Az első gimnáziumi évem után, 1967-ben, édesapám jóvoltából egy német evangélikus lelkészcsaládnál nyaraltam. Az akkori NDK-ban, Mittweida nevű városban laktak. Sokfelé elvittek a környéken, többek között Drezdába is. Megálltunk a Freuenkirche romjainál. Elmondták, hogy a németek, szándékuk szerint, a templomot nem fogják újjáépíteni, hanem inkább meghagyják háborús mementónak.
Isten azonban másképp gondolta. Ludwig Güttler trombitaművészt arra indította, hogy az élére álljon a Freuenkirche újjáépítését szorgalmazó drezdai polgárok csapatának. A templom elkészült! Felszentelésére 2005. október 30.-án került sor. Az eseményről számos videófelvétel található.
A jeles ünnepnek számomra különleges mondanivalója van. Ugyanis a templom csúcsán lévő aranykereszt az angol Coventry adománya. Azé a városé, amelyet a második világháborúban a németek lebombáztak. S az ajándékot annak a Drezdának adták, amelyet viszont az angolok bombáztak.
A templomszentelés ünnepe elénk tárja az emberiség előtt álló egyetlen utat, ami a megbékélés. Először is a bűnöket néven kell nevezni. Fontos tudni, hogy mit kell megbocsátani. A következő lépés pedig a kölcsönös bocsánatkérés. Mert csak ez után lehet tovább előre menni, most már együtt, kéz a kézben. Békességben, szeretetben.
Ma is erre van szükség. Az egész világon. Ki kell mondani, hogy aki nem Istennel és nem Jézus Krisztussal van, az az antikrisztus, a sátán angyala. A Biblia világosan megírja. Egyfelől Jézus ezt mondja: „Aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem velem gyűjt, az tékozol” (Mt 12,30). Másfelől azt mondja a sátánról, az antikrisztusról: „Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja” (Jn 8,44).
Vagy talán nem ezt látjuk magunk körül ma is? Hirdetni kell, hogy az ember a bűnbeesés óta szüntelen abban küzdelemben él, hogy a sátán kísértései közepette meg tud-e maradni, vissza tud-e térni arra az útra, amelyet Isten adott elé. A szeretet útját: „Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!” (5Móz 6,5), és „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” (3Móz 19,18)!
Ajánlom mindenkinek újra elolvasásra Madách Imre zseniális művét, Az ember tragédiáját! Mert az pontosan ezt a küzdelmet mutatja be. S mindegy, hogy mi van az ember kezében: kőbalta, vagy okostelefon. Az alapkérdés ugyanaz. Milyen az ember viszonya az Istennel? Istennel, vagy Isten nélkül akar élni.
Nemrég csodálatos szellemi kalandot jelentett számomra egy kedves barátomnak a műről szóló, hívő szemmel írt magyarázatát elolvasni. A felelet Madách művében is egyértelmű: Isten menti meg kegyelemből az embert, és indítja új életre: „Mondottam, ember, küzdj, és bízva bízzál!”
Ma sincs tehát más út! Néven kell nevezni a bűnöket. Nem gondolok most egy felsorolást elkezdeni, mert nagyon világosan tudjuk, hogy mi az istenellenes, életellenes, a teremtés rendje elleni ebben a világban. De ki kell mondanunk, hogy ez bűn.
Szinte hallom, hogy egyesek rögtön azt fogják mondani: ez gyűlöletbeszéd. Ez megint csak egy hazugság (egy bűn) a részükről, amelyről nekik majd Krisztus előtt kell számot adni. Mi csak azt szeretnénk, hogy megtérjenek, és éljenek. Mi Krisztus szeretetéhez akarjuk irányítani őket, hogy nekik is békességük legyen, hogy utána együtt mehessünk, kéz a kézben előre, Isten országa felé!
Veperdi Zoltán,
nyugalmazott evangélikus lelkész
(Kiemelt képünk forrása: Pixabay)
