• Előbb befogadtak egy, a témát kutatók által szervezett, a háborús kényszersorozásról szóló eseményt, majd kitiltották azt.
• Persze ebben nincs meglepő, Alex Soros gyakori vendég volt Kijevben, Varsóban, és a balti államokban.
• Az apja a ’90-es évek elején pedig azt írta, keleti “munkaerőt” kell bevonni az Oroszország elleni háborúhoz, mert nyugaton már nem bírják a hullazsákok látványát.
• Így végül Ukrajna népére hárult ez a hálás szerep.
• Azóta ismert: Európa nem akar azzal szembesülni, hogy évek óta az utcáról rabolnak férfiakat az ukrajnai TCK fogdmegjei, hogy a halálos frontra buszoztassák őket.
• Az akadémiai-, és szólásszabadság jegyében most már beszélni sem szabad róla.

Az alábbiakban válaszolunk a Közép-Európai Egyetem (CEU) Demokrácia Intézete online folyóiratának, a Review of Democracy (RevDem) szerkesztőinek, akik felfüggesztették a 2025. december 11-re tervezett rendezvényt: „Férfiak a furgonokban, nők az utcákon: nemek, ellenállás és kényszerű mozgósítás Ukrajnában és a volt Jugoszláviában”. A szerzők azok a panelisták, akik a rendezvényen felszólalhattak volna – írják a kutatók nyílt levelükben.

Ez az eset jól illusztrálja, hogyan erodálódik az akadémiai szabadság és a nyílt vita a nyugati intézményekben, beleértve azokat is, amelyek nyilvánosan ellenzik az autoriter tendenciákat.

Az orosz–ukrán háborúval kapcsolatos vitákban a „kiegyensúlyozottság” és a „közfelelősség” iránti aggodalmakat rendkívül szelektív módon alkalmazzák, gyakorlatilag kizárva azokat a tudósokat, akik a kevés empirikus kutatást végző és elhallgatott, kényelmetlen témákról publikáló szakemberek közé tartoznak.

Míg a „kiegyensúlyozottságra” való felhívások ritkán hangzanak el, amikor az események a háborúról szóló domináns narratívákat reprodukálják, addig [a „kiegyensúlyozottságra” való felhívásokat] felhasználják olyan viták delegitimálására, amelyek olyan jelenségeket emelnek ki – mint például a tömeges katonai szolgálat elkerülése és a kényszerű mozgósítás –, amelyek feltárják a hegemón diskurzus és az ukrán társadalmi valóság közötti növekvő feszültségeket, és nem illeszkednek a jelenlegi európai remilitarizációs légkörbe.

A „felelősségre” való hivatkozás a gyakorlatban azt jelentette, hogy leértékelődtek és elhallgattattak azoknak a sokaságnak a tapasztalatai, akik súlyos emberi jogi visszaéléseknek vannak kitéve és ellenállnak azoknak, és akiknek a nézőpontját a felfüggesztett panel kifejezetten be akarta vonni a vitába.

Mélyen megdöbbentünk és elszomorodtunk a Review of Democracy (RevDem) és a CEU Democracy Institute által kiadott nyilatkozat miatt, amelyet akadémiai szabadságunk és tudományos és szakmai integritásunk elleni támadásnak tartunk. Kénytelenek vagyunk reagálni erre a platformról való kizárásra, amely nem más, mint politikai cenzúra.

Panelünk a „busification” (kényszerű mozgósítás Ukrajnában) jelenségét kívánta tárgyalni.

Megvizsgáltuk volna annak kapcsolatát a nemek és a nacionalizmus kérdésével, valamint az ellenállást és a civil társadalom reakcióit, amelyeket kiváltott. A panel ezeket a kérdéseket összehasonlító kontextusba is helyezte volna, vizsgálva a kényszerű mozgósítást Ukrajnában és a jugoszláv háborúk során alkalmazott hasonló gyakorlatokat. 

Az eseményt a legnagyobb gondossággal terveztük és szerveztük, hogy biztosítsuk az akadémiai vita szigorát és tükrözzük a helyszínen elkövetett emberi jogi visszaélések sürgető jellegét.

