Prof. Dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológust, pszichoterapeutát kérdeztük a napokban nagy port kavart, kiskorúval szexuális kapcsolatot létesítő iskolai dolgozó híréről. A Professzor asszony szerint fel kell állítanunk azokat a határokat, amiben minden épeszű ember egyetért.

Fodor-Horváth Zsófia: Mit gondol pszichológusként azokról a napokban napvilágot látott és nagy felháborodást kiváltó ügyről, ahol tanulókkal létesített szexuális viszonyt iskolában dolgozó pedagógus?

Prof. Dr. Bagdy Emőke: Mondjuk ki őszintén és tisztán, ez pedofília. Ha bármiféle más elnevezést gyártott is rá az új nevezéktan, ez akkor is a pedofília kategóriájába esik, mert a még fejlődésben lévő ifjúságnak a traumatizálásáról van szó. Ha pedig tettekre is sor kerül, akkor mondjuk ki, megrontásáról van szó.

Azért kell ezt nyíltan kimondani, mert az a szemléleti szabadosság, amit az LMBTQ-mozgalom a legnagyobb lendülettel és szívóssággal előidézett az utóbbi időben, az a fajta szabadosság irányába vezető szexuális tolerancia követelménye, hogy nézeteikre mondjunk igent és tágítsuk ki a normalitás határait, már szinte nem teszi lehetővé a jelenségek közmegegyezéses, eredeti néven nevezését.

FHZS: Azt mondta, hogy még fejlődésben lévő, érzékeny életszakaszban járó fiatalok befolyásáról, megrontásáról van szó. Azt szoktuk mondani, hogy ők már majdnem felnőttek, hajlamosak is vagyunk rájuk így nézni, de egy 14-18 éves gyerek még nem felnőtt.

Prof. Dr. Bagdy Emőke: A 14-18 éves kor közötti időszak nagyon érzékeny életszakasz. Az a sajátos, nagy-nagy változás, amit az egész serdülés hoz, földrengésszerű. Átalakul a test, az idegrendszer hálózatai újraszerveződnek. Felbomlik, ami addig érvényes volt, mint „gyermeki” és lesz egy új, ami már a „felnőtti” irányába mutat. Ebben a bizonyos nagy-nagy „kataklizmában”, ami a mentális folyamatokban történik, nagyon fontos, hogy jó kalauza, segítő támasza legyen a fiataloknak az, hogy: „Maradj önmagad!”, „Csak önmagad legyél!”.

Fontos, hogy semmiféle olyan társas befolyásolás, semmi olyan más irányokba elvonzó hatás ne legyen, ami megzavarja, eltéríti, deviálja ezt az utat. A fiatalokra ebben a korban amúgy is a lázadó és új irányba történő szándékok jellemzőek, az erre a korra jellemző „kalandorságot” a különböző divatáramlatok is izgathatják és elsodorhatják, olyan alattomosan vagy olyan erővel, hogy mire észreveszik, hova jutottak, addigra már sajnos személyiségükben sérülhetnek, szexuális vonzódásukban esetleg már súlyosan befolyásoltak lesznek.

És itt jön be a képbe az a veszélyes irányzat, amely azt mondja, hogy „Csak legyél szabad és nyitott!”, „Neked mindent szabad”, „Próbáld ki magad!”, „Hátha így, hátha úgy találod meg a nagyobb élvezetet”. Ez egy olyan hedonizmus irányába mozdító, a szexualitást pusztán a fizikai gyönyörre lealacsonyító álláspont és viszonyulás, ami nagyon kártékony, mert megzavarja a pszichoszexuális fejlődés saját útjának végigjárását, a nemi orientáció természetes kialakulását. Ezt ugyanis úgy kellene megtámogatni, hogy hagyjuk spontán, saját nemének megfelelően tájékozódni a fiatalt.

Ha a szerelem és párkereső folyamat során mégis előfordulnának kilengések, azt is fogadjuk el, mert kiforr a felnőtti egyensúly. – „Nemi diszfóriának” is nevezi ezt a kereső-kutató-próbálkozásokon átvergődő utat a pszichológia, mert erre-arra labilis, de semmiképpen sem elköteleződő folyamatról van szó.

Ennek során, feltéve, hogy nem zavarjuk meg erőszakosan, leggyakrabban éppen a saját nemre jellemző működések jellegzetességei erősödnek meg a másik nem iránti vonzódásképpen, ez statisztikai tény és tapasztalati bizonyosság. Ekképp a saját születési nemének megfelelő heteroszexuális vonzalom pályájára állítják a pszichoszexuális érettség útját. Ebben az érzékeny időszakban nem lenne szabad a befolyásolásnak azt az áradatát rázúdítani a fiatalokra, amit az LMBTQ-irányzat propagál.

FHZS: A védekezés, a megelőzés gyökerét tehát a helyes szexuális nevelésben kellene keresnünk?

Prof. Dr. Bagdy.: Bizony, ez így igaz. Elég hathatósan próbáltuk megakadályozni, hogy az úgymond óvodai érzékenyítés ne tudjon érvényesülni.

A tudomány, a tények is odaállnak amellé, hogy ebben az időszakban hagyni kell, hogy a genetikai program szerint elinduljon a pszichoszexuális fejlődés is. Például óvodáskorban az azonos nemű szülővel való önkéntelen és programozottan zajló azonosulás végbe menjen, és az ellenkező nemű szülővel való viszonyulás is ennek megfelelően alakuljon ki. Ez automatizmus – akarjuk, nem akarjuk -, ez program. Ezt békén kell hagyni.

