyenge német kormányban. De nagyon fontos Sanna Marin neve is, aki finn miniszterelnök lett, nemrég viszont elveszítette a választásokat.
Végül 2021-ből megemlítem Vasudha Vatsot, aki ma a Pfizer alelnöke.
Ebből a felsorolásból is látszik, hogy Klaus Schwab és társai nemcsak a politikai életre koncentrálnak, hanem a társadalmi lét szinte minden szférájára kiterjedően gyűjtik össze az alkalmas jelölteket, és gyúrják át őket a saját szempontjaik és világlátásuk szerint.
Szóval van-e háttérhatalom? Nem inkább előtérhatalom?
Forrás:Magyar Nemzet