November 15-én javasoltuk a RevDem csapatnak az előadókat és a témát, és november végéig válaszoltunk minden kérdésre a struktúrával, a konkrét témákkal és a formátummal kapcsolatban. Az eseményt december 3-án este jelentették be, és december 4-én délután megosztották a RevDem és a Democracy Institute közösségi médiáján.

Amint folytattuk az előkészületeket, december 5-én este e-mailt kaptunk, amelyben bejelentették az esemény felfüggesztését. Később kiderült, hogy a RevDem csapat és a Democracy Institute egyidejűleg nyilvános nyilatkozatot adott ki a felfüggesztésről.

A nyilatkozatban azt állították, hogy a döntés „a kollégák, a tanárok és a hallgatók, különösen a CEU ukrán közösségének tagjai által felvetett aggályok alapos mérlegelése” után született.

A RevDem és a Demokrácia Intézet azonban nem kért minket, e panel előadóit és szervezőit, hogy a döntés meghozatala során véleményezzük ezeket az aggályokat, így nem volt lehetőségünk reagálni, és teljesen kizártak minket a folyamatból.

Mindazonáltal a felfüggesztésről szóló nyilatkozat egyértelműen kijelentette, hogy „az esemény jelenlegi formája nem felel meg az e téma akadémiailag kiegyensúlyozott és kontextusban megalapozott megvitatásához szükséges követelményeknek”, és továbbá, hogy az esemény nem úgy tűnik, hogy „fenntartaná az akadémiai integritást, megfelelő szakértelmet biztosítana és elismerné a közvetlenül érintettek élettapasztalatait”.

A lemondásról kapott magánlevélben arról tájékoztattak minket, hogy „a felvetett kérdések között szerepelt: a kényszerű mozgósítás egyértelműbb kontextusba helyezésének szükségessége az Ukrajna elleni folyamatban lévő teljes körű orosz invázió keretében; a jugoszláv konfliktusokkal való összehasonlítás helyességével kapcsolatos kérdések; azok a tudósok hiánya, akik közvetlen kutatást végeztek a kényszerű mozgósításról vagy a civil társadalom reakcióiról Ukrajnában, valamint az a aggodalom, hogy a jelenlegi felállás nem képes fenntartani azt a kiegyensúlyozott, szigorú tudományos vitát, amelyet a téma megkövetel és a CEU képvisel.”

Lényegében azt sugallták, hogy javaslatunk nem alapult tudományos szigorúságon és megfelelő szakértelmen, és nem volt érzékeny a háború által közvetlenül érintett közösségekre gyakorolt szélesebb körű hatásokra.

A nyilatkozat „átgondolt újraértékelést” ígért „az esemény formátumát, hatókörét és lehetséges jövőbeli ismétlését” illetően; azonban még mielőtt bármilyen megfelelő újraértékelés megtörtént volna, megkérdőjelezte tudományos integritásunkat és kutatási szakértelmünket, valamint egyes előadók élettapasztalatait.

A panel szervezői olyan tudósok voltak, akik közvetlen kutatásokat végeztek a kényszerű mozgósításról és/vagy a civil társadalom reakcióiról Ukrajnában, valamint a volt Jugoszláviában.

Mi azon kevés tudósok közé tartozunk, akik publikáltak ezekről a témákról.

Volodymyr Ishchenko társszerzője a „Miért küzd Ukrajna a polgárainak harcra való mozgósításával?” című esszének, amely leginkább a legújabb empirikus kutatásokon alapul, beleértve az ukrán önkéntesekkel és a sorozás elől bujkálókkal készített interjúkat. Ez egy nagyszabású, több országra kiterjedő kutatási projekt része, amelyet az Alameda Intézet támogatásával vezetett, és amely magában foglalta egy, az idén Ukrajnában megrendelt reprezentatív felmérést is, amely többek között a katonai szolgálat alól való kibúváshoz való hozzáállást vizsgálta.

Tarik Cyril Amar publikálta a mai napig legátfogóbb cikket az ukrajnai kényszerű mozgósításról: „The Nation and Busification: Forced Mobilization in Wartime Ukraine”, amelyet az Institute for New Global Politics, egy Stanford, UC-Berkeley és más egyetemek tudósainak hálózata által alapított think tank tett közzé.