Hagyjuk a programot zavartalanul végbe menni. Azt hittük, hogy ez magától értetődő, ezen már túl vagyunk és akkor az ország jeles egyetemén, továbbá különböző helyeken felütötte a fejét olyan, immár a pedagógusok képzésére és továbbképzésére irányuló „gyermekvédelmi” program, amit egy veszélyes ideológia hajt. Ez a program azt üzeni a pedagógusoknak, hogy maradi, érvénytelen a „régi” szemlélet, „majd az új, toleráns és szabadelvű nézetrendszer megtanítja nekik, hogyan szemléljék a szexualitást, milyen nyelvet használjanak, ne pedig a tradicionálist, mikor beszéljenek szexuális sztereotípiáról”, és igy tovább. Ebből az optikából tekintve magamat, egy szexuálisan sztereotip lény vagyok, CISZ kategória, mert nőként férfit szeretek. Szóval, ez egy posztmodern ideológia, aminek a lényege, hogy dekonstrukcionista, vagyis a régi fogalmakat lebontja, tagadja, azt mondja „ez nem érvényes”, „ne úgy használd”, „nem úgy van”, egészen odáig, hogy „se férfi, se nő, semmi sem úgy van”.

Az embernek akkora hatalma van már, mint az Úristennek, hogy még a biológiai nemét is meghatározhatja. Ebben az elféktelenedett, már nem szabad, hanem szabados világban végülis ez az ideológia azt akarja, hogy mindent a saját képére formáljon, a saját diktátumainak megfelelően legyen elnevezve az egész nemiségünk, de művelve is eszerint legyen a nemi életünk.

A megengedésnek olyan elhatártalanodó folyamatát tapasztaljuk, amiben a jó és a rossz, a megengedett, szabályos és a bűnös, a törvény szerinti és a törvénytelen közti határ elmosódik, hogy meghaljon a norma, vele a normalitás fogalma, vagyis a többség által meghatározott főtörvény. Totális a szabadság, rend nélküli, vagyis már önkényesség, szabadosság.

FHZS: Hogyan vehetjük fel ezzel a küzdelmet, mit kellene tennünk, esetleg másképp tennünk?

Prof. Dr. Bagdy: Ebben a nagy katyvaszban nincsenek nyilvános közmegegyezések arról, hogy mi jó és mi nem jó. Bár a gyermekvédelmi törvény elég nyilvánvalóan kimondja, de nem foglal büntető szankciókkal állást.

Mi azonban „sztereotip szexualitással” megbélyegzettek mondjuk már ki, hogy büntetendő mindaz, ami a gyermeket fejlődésében testileg-lelkileg-kapcsolatilag károsítja, aminek traumatikus nyoma marad a személyiségben, vagy ami egy olyan útra viszi, ami a természetestől eltéríti és büntetendő az is, aki ennek irányába erőfeszítést tesz. Ki kell mondanunk: a pedofília szexuális deviancia és büntetendő! Vonjuk meg a határokat és mondjuk ki, hogy ezt nem engedjük! Mondjuk ki, hogy mi igen és mi nem! Állítsuk fel azokat a határokat, amiben konszenzus van, amiben minden épeszű ember, aki azt szeretné, ha mondjuk szült egy lányt, akkor az lány legyen, ha szült egy fiút, azt szeretné, hogy fiúként folytassa az életét. Állítsuk fel azokat a határokat, amiben minden épeszű ember egyetért!

Látjuk, mi folyik a nyugati egyetemeken. Divat, trendi dolog az irányzathoz sorolódni, a szélsőségek úttörő hőstettek. Arra gondolok, vajon miféle alattomos gyilkos vírusok támadtak fel a nemi identitásunk ellen, mi terjed már erőszakos alattomossággal a levegőben? Ezt nagyon veszedelmesnek tartom.

Ha mi nem statuálunk példát ezzel a konkrét esettel kapcsolatban, ha nem mondjuk ki azt, hogy „Ezt nem engedjük!”, akkor nagy baj lesz.  

Nem tudom más miképp van vele, de én személyesen elvállalom, hogy tiltakozom, mert egészen elképesztőnek tartom, hogy velem egy pedofil így beszéljen, egy törvényszegő a képernyőn keresztül is hetykén, magabiztosan, saját vélt igazának a biztonságában szemembe vágja „Majd meglátod, hogy nagy hatalmak védelmeznek engem!”.

A pedagógusok szakszervezete is óvatoskodik, nem mert nyíltan fogalmazni, hogy az az illető a mi kollektív normáink megsértésével tulajdonképpen pedofil bűncselekményt követett el. Nem mondja ki, mert fél. De mitől fél? Azért fél, mert akkora erők vannak a háttérben, amik megfélemlítenek minket.

Mi, jóérzésű, az úgynevezett normakövető emberek, akiket sztereotip nemiséggel csúfolnak, mi, a ciszhez tartozók – mert most már oda vagyunk általuk sorolva – mi ezt csak meghunyászkodva, visszahúzódva tűrjük. De ennek nagyon rossz vége lesz.

Muszáj éles határt vonni: állapítsuk meg, mi a jó és a rossz, hol vannak a határok, és a törvény foglaljon állást! Mert ez egy büntetendő cselekmény.

Forrás:Origo