2024.december 20.
Teofil, Liberátusz
Hírek 🔊

Szlovákiában is nyomul az LMBTQ-lobbi: magyar politikust kérdezett fel a homoszexuális műsorvezető

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
slovakia pride

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

A szivárványos zászló körül ment a vita.

A szlovák OĽaNO parlamenti párt magyar nemzetiségű képviselője, Gyimesi György adott interjút a TA3 televíziónak, melyben a műsorvezető arra kereste a választ, hogy miért nem lehet szivárványos zászlót függeszteni a középületekre Szlovákiában – írja a Mandiner.

Richard Dírer ismert szlovák műsorvezető szerint jó lenne, ha a homoszexuális közösséget, amelynek ő is a tagja, valamivel segítené a kormányzat.

“Mi a problémája Önnek velünk?”

– tette fel a kérdést a műsorvezető, melyre Gyimesi György közölte: semmi.

Majd hozzátette:

“azt azonban nem szeretném, hogy a középületekre bárki is kifüggeszthetné a szivárványos zászlót.”

A képviselő elmondta, a szexuális kisebbségek tagjainak szerinte valóban segíteni kellene például azzal, hogy az azonos nemű pároknak lehetővé tegyék az élettársuk után való öröklést, vagy betekinthessenek a párjuk egészségügyi dokumentációjába. Hangsúlyozta azonban, hogy véleménye szerint a szexuális kisebbségek jogai a nő és a férfi házasságára épülő családmodellt ellenzik, ezért lép fel a szimbólumaikkal szemben.

 

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

További cikkek