Marta Havryshko számos publikációt jelentetett meg a kényszerű mozgósításról és a nemekről, többek között: „Mobilisation et résistance à la mobilization: le coût social de l’effort de guerre ukrainien” (Utószó a francia kiadáshoz: „Le Massacre du Maidan – La tuerie de masse qui changea le monde” [A Majdan mészárlás – A világot megváltoztató tömeggyilkosság], Ivan Katchanovski professzor, megjelenés 2025 novemberében a Perspectives Libres kiadónál, Párizs); „Müde vom Ukrainekrieg: Warum ukrainische Soldaten von der Front fliehen” [Fárad az ukrán háború: Miért menekülnek az ukrán katonák a frontról], Berliner Zeitung, 2025. október 26.; „Der Krieg der Armen : Wie Klasse, Macht und Korruption den Krieg in der Ukraine prägen” (A szegények háborúja: Hogyan alakítják az osztály, a hatalom és a korrupció az ukrajnai háborút), Berliner Zeitung, 2025. június 9.; és „Feinde im Inneren ? –‘Krieg’ gegen Rekrutierungsmaßnahmen in der Ukraine eskaliert” (Belső ellenségek? – Fokozódik a „háború” az ukrajnai toborzási intézkedések ellen), Berliner Zeitung, 2025. február 15. 

Milica Popović jelenleg egy kiterjedt, empirikus alapú projektet vezet a jugoszláv háborúk alatti dezertálásról és kényszerű mozgósításról az Osztrák Tudományos Akadémián Bécsben. „A nem említés csendje: a jugoszláv háborúk dezertőreinek (elfelejtése)” című projektje nemzetközi szakértői értékelés alapján támogatást kapott az FWF-től (Osztrák Tudományos Alap), és több tudományos előadást is tartott a témáról.

Almut Rochowanski több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a kelet-európai női civil társadalmi csoportok támogatásában. 2014 óta Ukrajnával és a nőkkel, különösen a női aktivistákkal foglalkozik, elsősorban a Nők Nemzetközi Liga a Béke és Szabadságért (Women’s International League for Peace and Freedom) nevű, 1915-ben alapított nemzetközi női békeszervezettel, amely következetesen az antimilitarizmus mellett áll ki, többek között a lelkiismereti okokból szolgálatot megtagadók és dezertőrök védelmével.

A fent említett publikációk még nem jelentek meg lektorált folyóiratokban, pontosan azért, mert egy új és elhallgatott jelenség alapos empirikus kutatása időt igényel. Meg kell jegyezni, hogy az akadémikusok rendszeresen beszélnek olyan kérdésekről, amelyekről még nem publikáltak lektorált cikkeket – amint azt a Demokrácia Intézet és maga a CEU számos rendezvénye, panelbeszélgetése és podcastja is bizonyítja.

Úgy véljük, hogy az orosz–ukrán és a jugoszláv háborúk összehasonlításának állítólagos „helytelenségét” nincs komolyan alátámasztva. 

Ismerjük egymás tanulmányait az Ukrajnában és a volt jugoszláv államokban végrehajtott kényszerű mozgósításról: fontos hasonlóságokat és eltéréseket találunk, amelyek segítenek nekünk az egyes eseteket összehasonlító kontextusban látni. Továbbá, az Invisible University for Ukraine – a CEU egyik saját projektje – nyilvánvalóan teljesen helyénvalónak tartja az ilyen összehasonlításokat, mivel két kurzust kínál: „Tiltakozások, társadalmi átalakulások és az EU: A Balkán újragondolása Ukrajna számára” (a kurzus társszervezői: Marija Mandić, Belgrádi Egyetem, és Olesia Marković, Kijevi Mohyla Akadémia); valamint „A jugoszláv háborúk örökségével való szembenézés” (a kurzus társszervezői: Vladimir Petrović, NIOD Háború, Holokauszt és Népirtás Kutatóintézet, Amszterdam, és Miloš Hrnjaz, Belgrádi Egyetem).

Mi tudósok és gyakorló szakemberek vagyunk, akik mélyreható szakértelemmel rendelkeznek a javasolt vita témájában, és hosszú évek óta könyveket és cikkeket publikálunk az ukrán és (poszt-)jugoszláv társadalmak és történelem közvetlenül kapcsolódó aspektusairól, beleértve a háborúkat, a nacionalizmust, a nemek közötti egyenlőséget, az erőszakot, a tiltakozásokat és a civil társadalmat.

Teljes mértékben kompetensek vagyunk a kényszerű mozgósítás megfelelő kontextusba helyezésében – pontosan ez volt a vitánk célja.

Képesek vagyunk fenntartani azt a kiegyensúlyozott és szigorú tudományos vitát, amelyet minden komoly téma megkövetel, és ezt tudományos munkánkkal és annak elismertségével is bizonyítottuk – hacsak a „kontextualizálás” és az „egyensúlyozás” nem azt jelenti, hogy valójában igazolnunk és legitimálnunk kellene a kényszersorozás által jelentett nagyszabású és súlyos emberi jogi visszaéléseket.

Az, hogy továbbá érzéketlenséggel vádolnak minket „a háború által közvetlenül érintett közösségekre gyakorolt szélesebb körű hatások tekintetében”, különösen sértő, tekintve, hogy a panel két tagja ukrán állampolgár (Marta Havryshko és Volodymyr Ishchenko), egy pedig a jugoszláv háborúk idején ott élt (Milica Popović).

Az egyik fő motivációnk, hogy akadémiai vitát indítsunk erről a témáról, az volt, hogy elismerjük azoknak a közeli rokonainknak és barátainknak a tapasztalatait, akik kényszerű mozgósítás áldozatai lettek, dezertőröknek kellett lenniük, vagy évekig bujkáltak a mozgósítás elől.

Úgy véljük, hogy a RevDem és a Demokrácia Intézet nem professzionális és etikátlan módon kezelte a panelünkkel kapcsolatos helyzetet.

Elfogadhatatlanok azok a nyilvános vádak, amelyeket integritásunkkal, szakértelmünkkel és tapasztalatainkkal kapcsolatban tettek, mielőtt bármilyen megfelelő vizsgálatot lefolytattak volna.

Úgy véljük továbbá, hogy a lemondás valódi oka a nyilvános álláspontunk és politikai nézeteink – különösen az orosz–ukrán háborúval és a nacionalizmussal kapcsolatos kritikus véleményünk –, valamint az, hogy a RevDem és a Demokrácia Intézet nem áll készen arra, hogy foglalkozzon a háborúk kényelmetlen bonyolultságával, amely nem illeszkedik a jelenlegi európai militarizációban uralkodó politikai diskurzusba.

Az ilyen lemondási gyakorlatok figyelmeztetésként szolgálnak az akadémiai szabadság, a tudományos szabadság és a szólásszabadság gyorsan romló helyzetére az Európai Unióban, még azoknál az intézményeknél is, amelyek egyébként azt állítják, hogy küzdenek az ilyen autoriter tendenciák ellen.

ALÁÍRÓK

Volodymyr Ishchenko ukrán szociológus, jelenleg a Berlini Szabadegyetem Kelet-Európa Tanulmányok Intézetének munkatársa, a Towards the Abyss: Ukraine from Maidan to War (A mélység felé: Ukrajna a Majdantól a háborúig) című könyv szerzője.

Marta Havryshko a Clark Egyetem Strassler Holokauszt- és Népirtás-kutató Központjának Dr. Thomas Zand vendégprofesszora holokausztpedagógia és antiszemitizmus-kutatás területén.

Tarik Cyril Amar (@TarikCyrilAmar) német történész, jelenleg az isztambuli Koç Egyetemen dolgozik, és a The Paradox of Ukrainian Lviv. A Borderland City between Stalinists, Nazis, and Nationalists (Az ukrán Lviv paradoxona. Határvidéki város sztálinisták, nácik és nacionalisták között) című könyv szerzője.

Milica Popović politológus, jelenleg a Bécsi Osztrák Tudományos Akadémia Kultúratudományi Intézetének vezető posztdoktori kutatója, ahol „A nem említés csendje: a jugoszláv háborúk dezertőreinek (elfelejtése)” című projektjét vezeti. Első monográfiája, The Last Pioneers: Deconstructing Yugonostalgia and (post-)Yugoslavism (Az utolsó úttörők: a jugoszláv nosztalgia és a (poszt-)jugoszlávizmus dekonstrukciója) 2026-ban jelenik meg az Amsterdam University Press kiadásában.

Almut Rochowanski a nők jogaiért és a békéért küzdő aktivista a volt Szovjetunió országaiban, jelenleg a Quincy Institute for Responsible Statecraft ösztöndíjasa.